A bajorországi Nymphenburg kastély az örök pompát, a német múltat és kulturális jelentőségét testesíti meg. A palotakomplexum a Wittelsbach-ház rezidenciája. Egy mesébe illő élmény, amely az építészet és a kertművészet összjátékával varázsol el minden látogatót. Az egyik legjobb látnivaló és program ha Münchenben járunk. Akkor se hagyjuk ki, ha gyerekekkel érkezünk, hiszen a kastély parkja és fényűző szobái nekik is nagyon fog tetszeni.

Ami igazán különlegessé teszi a Nymphenburg kastélyt, az az óriási kertkomplexum. A palota területén elterülő 180 hektárnyi kert a második legnagyobb zöld terület Münchenben. A parkban lehetőségünk van gondolázni is, ha meguntuk a gyönyörű szökőkutakat, és növényvilágot. Ne ijedjünk meg, ha ottlétünk során a kinti részben a társaságunkba keveredik egy-egy mókus vagy őz. Csak attól kell félnünk, hogy a gyerekek nem akarnak majd hazamenni.

Hol van a Nymphenburg kastély?

A Nymphenburg Kastély Németországban, München nyugati külvárosában helyezkedik el. Könnyedén meg tudjuk közelíteni a városközpontból, mivel az csak 10 kilométerre van a  központnak számító Marienplatztól. Bajorország legnagyobb kastélya.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

  • Cím: Eingang 19 80638 Munich Germany
  • München távolság: 10 km
Nymphenburg térképe: távolság a központtól

👍 Facebook 👍

Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨

Megnézem

Képek

Bővebben a kastélyról

Az épület szimmetrikus homlokzata és gazdag díszítése barokk és a rokokó stílusú. Központi épületében fényűző szobákat találunk, mindegyiket sajátos karakterrel. Az impozáns Nagyteremtől a hatalmas Királynői Hálószobáig, az idelátogatókat egy utazásra invitálja a palota, a bajor királyi élet luxusába. Az élmény akkor lesz teljes, ha a Marstall Múzeumot is megnézzük.

A palotakomplexum területén található egy bájos Vadászkastély, amely a bajor királyi család bizalmas és játékos oldalát mutatja be. A rokokó stílusú tervezés, a megjelenő francia kifinomult elemek és az indiai kabinet a kínai tapétájával igazi stílusegyveleg. Feltűnően más, mint a főpalota terei.

Térkép

A Nymphenburg kastély térképe

A kastély részei

A hatalmas palota és környéke több különböző részre és területre oszlik. Ezek listája a következő:

  • Fő Palotaépület (Schloss Nymphenburg): A palota központi és legkiemelkedőbb része. Ebben az épületben található több fontos helyiség is, köztük a Kőterem (Steinerner Saal), mely egy hatalmas szoba lenyűgöző freskókkal.
  • Mellékszárnyak: A Fő Palotát két oldalépület öleli körül. Ezek kiegészítései az eredeti szerkezetnek, és különböző szobákat és galériákat foglalnak magukban.
  • Kocsimúzeum (Marstallmuseum): Az egykori lovaglóiskolában található múzeum Európa egyik legjelentősebb történelmi hintó- és szánkiállító terme.

Szobák és termek

  • Kőterem (Steinerner Saal): Ez a palota központi terme, az épület teljes szélességét elfoglalja. Egy grandiózus, kétemeletes terem, mely híres bonyolult mennyezeti freskóiról és barokk építészetéről.
  • Szépségek Galériája (Schönheitengalerie): I. Lajos király kérésére ebben a teremben 36 olyan nő portréja található, akiket korukban a szépség megtestesítőinek tekintettek.
  • Királynői Lakosztály: Ezeket a helyiségeket a királynő használta, elegánsan berendezve, tükrözve egy gazdag, nemesi hölgy életstílusát.
  • A Királynő Hálószobája: Egy történelmileg jelentős helyiség, gyakran azon időszak stílusában berendezve, amikor a palotát legaktívabban használták.
  • Királyi Lakosztály: Hasonlóképpen, a Királyi Lakosztály a király által használt szobák sorozata, luxus díszítésekkel és berendezésekkel.
  • Antikvitárium: Ne tévesszük össze a müncheni Residenzben található Antikváriummal. Ez a helyiség ősi szobrokat és tárgyakat tartalmaz.
  • Lakk Szoba: Ez a szoba híres kiváló lakkmunkáiról és keleti motívumairól, bemutatva a keleti művészet hatását az európai ízlésre.
  • Írószoba: Egy levelezésre és írásra kijelölt szoba, finom famunkákkal és műalkotásokkal díszítve.
  • Palatinális Kápolna (Palatinalkapelle): A királyi palota lakóinak fenntartott privát kápolna.
  • Nagyterem (Grosse Saal): Gyakran használják bankettek és nagy összejövetelek rendezésére, festményekkel, gobelinekkel és bonyolult mennyezeti művészettel díszítve.
  • Porcelánmúzeum (Porzellanmuseum): A fő palota egyik részében gazdag Nymphenburgi porcelán gyűjteményt találunk.

