Az Olaszországban, Szicília szigetén található Palermo városa több mint 2700 éves múltra tekint vissza. A Szicíliai Királyság egykori fő- és koronázó városában járunk, ahol sok látnivaló vár ránk. Ez a képeslapszerű tájakkal körbevett csodahely, konyhájának illatos táncával és építészetének időtlen szépségével csábít és marasztal minden ideérkezőt. Lássuk, miért is érdemes megnéznünk!

Hol van Palermo?

Palermo Olaszországban, Szicília szigetének északi részén, a Tirrén-tenger partján található. Északon és északnyugaton is a tenger határolja, míg a város mögött hegyláncok húzódnak, köztük a Monti della Palermo. A sziget fővárosa.

  • Catania táv: 200 km
  • Etna táv: 250 km
  • Cefalú táv: 70 km
  • Enna táv: 140 km

Téképek

Palermo a sziget északi részén, nyugati irányban fekszik. 
Palermo és Szicília

Repülővel, autóval, busszal

  • Ha Budapestről ide szeretnénk utazni, akkor többféle közlekedési mód közül is választhatunk. Autóval egy igazán gazdag és kalandos utazásban lehet részünk, hiszen közel 2200 kilométer van a két város között. Mivel az út számtalan városon és látnivalón át vezet idáig, ügyes tervezéssel igazi olasz körutat varázsolhatunk magunknak!
  • A két város közötti utazásnak legpraktikusabb és leghatékonyabb módja azonban a repülés. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről (BUD) a Palermói Falcone-Borsellino Repülőtérre (PMO) kell repülnünk. Alkalmanként találhatunk közvetlen járatokat, de gyakoribb az átszállásos megoldás.
  • Akad arra is mód, hogy busszal utazzunk. Körülbelül 36 órás menetidővel kalkulálva és picivel több mint 100 ezer forintos jegyár mellett megtehetjük a Flixbus Budapestről közlekedő járatával.

Óváros

A Centro Storico (történelmi központ) a város szíve. Szűk utcák, épületek és nyüzsgő piacok labirintusa. Olyan híres látnivalók otthona, mint a Palermói katedrális és a Quattro Canti.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Látnivalók

#1 Palermo Cattedrale

A Palermói székesegyház, hivatalos nevén "Cattedrale Metropolitana della Santa Vergine Maria Assunta", egy csodálatos vallási és építészeti nevezetesség. A 12. században építették hosszú évtizedeken át, így normann, arab, gótikus, reneszánsz és barokk hatások is megfigyelhetőek rajta. A fő homlokzaton jelenetek vannak a Bibliából, mely csodaszép megjelenést kölcsönöz az épületnek.

A katedrálison belül megtalálhatjuk a normann királyok sírjait, melyeket márvány és bonyolult faragványok díszítenek. A székesegyház belsejében számos kápolna és oltár található. Az egyik legismertebb rész Szent Rozáliának, a város védőszentjének szentelt kápolna. Találunk itt egy igazán érdekes kincses szobának nevezett épületrészt is, amely vallási tárgyak, értékes ereklyék, műalkotások és történelmi dokumentumok gyűjteményét tartalmazza.

A Palermói székesegyház
A katedrális teteje

#2 Quattro Canti

A Quattro Canti két fő utca kereszteződésében található, melyek a Via Maqueda és a Corso Vittorio Emanuele. Ez egy nyolcszögletű tér, melyet a körülvevő épületek igényes homlokzata és szobrai díszítenek. A tér mind a négy sarkában vannak olyan részek, amelyekben az évszakokat, Szicília spanyol királyait és Palermo védőszentjeit ábrázoló szobrokat helyeztek el.

Quattro Canti

#3 Palazzo dei Normanni (Palazzo Reale)

A Norman palota (vagy Királyi palota) egy ikonikus történelmi épület a városban. Története egészen a 9. századig nyúlik vissza, amikor az arab uralom idején erődítményként építették. A palota több király, köztük a normannok, a római császárok, az aragóniaiak és a spanyol alkirályok hatalmi székhelyeként szolgált. Politikai és közigazgatási központként szolgált.

Az egyik legfigyelemreméltóbb eleme a Cappella Palatina, vagyis a Palatinus-kápolna, mely lenyűgöző bizánci mozaikjairól, bonyolult díszítéseiről és építészeti szépségéről híres. A palotában különféle kamrák és szobák találhatók, amelyeket egykor királyi lakásokként használtak. Itt található továbbá a Királyi Palota Múzeum, amely műalkotások, műtárgyak, történelmi tárgyak és régészeti kiállítások gyűjteményét tartalmazza.

