![Seegrotte Tavasbarlang, Bécs - Minden, amit tudni kell](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/11/Seegrotte.webp/w3840)
Seegrotte Tavasbarlang, Bécs - Minden, amit tudni kell
2023. december 16.
Ha egy rendkívüli programra vágyunk, szeretjük a kalandot és szeretünk csónakázni, akkor a következő programot nekünk találták ki. Bécs egyik legkedveltebb látnivalójában, a Seegrotte tavasbarlangban egykoron titokban repülőket gyártottak a háború alatt. Ma csónakázni tudunk a több, mint 6000 négyzetméter felületű tavon - ami egyébként 60 méterrel a föld alatt bújik meg. Egy kis motormeghajtású csónakokkal fedezhetjük fel Európa legnagyobb földalatti tavát, ahol utunk során a világítás és a víz
Gleirschklamm - Túra, parkolás, nyitvatartás
2023. július 25.
A Gleirschklamm szurdok Innsbrucktól északra található. A Gleirsch folyó által vájt szakadék, és az arról elnevezett szurok vad és romantikus kiránduló hely. Sokan úgy tartják, hogy a Karwendel hegylánc mellett található vidék mutatja be igazán Tirol festői szépségét. Gleirschklamm híres lélegzetelállító szépségéről, a szurdok két oldalán meredek mészkőfalakkal. A buja növényzet, a tiszta víz és a lépcsőzetes vízesések növelik ennek a természeti csodának a varázsát. 💡Jól karbantartott túraútv
![Kesselfallklamm szurdok - Parkolás, nyitvatartás, vízesés](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/08/kesselfallklamm-1.webp/w3840)
Kesselfallklamm szurdok - Parkolás, nyitvatartás, vízesés
2023. június 17.
![Donnersbachklamm szurdok Kisokos - Parkolás, útvonal ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/08/Donnersbachklamm-1-1.webp/w3840)
Donnersbachklamm szurdok Kisokos - Parkolás, útvonal ...
2023. február 27.
![Tiefenbachklamm Kisokos 2024 - Túra, nyitvatartás, parkolás ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/07/Tiefenbachklamm-szurdok.webp/w3840)
Tiefenbachklamm Kisokos 2024 - Túra, nyitvatartás, parkolás ...
2023. február 17.
Glemmbachklamm 2024 - Túra, parkolás, tudnivalók
2022. november 7.
![Ysperklamm szurdok 2024 - Túra, pdf, parkolás, árak ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/08/ysperklamm-1.webp/w3840)
Ysperklamm szurdok 2024 - Túra, pdf, parkolás, árak ...
2022. október 24.
![Karintia Kisokos 2024 - Térkép, városok és tudnivalók](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/10/karintia.webp/w3840)
Karintia Kisokos 2024 - Térkép, városok és tudnivalók
2022. augusztus 26.
![Stubaital - Tirol egyik legszebb völgye](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/06/ruetz_stubai.webp/w3840)
Stubaital - Tirol egyik legszebb völgye
2024. július 8.
![Lienz, Kelet-Tirol - Top 10 látnivaló](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/lienz.webp/w3840)
Lienz, Kelet-Tirol - Top 10 látnivaló
2024. április 30.
![Kitzbühel és környéke (látnivalók)](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/kitzbuhel_latnivalok-2.webp/w3840)
Kitzbühel és környéke (látnivalók)
2024. április 29.
![Karwendel - Ausztria és Németország határán](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/07/Karwendel_alpok.webp/w3840)
Karwendel - Ausztria és Németország határán
2023. augusztus 16.
![Hintertux 2024 - Túrázás és látnivalók](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/07/tux_turazas.webp/w3840)
Hintertux 2024 - Túrázás és látnivalók
2023. augusztus 4.
![Palfau - Stájerország egyik legszebb vidéke](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/03/palfau_stajerorszag-1.webp/w3840)
Palfau - Stájerország egyik legszebb vidéke
2024. március 27.
![Kesselfallklamm szurdok - Parkolás, nyitvatartás, vízesés](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/08/kesselfallklamm-1.webp/w3840)
Kesselfallklamm szurdok - Parkolás, nyitvatartás, vízesés
2023. június 17.
![Donnersbachklamm szurdok Kisokos - Parkolás, útvonal ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/08/Donnersbachklamm-1-1.webp/w3840)
Donnersbachklamm szurdok Kisokos - Parkolás, útvonal ...
2023. február 27.