Videó

A kastély belső termei

Kastélypark

A Nymphenburgi Park egy hatalmas, gyönyörűen kialakított terület, ami a palotát veszi körül. Számos kisebb épületet és pavilont foglal magában, mint az Amalienburg, Badenburg, Pagodenburg és a Magdalenenklause. A fő palota közelében található rendezett kertekben pompás virágágyások, szobrok és vízi elemek találhatóak. Távolabb kiterjedt angol stílusú tájkertek is vannak, nagy gyepfelületekkel, fákkal és sétányokkal. Ahogy haladunk messzebb a főépülettől fás részekbe botlunk.

  • Amalienburg: Egy kis vadászkastély a parkban, mely híres kifinomult rokokó belső tereiről.
  • Badenburg: Ez a tóparti pavilon fürdőzésre szolgált, nagy medencével.
  • Pagodenburg: Egy kétszintes pavilon, melyet keleti építészeti elemek ihlettek.
  • Magdalenenklause: Egy remetelak a parkban, ami úgy néz ki, mint egy romos kápolna.

Nyitvatartás

Nymphenburg Kastély, Marstall Múzeum, Nymphenburg Porcelán Múzeum nyitvatartása:

  • Szezon: Január - december, minden nap (kivéve ünnepnapokon)
  • Április – október 15.: 09:00 - 18:00
  • Október 16. – március: 10:00 - 16:00

Kastélypark

  • Januártól – márciusig: 06:00 - 18:00
  • Április: 06:00 - 20:00
  • Május – szeptember: 06:00 - 21:30
  • Október: 06:00 - 20:00
  • November, december: 06:00 - 18:00

Árak

Idegenvezetésre is van lehetőségünk, illetve online is tudunk jegyet venni. A belépők árai eltérnek a nyári és a téli szezonban. Szerencsére 18 éves kor alatt viszont ingyenes a belépés:

  • Kombinált felnőttjegy: 12 - 15 euró
  • Kedvezményes jegy: 10 - 13 euró
  • 18 éves kor alatt: ingyenes

(Az árak és a nyitvatartás változását nem minden esetben tudjuk nyomon követni, ezért azok időközben változhatnak!)

Megközelítés (autó vagy tömegközlekedés)

Könnyedén megközelíthetjük a kastélyt autóval, mivel kevesebb, mint egy fél órás útra van a központtól. Az óvárost kell megkerülnünk, ezután pedig végig a Arnulfstraße úton, majd végül a Notburgastraße útra kanyarodva oda is érünk. Ha tömegközlekedéssel terveznénk az utat, akkor két alternatíva közül választhatunk:

  • Az egyik opció, hogy az S1-es, S2-es, S3-as vagy S4-es metróval elmegyünk a Laim megállóig és innen elsétálunk a palotáig, ami kevesebb, mint két kilométer lesz.
  • A másik lehetőség, hogy ugyanezek a metrók valamelyikét kiválasztva, csak a München Hackerbrucke megállóig megyünk, majd itt átszállunk a 16-os vagy 17-es villamosra. Innen a Romanplatz-ig megyünk és így végül kevesebb, mint 1 kilométert kell sétálnunk.

Parkolás

Van lehetőség a kastélynál a parkolásra. 450 ingyenes parkoló áll rendelkezésre az idelátogatóknak, illetve 14 busz hely is van a csoportok számára.

Akadálymentes?

Igen, teljes mértékben akadálymentesített, így jöhetünk nyugodt szívvel babakocsival és kerekesszékkel is.

Kutyabarát?

A múzeumi részeken, bent sajnálatos módon nem lehet velünk kiskedvencünk, azonban a parkban pórázzal annál inkább.

Kik voltak a Wittelsbach-dinasztia?

A Wittelsbach-ház tagjai Bajorországban uralkodtak egészen a 11. századtól 1918-ig, vagyis a királyság fennállásáig. 1214 és 1805 között a Pfalzi-grófság uralkodói kerültek ki a családból, és a választófejedelemséghez is köthető a nevük.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️