Az osztrák Lachtal tőlünk nem is oly messze, Murau szomszédságában található, kisebb síterep. A két síterep olyannyira közeli, hogy néhány éve immáron közös tulajdonba is kerültek. Az egymástól pár percre lévő két helyszín jó kiegészítője lehet egyik a másiknak.

Lachtal változatos lejtőt kínál, amelynek nagy része azonban inkább a haladóknak kedvező piros pályából áll. Ennek ellenére kifejezetten gyerekbarát környezetnek tartják - többek között - remek síoktatási központja miatt. Így ha már unod Murau-t, érdemes útba ejteni a szomszédos síterepet is.

Bár hasonló méretben van még néhány Budapesthez közelebbi síközpont is, azonban remek adottsága miatt mindenképpen kiemelkedik ebből a mezőnyből. Míg régebben csak egy elhanyagolt hegyoldalt láthattak az arra járók, mára egy okosan fejlesztett, egészen különleges sípark jött létre. A több mint 20 kilométernyi pálya bőven rejt izgalmakat pár napra. Nem véletlen, hogy az elmúlt években többször rendezhettek világversenyeket itt.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Lachtal síterep Részletek
Távolság Budapesttől 4-5 óra / 440 km
Távolság Murautól 30 perc / 33 km
Pályák hossza 26 km
Pályák száma 22 pálya
Kék pályák 6 pálya, 7 km
Piros pályák 13 pálya, 16 km
Fekete pályák 3 pálya, 3 km
Lifte száma 9 lift
Liftek nyitvatartása 09:00 - 16:00
Magasság 1600 - 2200 m
Szintkülönbség 622 m
Hóágyúzott? Igen
Esti sízés? Nincs
Naijegy árak 45 euro (felnőtt)

Térkép

Lachtal síterep térképe sípályákkal, liftekkel, hüttékkel, stb. | Forrás: snow forecast

Hol található a Lachtal Sípark?

A 441 kilométerre lévő Schönberg-Lachtal síterep megközelítése Budapestről három útvonalon is megtörténhet: egyrészt mehettek a klasszikus M1-es autópálya - Hegyeshalom irányba, de Győrnél Szombathely felé is tarthattok, illetve az M7-es autópályán végig a Balaton mellett haladva, Szlovénia felé is nagyjából 30 perces különbséggel érhettek oda.

Mindhárom útvonalnak megvannak a maga szépségei, illetve izgalmas megállópontjai, ezért javaslom, hogy más-más útvonalat válasszatok az oda és vissza irányhoz. Na persze az sem utolsó szempont, hogy autópálya díjakkal hogy jön ki az utazás.

  • Távolság Budapesttől: 5 óra / 440 km
  • Távolság Murautól: 0,5 óra / 33 km
  • Távolság Salzburgtól: 2,5 óra / 200 km
  • Távolság Graztól: 1,5 óra / 120 km
Budapest lachtal távolság
Budapest - Lachtal távolság

Az osztrák autópályáról és autópályamatricáról írt kisokost itt találod.

Lachtal - sípályák

A helyszín egyik legnagyobb erőssége, hogy kiindulópontja az átlagnál jelentősen magasabban helyezkedik el, így melegebb tél esetén is jól síelhetőek maradnak a pályák.

Számos vélemény alapján a pályák karbantartása jó, a síelés zökkenőmentes. ?

A ratrakok gyakran járják a pályákat, és a kezelők folyamatosan gondoskodnak arról, hogy megfelelő legyen a hó minősége.

Pálya Nehézség Lift, felvonó
1 piros ülőlift
1a kék húzólift
1b fekete ülőlift
2 piros ülőlift
2a fekete húzólift
2b piros húzólift
Kinder zöld varázsszőnyeg
3 piros húzólift
3a kék húzólift
4 piros ülőlift
5a kék ülőlift
6 piros húzólift
6b fekete húzólift
7 kék ülőlift
8 piros ülőlift
8a kék húzólift
9 piros ülőlift
11 piros húzólift
12 piros húzólift
13 piros húzólift
Sítúra útvonal 1 piros húzólift
Sítúra útvonal 2 piros húzólift

Legkedveltebb pályák

Lachtal pályáit nagyon sokan dicsérik. Hogy ennek az az oka, hogy sokunkat meglep, hogy milyen jók a pályák ahhoz képest, hogy nem annyira felkapott mint Murau, vagy tényleg kíváló pályák vannak Lachtalban - ezen lehetne biztosan vitatkozni.

Piros pályák

A Hoher Zinken 2222 m magasságig csúcsosodik, itt található például a piros 6 és 6a pálya, ami sokak kedvence. Mivel a hegyoldal nincs takarásban, azért szeles idő esetén ez az oldal eléggé kitett.

Nem úgy, mint a Schönberg erdős pályái, ami az off-piste kedvelők körében is közkedvelt.