![Silberkarklamm szurdok - Nyitvatartás, parkolás, képek ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/06/Silberkarklamm-tura.webp/w3840)
Silberkarklamm szurdok - Nyitvatartás, parkolás, képek ...
2022. július 18.
![Kammersee és Toplitzsee - Csónak túra, hütte, képek ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/06/kammersee-stajerorszag.webp/w3840)
Kammersee és Toplitzsee - Csónak túra, hütte, képek ...
2022. július 4.
![Zell am See - Salzburg egyik legismertebb tava és városa](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/05/zell_am_see-1.webp/w3840)
Zell am See - Salzburg egyik legismertebb tava és városa
2024. június 17.
![Silberkarklamm szurdok - Nyitvatartás, parkolás, képek ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/06/Silberkarklamm-tura.webp/w3840)
Silberkarklamm szurdok - Nyitvatartás, parkolás, képek ...
2022. július 18.
![Zell am See - Salzburg egyik legismertebb tava és városa](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/05/zell_am_see-1.webp/w3840)
Zell am See - Salzburg egyik legismertebb tava és városa
2024. június 17.
Ausztria lenyűgöző tájai között találjuk a Zell am See nevű települést, melyet a Zellsee tó ölel körbe. Ez a festői városka nem csupán csodálatos természeti környezetével ragad magával minket, hanem változatos programlehetőségeivel és kulturális élményeivel is. Térkép - Hol van Zell am See? Zell am See Ausztria nyugati részén, a Salzburg tartományban. Könnyen elérhetjük mind az autóval, mind a tömegközlekedéssel. Az autópályán történő utazás kényelmes, talán ez a legcélszerűbb módja az utazás
![Lienz, Kelet-Tirol - Top 10 látnivaló](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/lienz.webp/w3840)
Lienz, Kelet-Tirol - Top 10 látnivaló
2024. április 30.
Az osztrák Alpok mesés dombjai között fekvő Lienz Kelet-Tirol szívében helyezkedik el. A bűbájos város tökéletes egyensúlyt kínál a természeti látnivalók és a történelmi nevezetességek között. A helyiek barátsága és kedvessége pedig hab a tortán. Büszkén viseli Ausztria legnaposabb városának címét. Évente körülbelül 2000 órányi napsütés éri a város utcáit. Ez tovább fokozza a már amúgy is lenyűgöző táj szépségét. A város kulturális sokszínűsége az osztrák, az olasz és s szlovén határok eredmény
![Kitzbühel és környéke (látnivalók)](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/kitzbuhel_latnivalok-2.webp/w3840)
Kitzbühel és környéke (látnivalók)
2024. április 29.
Az osztrák Alpok hegyei között fekvő Kitzbühel városa kiemelkedő úticél. A város híres világhírű síparadicsomairól. Ha Salzburg-Tirol tartomány környékére utaznánk egy olyan útra, amely során felfedezzük a környék szépségét, akkor mindenképp vegyük fel a listára Kitzbühelt is. A város középkori gyökerei jól megőrzött épületeiben is látszik. Macskaköves utcáin sétálva, a színes homlokzatú látnivalókon keresztül időutazást tehetünk. Az ételrajongók se aggódjanak. A város változatos gasztronómiai
![Klagenfurt (Klagenfurt am Wörthersee) - Top 15 látnivaló](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/klagenfurt_botanikus_kert.webp/w3840)
Klagenfurt (Klagenfurt am Wörthersee) - Top 15 látnivaló
2024. április 25.
Klagenfurt egy olyan város, amely gazdag történelmével, festői tájaival és pezsgő kulturális színterével bűvöli el a látogatókat. A Wörthsee tó keleti partján található települést lenyűgöző alpesi táj veszi körül. Egy tökéletes úticél az Alpokban, a kirándulás és a túrázás szerelmeseinek. Térkép – Hol van Klagenfurt? Klagenfur – Karintiai régió fővárosa; Ausztria déli részén. Az Olaszországgal és Szlovéniával határos tartomány kristálytiszta tavairól, fenséges hegyeiről és történelmi városair
![Silberkarklamm szurdok - Nyitvatartás, parkolás, képek ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/06/Silberkarklamm-tura.webp/w3840)
Silberkarklamm szurdok - Nyitvatartás, parkolás, képek ...
2022. július 18.
![Gosausee (Gosau tavak), Ausztria - Felvonó, túra, képek ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/06/gosau-tavak.webp/w3840)
Gosausee (Gosau tavak), Ausztria - Felvonó, túra, képek ...