Palazzo dei Normanni vagyis a Palazzo Reale

#4 Martorana

Más néven Santa Maria dell'Ammiraglio templomként is ismerhetjük. A lenyűgöző bizánci és normann-arab építészeti jellemzőiről, valamint gyönyörű mozaikjairól híres épület a régió gazdag kulturális és művészeti történelmének bizonyítéka. Eredetileg a 12. században építtette Antiochiai György admirális. Santa Maria dell'Ammiraglio-nak szentelték, de a Martorana család későbbi évekbeli kiemelkedő szerepe miatt inkább Martorana néven vált mégjobban ismertté.

Híres a belső teret díszítő, bonyolult mozaikjairól, amelyek vallási jeleneteket, bibliai alakokat, valamint szenteket ábrázolnak. A templomban dekoratív ikonosztáz található, egy ikonokkal díszített paraván, amely elválasztja a szentélyt a hajótól. Ez az ikonosztáz a templom bizánci hatását mutatja be. A Martorana jellegzetes kupolákkal és minaretekkel büszkélkedik, amelyek még jobban kiemelik az építészeti hatások fúzióját. Bizánci kupolák és arab stílusú tornyok egyaránt megjelennek szinte minden díszítésében.

Martorana

#5 Fontana Pretoria

Több szintes, gyönyörű szökőkút a város szívében, mely a művészi gazdagság és a történelmi rezonancia magával ragadó keverékét árasztja. Szintjeit élethű szobrok díszítik, amelyek mitológiai alakokat testesítenek meg.

Fontana Pretoria

#6 Vucciria

A történelmi piacnegyed nyüzsgő energiájával, színes standjaival és ritmusos lüktetésével rabul ejti az érzékeket. Itt aztán tényleg találkozhatunk húsvér piaci kofákkal. Az egész hely hangos az alkudozásoktól és a dallamos felhívásoktól, amelyek friss termékeket és helyi finomságokat hirdetnek. Ahogy a nappalt felváltja az éjszaka, Vucciria úgy ébred fel. Az itt található bárok, éttermek és éjszakai élet új dimenziót adnak a negyednek. Egy kicsit a város identitásának mikrokozmosza is ez a hely, ahol a hagyomány és a modernitás összefonódik.

Vucciria piac

#7 Museo Archeologico Regionale "Antonino Salinas"

A Regionális Régészeti Múzeum a művészi hagyatékok kincsesbányája. Gondosan összeválogatott tárlatán keresztül ez a múzeum ablakot nyit letűnt korok életébe, kultúrájába és művészetébe. Időutazásra hívja a látogatókat, hogy belemerüljenek az ókor történeteibe. Kiállításai az ókori görögök, rómaiak és az őslakos kultúrák történetét mesélik el.

A kiállított műtárgyak nem pusztán tárgyak, hanem kulturális nagykövetek. Olyan rituálék, hiedelmek és mindennapi élet lenyomatait hordozzák magukon, amelyek korszakokon át meghatározták a társadalmakat.

#8 Orto Botanico di Palermo

A Botanikus kert kontinensekre és ökoszisztémákra kiterjedő flóragyűjteményt tartalmaz. Ahogy vándorlunk az ösvényein, a világ minden tájára elkalandozunk kicsit. A 18. században alapított kert változatos növényfajtái bemutatják földünk gazdagságát. Azt is mondhatjuk, hogy ez az oázis egy tanterem falak nélkül. Tanít bennünket a növények osztályozásáról, a védelmi erőfeszítésekről és a növények kritikus szerepéről ökoszisztémánkban.

Orto Botanico

#9 Teatro Massimo

Európa egyik legnagyobb operaháza, és jelentős kulturális jelentőségű épület a régióban. 1897-ben avatták fel és II. Viktor Emmánuel olasz királyról nevezték el. Lenyűgöző építészetéről híres, amelyet neoklasszikus és eklektikus stílusban építették. A homlokzaton korinthoszi oszlopok, szobrok és faragott részletek találhatóak.

Elsősorban operaelőadásokat tartanak falai közöt, és több mint 1300 férőhely található benne. Ha ide látogatunk, lehetőségünk van idegenvezetést kérni. Ilyen módon betekintést kaphatunk a színház történetébe, építészetébe és beleshetünk a színfalak mögé is.

A színház nemzetközi elismertségre tett szert, amikor a híres Keresztapa 3 című film utolsó jeleneteiben szerepelt.

Látnivalók a környéken

#10 Monte Pellegrino

A 606 méter magas Pellegrino-hegy Szicília északi partján, a város közelében található. A könnyen felismerhető, formás hegy gyakran kötődik helyi legendákhoz és történetekhez. Az egyik híres legenda Szent Rozália, Palermo védőszentjének története, aki állítólag remeteként élt a hegyen. Lejtőin található a Santa Rosalia szentély, egy kis kápolna és zarándokhely. A hegyről páratlan kilátás nyílik a városra és a Tirrén-tengerre.