Itt is a piros pályák kaptak helyet, méghozzá a 10, 11, 13 és 9-es pályák amik a legtöbb pozitív visszajelzést kapták. ?

A piros pályák közül sajnos a 12-es pályát kevés látogató esetén szinte mindig lezárják. ?

Kék pályák

A kék pályák közül az 5a és 3a kevésbé zsúfolt, szélmentesebb és meseszép erdei pályák. Kezdőként ezeket a pályákat ajánlanám az 1a után.

A 7-es pályáról többeknek megoszlik a véleménye, miszerint a besorolása nem is annyira kék, mint inkább piros. Hogy ez jó vagy rossz... A kezdőknek valószínű, hogy nem. 

Fekete pályák

Lachtal-on összesen 3 fekete pályát találsz: 1b, 2a, és a 6b-t. A profik szerencséjére a piros pályákkal könnyen tudod valamennyi fekete pályát kombinálni - amikből ráadásul elég sok van Lachtal-on; így talán nem fogod kevésnek érezni a fekete részeket.

Liftek

Lachtal pályáinál többnyire húzólifteket fogsz találni, illetve 2 db beülős - 6 férőhelyes felvonót. A sorban állás nem vészes, a liftekkel általában nincs probléma.

Lachtal - Síbusz

Miután Lachtal-ba elsősorban autóval utaznak a családok, ezért komplex buszos infrastruktúra nem áll rendelkezésre. Ennek ellenére - már csak a környék vendégszeretetét is igazolva - az alábbi címen elérhető egy olyan, a helyi önkormányzat által működtetett síbusz, amely legalább 5 személy szállítása esetén ingyenesen közlekedik a szállásotok és a sípálya között reggel és este.

Némi limitációt jelent azonban az, hogy a busz reggel 9:00 órakor pontban elindul, és délután négykor hagyja el a sípálya parkolóját.

?
Tipp: autó nélkül, érdemes inkább a szállásodat megkérdezni, hogy van-e síbusz szolgáltatásaik. 

Snowboard lehetőség és freeride

A helyszíni lehetőségekről némi sejtésünk lehet már az alapján, hogy itt rendezték a 2015-ös snowboard és freestyle világbajnokságot. Lachtal egyik érdekessége, hogy nem csupán felnőtt snowboardosok számára kínál izgalmakat, hanem a gyerek pályákon külön gyerek-snowboard részek is vannak.

A lachtal-i freeride területen olyan porhavas lejtőket találhattok, amelyeken síléccel és deszkával egyaránt remek kihívás a lesiklás, és bár kiépített félcsövek és extrém sportpálya nem találhatóak, azért a természet gondoskodott számtalan bukkanóról a freeride területen.

Lachtal síterep térkép-sípályák, liftek, hütték
Lachtal síterep térképe sípályákkal, liftekkel, hüttékkel, stb. | Forrás: snow forecast

Nyitvatartás és szezon

Ahogy az Ausztriában lenni szokott, Lachtalban is meghatároztak elő- és főszezont. Értelemszerűen ez utóbbi árai valamivel drágábbak, illetve ebben az időszakban várhatóan nagyobb tömeggel is találkozhattok.

  • Liftek nyitvatartása: 09:00 - 16:00

Szezon

A szezon kezdete és vége minden évben eltérhet. A tervezett nyitvatartás idén december 19-re esik.

  • Előszezon: 2020 december 19-ig
  • Utószezon: 2021. március 16-tól
  • Főszezon: 2020 december 20. - 2021 március 15.

Lachtal - Árak, belépők, napijegyek

A lenti árak a 2020/21-es főszezonra vonatkoznak. Ma már szinte bárhol a világon alapvető, de azért mégis érdemes lehet megjegyezni, hogy VISA és Mastercard bank- és hitelkártyával is fizethettek.

Lachtal árak Felnőtt Gyerek Diák
Napijegy 45 euro 23 euro 36 euro
2 napos jegy 91 euro 47 euro 73 euro
6 napos jegy 245 euro 126 euro 196 euro

A teljes nyitvatartás alatt külön kedvezménnyel várják a családokat: ha legalább az egyik szülő (legalább 2 napra) bérletet vált, a 15 évesnél fiatalabb gyerekek ingyenesen síelhetnek.

Lachtal - Síoktatás, sísuli, síovi

A lachtali síiskolát Skischule Brunner néven találjátok meg. Két gyülekezőponton várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. Jó ötlet, hogy nem csak előre meghatározott korcsoportokban vállalnak oktatást, de magánórák is kérhetőek - akár az egész család részére.

Ezekre minimum négy főtől van lehetőségetek, és érdemes rájuk előre ajánlatot kérni, mert a helyszínen erre már nem valószínű, hogy lesz lehetőségetek a nagy érdeklődés miatt. A síiskola honlapját itt találjátok.