2022. július 15.
![Bad Ischl Top 6 látnivaló és a Kaiservilla](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/05/bad-ischl.webp/w3840)
Bad Ischl Top 6 látnivaló és a Kaiservilla
2022. május 25.
![Linz, Ausztria - Látnivalók térképpel és képekkel (2024)](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/01/linz-ausztria.webp/w3840)
Linz, Ausztria - Látnivalók térképpel és képekkel (2024)
2021. október 26.
![Felső Ausztria Kisokos térképpel - Tudnivalók utazáshoz](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/07/ausztria-tartomanyok-terkep-2.webp/w3840)
Felső Ausztria Kisokos térképpel - Tudnivalók utazáshoz
2021. július 8.
![Klagenfurt (Klagenfurt am Wörthersee) - Top 15 látnivaló](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/klagenfurt_botanikus_kert.webp/w3840)
Klagenfurt (Klagenfurt am Wörthersee) - Top 15 látnivaló
2024. április 25.
![Pyramidenkogel - Ausztria legnagyobb kilátója](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/Pyramidenkogel-1.webp/w3840)
Pyramidenkogel - Ausztria legnagyobb kilátója
2024. április 23.
![Faaker See - Karintia egyik legszebb tava](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/04/faaker_see_Mittagskogel.webp/w3840)
Faaker See - Karintia egyik legszebb tava
2024. április 18.
![Nockberge, Ausztria - Városok és látnivalók](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/09/nockberge_Biosphaerenpark-1.webp/w3840)
Nockberge, Ausztria - Városok és látnivalók
2022. október 17.
![Seegrotte Tavasbarlang, Bécs - Minden, amit tudni kell](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/11/Seegrotte.webp/w3840)
Seegrotte Tavasbarlang, Bécs - Minden, amit tudni kell
2023. december 16.
![Laxenburg - Szezon, árak, nyitvatartás, parkolás](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/12/laxenburg_var.webp/w3840)
Laxenburg - Szezon, árak, nyitvatartás, parkolás
2023. december 12.
![Wiener Neustadt (Bécsújhely) - Látnivalók és az Óváros](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/07/Wiener_Neustadt.webp/w3840)
Wiener Neustadt (Bécsújhely) - Látnivalók és az Óváros
2023. augusztus 5.
![Wachau 2024 - Városok, látnivalók és borutak](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/06/wachau_ausztria-1.webp/w3840)
Wachau 2024 - Városok, látnivalók és borutak
2023. június 16.
![Ysperklamm szurdok 2024 - Túra, pdf, parkolás, árak ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/08/ysperklamm-1.webp/w3840)
Ysperklamm szurdok 2024 - Túra, pdf, parkolás, árak ...
2022. október 24.
![Hochkar (1808 m) Kisokos - Felvonó, kilátó, függőhíd ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/06/hochkar-1.webp/w3840)
Hochkar (1808 m) Kisokos - Felvonó, kilátó, függőhíd ...
2022. július 11.
Alsó Ausztria egyik legnépszerűbb kirándulóhelye az 1808 méter magas Hochkar. Nemcsak nyáron kíváló turistaparadicsom, télen síközpont üzemel, ráadásul nem is akármilyen - a Keleti-Alpok legmagasabban fekvő síterepe. A fennsíkszerű, hosszan elnyúló gerincekre felvonó segíti a feljutást, így családok gyerekekkel is élvezhetik a pazar panorámát. Trekhunt Kanyargós, alpesi utakon tudunk majd túrázni, és mindenki megtalálja a szintének és kedvének megfelelő útvonalat. A kilátópontról tiszta időben
![Grosses Wiesbachhorn (3564 m) Kisokos - Mászás, szállás, parkolás...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/01/grosses-wiesbachhorn-salzburg-5.webp/w3840)
Grosses Wiesbachhorn (3564 m) Kisokos - Mászás, szállás, parkolás...
2022. január 12.
A magasztos Grosses Wiesbachhorn lenyűgöző látványáért egészen a Hohe Tauern Nemzeti Parkig kell utaznunk, Ausztriába. A 3564 méter magas hegy a Hohe Tauern hegylánc 3. legmagasabb pontja. Ma már tudjuk, hogy a legnagyobb csúcs a Grossglockner (3798 m), ám sokáig azt hitték, hogy a most bemutatásra kerülő óriás a Tauern legnagyobb ékköve. Trekhunt A szinte tökéletes arányokkal rendelkező hegy az itt található hegylánc fő csúcsa, környékén egyik hegy sem ér fel hozzá. Nem véletlen, hogy gyakr
![Hochtor (2369 m) és Hesshütte (1699 m) - Ausztria Kisokos](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2022/01/hochtor-hesshutte.webp/w3840)
Hochtor (2369 m) és Hesshütte (1699 m) - Ausztria Kisokos
2021. augusztus 19.