?
Tipp: érdemes legalább 2 héttel előre oktatásra jelentkezni, különben nem valószínű, hogy lesz még szabad hely. 

  • A sí- és snowboard oktatás időpontjai: 10:00 - 11:45 és 14:00 - 15:45

A magánórák pedig az alábbi időpontokban érhetőek el:

  • 9:00 - 9:55
  • 12:00 - 12:55
  • 13:00 - 13:55

A sítanfolyam díja egy napra: 139 € (mely magában foglalja a sífelszerelést is).

?
Tipp: a gyerekeknek akik nem beszélnek angolul vagy németül, érdemes lehet magyar nyelvű magán oktatót keresni. 

Lachtal - Kölcsönzés

A kölcsönzés helyszínét közvetlenül a főparkolónál, a 6-os ülőlift mellett kereshetitek fel. A kölcsönzéshez egy űrlap kitöltését kérik, illetve szükségetek lesz valamilyen fényképes igazolványra is. A legtöbb kölcsönzőhöz hasonlóan Lachtalban is három kategóriában határozták meg a kibérelhető felszerelés minőségét - és ezzel árukat is.

  • Nyitvatartás: hétfő - vasárnap 8:45 - 16:30

Egy felnőtt felszerelését napi 33 eurótól felfelé tudjátok kibérelni, melybe síléc, botok, síbakancs és egy bukósisakot is beleszámoltam. Ugyan ez az ifjúság részére 26 euró. Minél több napra veszitek igénybe, annál olcsóbb árat tudnak biztosítani.

Lachtal kölcsönzés Felnőtt (1 napra) Gyerek (1 napra) Diák (1 napra)
Síléc bottal / deszka 17 - 21 euro 8 euro 14 euro
Bukósisak 5 euro 5 euro 5 euro
Cipő 10 euro 5 euro 7 euro

Az árak a Ski Schule Brunner oldaláról vannak, amik időközben változhatnak.

Parkolás

Ha több napra érkeztek, akkor érdemes pályaszállást választani, amelyhez minden esetben jár legalább egy parkolóhely is (de van olyan, amelyhez kettőt is kínálnak).

A közösségi parkolók mind ingyenesek, így ezek nem terhelik majd meg a pénztárcátokat, ugyanakkor érdemes emiatt korán is érkeznetek, hogy biztosan maradjon szabad hely. Valamennyi parkolót a bejáratnál, a kasszánál találjátok.

Hütték

Lachtal, azaz Lach-völgy esetében a síkomplexumot úgy alakították ki, hogy minden szállás és szinte a teljes gasztronómia is a völgybe került. Emiatt van választék bőven: 16 helyszínen pihenhettek le, illetve fogyaszthattok el egy jó stájer ebédet.

Még az 1943 méter magas Schönberg hegycsúcson is szusszanhattok egyet, sőt itt is ínycsiklandó ételek készülnek.

Szánkózás

Érdekes hogy az esti sízésben nem láttak annyi fantáziát, hogy kiépítsék a szükséges infrastruktúrát, ugyanakkor egy másfél kilométer hosszú éjszakai szánkópályát mégis találhatunk a helyszínen.

Ennek egyébként az az oka, hogy ezt nem a hivatalos üzemeltetők, hanem az egyik hütte szervezi, a Cafe-Hannes. Az éjszakai világítás is inkább diszkrét félhomály, mintsem hogy a Forma-1-es szingapúri Nagydíj éjszakai futamát idézné.

Árak (mely magában foglalja a szánkó bérlését is):

  • Murtal Card nélkül: 6 €
  • Murtal Carddal: 5 €
  • Letét: 20 €

Bár erről az internetes tájékoztatás nem szól, valószínűleg óránkénti díjakat jelöltek meg.

Lachtal hivatalos weboldalát itt találod, ami magyarul is elérhető.

Murau vs Lachtal?

Én eddig háromszor síeltem Murau-ban, egyszer Lachtal-on (utószezonban mindig). Magamat kezdőnek vallom, így én Murau pályáin többet fejlődtem, és szerintem kezdőknek ideálisabb. (Lachtalban utolsó nap voltunk, így az is lehet, hogy fáradt volt az ember a 4. napi síeléstől már...)

Az viszont biztos, hogy a hangulat, a kilátás, és a pályák minősége Lachtal-ban jobbak voltak. Nem volt akkora tömeg, nem szólt mindenhol a muzsika, lehetett esni-kelni, megállni beszélgetni, csodálni az erdőt, stb.

Aki nem szereti a tömeget, vagy már unja Murau-t, neki Lachtal-t ajánlom.


Remélem sikerült többet megtudnod a Lachtal-i síterepről, a pályákról, nyitvatartásról, árakról, a liftekről, stb.

Nem marad más hátra, mint az utazás és a síelés megszervezése. A Csúszáshoz pedig sok havat kívánunk! Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link ?