A 2369 méter magas Hochtor a Gesäuse Nemzeti Park legmagasabb pontja, és az Alpok egyik ékköve. Csakúgy, mint a környező csúcsok, látszatra ez is vad, markáns megjelenésű. A nagyjából 1000 méter magas sziklafalak a túrázók és a hegymászók egyik kedvenc úticélja. Trekhunt A hegyen találni a Hesshüttét is, ami a park egyik legnépszerűbb turistaháza. Ide, és a hegy többi pontjához is jól karbantartott turistaút vezet. Az ösvények többnyire a közepes és a nehéz kategóriába tartoznak. A Gesause
![Schafberg (1 782 m) Kisokos - Fogaskerekű, túra, parkolás ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/08/Schafberg-ausztria.webp/w3840)
Schafberg (1 782 m) Kisokos - Fogaskerekű, túra, parkolás ...
2021. augusztus 15.
A Salzkammerguti vidék egyik legismertebb hegye a Schafberg, ami 1 782 méter magasra "nőtt". A jellegzetes formájú csúcsot könnyű felismerni, hiszen Ausztria egyik legtöbbet fotózott étterem is itt található - a Schafbergspitze. Hab a tortán, hogy a vidék számos ismert tavára (pl. Mondsee, Wolfgangsee és Attersee) rálátunk a tetőről - hiszen a panoráma 360 fokos. Trekhunt Gyors áttekintés Schafberg Tudnivalók Magasság 1 782 m Túra a csúcshoz 4 óra | 1200 méter szint | Köz
![Léka vára (Burg Lockenhaus) - Parkolás, bejárat, nyitvatartás ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2024/06/Lockenhaus_leka_vara-1.webp/w3840)
Léka vára (Burg Lockenhaus) - Parkolás, bejárat, nyitvatartás ...
2023. augusztus 14.
A legendáiról és mítoszairól híres Léka vára - vagyis a Burg Lockenhaus; egy impozáns és izgalmas középkori erőd Ausztria keleti részén, nem messze a magyar határtól. A román és a gótikus építészeti stílusú Lockenhaus vastag kőfalakkal, tornyokkal és központi udvarral rendelkezik. Elhelyezkedésének köszönhetően gazdag múltra tett szert, hiszen Ausztriát Magyarországgal és Közép-Európa más részeivel összekötő kereskedelmi útvonal mentén épült. Történetének egyik legjelentősebb korszaka a 14. szá
![Schönbühel vár 2024 - Alsó Ausztria legszebb magán vára](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/08/Schonbuhel-wachau-2.webp/w3840)
Schönbühel vár 2024 - Alsó Ausztria legszebb magán vára
2021. szeptember 17.
A magántulajdonban lévő Schloss Schönbühel kastély a Duna völgyében fekszik, Alsó-Ausztria tartományában. A vár eredetileg kolostornak és templomnak épült a 17. században, ám idővel kastély szerepet töltött be. A magánkézben lévő kastélyt sajnos nem lehet látogatni, nem turisztikai látványosság. Amennyiben mégis a környéken járunk, érdemes tudni, hogy habár belülről a várkastély nem látogatható, kívülről rengetegen készítenek róla fotót - hiszen pazar látványt nyújt. Olyannyira népszerű az épül
![Hochosterwitz, Ausztria - Parkolás, térkép, árak ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/08/Hochosterwitz-var.webp/w3840)
Hochosterwitz, Ausztria - Parkolás, térkép, árak ...
2021. augusztus 26.
A Hochosterwitz kastélyt sokan Európa legszebb középkori kastélyának tartják. Ez a 150 méteres domb tetejére épített erőd dominálja az egész vidéket. Nem hiába, Karintia tartományának egyik legnépszerűbb látnivalója. Trekhunt A mesébe illő várnak összesen 14 kaputornya van, ami kb. 600 méter hosszan kanyarog felfelé. Természetesen aki szeretné kihagyhatja a kaptatót, és helyette egy modern felvonóval juthat fel a várba. Áttekintés Hochosterwitz vár Tudnivalók Szezon Ápr - Nov
![Kreuzenstein vár, Ausztria 2024 Kisokos - Nyitvatartás, parkolás ...](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/07/Kreuzenstein-burg.webp/w3840)
Kreuzenstein vár, Ausztria 2024 Kisokos - Nyitvatartás, parkolás ...
2021. július 6.
Bécstől alig pár kilométerre, a Duna északi partján találjuk a középkori Kreuzenstein várat. A környék egyik legszebb váráról, és legnépszerűbb látnivalójáról beszélünk, ahonnan remek kilátás nyílik a fővárosra, és a környező vidékre. Alsó-Ausztriában járunk, Budapesttől alig 3 órára. Izgalmas, nagyjából 2 órás program, ahol egy kápolnát és egy fegyvergyűjteményt is meg tudunk tekinteni, közben pedig betekintést nyerünk a középkori osztrák nemesi életbe. Mindehhez pedig egy mély szakadék felett
![Nockberge, Ausztria - Városok és látnivalók](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2023/09/nockberge_Biosphaerenpark-1.webp/w3840)
Nockberge, Ausztria - Városok és látnivalók
2022. október 17.
A Nock-hegység körül alakult ki az a 184 négyzetkilométeres terület Nockberge Rezervátum, ami a környék élővilágát hivatott megőrizni az utókornak. Az osztrák hegység az Alpokban fekszik és ugyan átnyúlik Salzburgba és Stájerországba is, központi része Karintiában található. 1987-ben védett területté, majd 2012-ben az UNESCO bioszféra rezervátummá nyilvánították a Nock hegységet és a szomszédos Lungau régiót. Gyors tudnivalók Nockberge Rezervátum Tudnivalók Ország Ausztria Lok
![Gesause Nemzeti Park Kisokos - Térkép, látnivalók, központok](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/06/gesause-schleier-wasserfall.webp/w3840)
Gesause Nemzeti Park Kisokos - Térkép, látnivalók, központok
2021. július 5.
A 110 km² területű Gesause Nemzeti Park egyike Ausztria 6 nemzeti parkja közül. Méreteit tekintve a harmadik a sorban, korát tekintve pedig a legfiatalabb. A vidék Stájerországban fekszik, és kialakításában az Enns folyó játszott meghatározó szerepet. Nevét is a folyóról kapta, hiszen a Gesäuse zúgást jelent németül. Trekhunt A terület több, mint 30%-át hegyek borítják, így a csend és a nyugalom mondhatni garantált. Legmagasabb pontja a 2 369 méteres Hochtor. A parkot három hegység alkotja:
![Ausztria összes nemzeti parkja - Kisokos térképpel (2024)](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/07/ausztria-nemzeti-parkok.webp/w3840)
Ausztria összes nemzeti parkja - Kisokos térképpel (2024)
2021. március 22.
Habár Ausztria dúskál szebbnél szebb kiránduló és túrázó helyben, mégis mindössze csak 6 nemzeti park található a szomszédos országban. Meglepő ez a tény, tekintettel arra, hogy sógoraink az aktív pihenés "császárai". Valóban sok zöld terület van mindehhez, viszont fokozottan védett terület - tehát nemzeti park csak kevés. Mostani cikkünkben ezt a hat parkot elemezzük ki és vesszük jobban szemügyre. A hat nemzeti park közül a fele - azaz három, az alpesi vidéket védi, míg a maradék a vizes terü
![Kalkalpen Nemzeti Park és a Kalkalpenweg (Felső Ausztria)](https://images.trekhunt.com/cdn-cgi/imagedelivery/LYBOAsNdwD1Fvpuds5SzGA/2021/03/kalkalpen-ausztria.webp/w3840)
Kalkalpen Nemzeti Park és a Kalkalpenweg (Felső Ausztria)
2021. március 22.
A Felső Ausztria tartományában található Kalkalpen Nemzeti Park egyike Ausztria 6 nemzeti parkjának. A park központjának számító Mölln csupán 5,5 órára található Budapesttől, így ez az egyik hozzánk legközelebbi park az osztrákoknál. Trekhunt A fákkal borított Kalkalpen a legnagyobb erdős terület egész Európában. Éppen ezért a friss levegő, a pihenés és az aktív kikapcsolódáshoz keresni sem tudnánk tökéletesebb helyet. Gyors áttekintés Kalkalpen Nemzeti Park Részletek Alapít