Monte Pellegrino

#11 Riserva Naturale di Capo Gallo

Természetvédelmi terület, mely a tengerpart mentén húzódik, csak egy rövid távolságra Palermotól. A rezervátumban számos ritka növényt, tengeri barlangot és rejtett öblöt találhatunk. Változatos élőhelyei növény- és állatfajok gazdag skáláját vonultatja fel. A sziklás partszakaszt mediterrán cserjék, vadvirágok és őshonos növények borítják.

💡
Számos túraútvonalat találunk itt, melyek igazi kikapcsolódást jelentenek majd a kirándulás szerelmeseinek. A park a nevét az azonos nevű hegyről kapta, vagyis a Monte Galloról.

Látvány a Monte Galloról

#12 Cattedrale di Monreale

A Monrealei székesegyház lenyűgöző mozaikjairól híres és csak 20 percnyire fekszik Palermótol. Ezek a bonyolult műalkotások bibliai történeteket mesélnek el, ismert szentek ábrázolásával. A katedrális építészeti kialakítása a Szicíliában virágzó normann-arab stílust tükrözi. Impozáns homlokzata és nagyszerű belső terei tisztelegnek a régió történelmi öröksége előtt. Belsejét lélegzetelállító famennyezet koronázza meg, amelyet szépen megmunkált faragás díszít.

#13 Bagheria

Bagheria egy bájos város Palermo külvárosában, melynek vonzereje pazar villáiban rejlik, mint például a Villa Palagonia és a Villa Cattolica. Ezeket a történelmi rezidenciákat érdekes szobrok díszítik. Közkedvelt célpontnak számít a városka a művészek között is, valamint érdemes megjegyezni, hogy kézművesei egyedi tárgyakat készítenek, a kerámiától a textilig. Így lehetőségünk nyílik hazahozni Bagheria művészi hangulatából egy keveset. A környék egy másik vonzereje az itt található festői táj, ami tökéletes túrázásra.

Bagheria egyik villája
Kirándulás a környéken, Bagheria

#14 Cefalú (70 km)

Cefalút könnyű képekről felismerni a tengerpart mellé épült színes házairól. Ez a földi paradicsom Palermótól csupán 70 kilométerre fekszik. Nevét egy hatalmas mészkő szikláról, a Rocca di Cefalúról kapta. A tetejére túraútvonalak vezetnek, ahonnan szuper kilátás nyílik a vidékre. A helyszínen találhatóak egy középkori vár romjai és a Duomo di Cefalù, vagyis a katedrális.

Cefalu

Gyerekekkel

#15 Museo Internazionale delle Marionette

Nemzetközi Bábmúzeum, melynek termeiben egy globális bábgyűjtemény található. A bábok finom kivitelezése, a bonyolult jelmezektől az élethű mozdulatokig a művészi kézügyesség tökéletes pédái. A bábszínház varázslata nem ismer korhatárt, a gyerekeket ugyanúgy lenyűgözi akár csak a felnőtteket. Ismeretterjesztő utazást kínál a bábszínház történetébe, a kulturális kifejezésben betöltött szerepébe és az előadóművészetre gyakorolt hatásába.

#16 AquaPark Monreale

Ez a vizi csúszdapark frissítő menekülést jelent a nyári hőség elől és egy csobbanó izgalmat minden korosztály számára. Gyerekekkel kötelező program.

#17 Planetario di Palermo

A városi Planetárium csillagászati utazásra invitál bennünket anélkül, hogy elhagynánk a földet. Segít jobban megismerni az univerzumot kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Helyi ételek

Néhány híres ételt szeretnénk ajánlani, amelyeket ki kell próbálnunk a város felfedezése közben:

  • Arancini: Ezeket a sós rizsgolyókat, amelyeket általában valamilyen szósszal, mozzarellával és borsóval töltenek meg, zsemlemorzsával bevonják és aranysárgára sütik. Népszerű utcai étel és egy kellemes szicíliai csemege.
  • Caponata: Ízletes zöldségkeverék, padlizsánt, paradicsomot, olajbogyót, kapribogyót és hagymát tartalmaz édes-savanyú ecetes szószban főzve. Sokoldalú étel, amelyet előételként és köretként is fogyasztanak.
  • Cassata Siciliana: Ez az ikonikus szicíliai desszert a szemnek és a szájpadlásnak is lakoma. Likőrbe vagy citrusszirupba áztatott piskóta, édes ricotta sajttal, kandírozott gyümölccsel és marcipánnal rétegezve.
  • Ricottával töltött cannolo: Egy szicíliai klasszikus, cannoli néven is ismert, mely ropogós tésztacsövekből áll. Ezeket édes ricotta sajttal töltik, és gyakran kandírozott gyümölccsel vagy csokoládédarabokkal díszítik. A desszertek szerelmeseinek kötelező fogás.

Történelme

Föníciai és karthágói települések jelenléte az ie 8. századtól dokumentálhatóak. A görögök az i.e. 5. században hódították meg, majd az i.e. 3. században római uralom alá került. Ebben az időszakban a város kulturális és kereskedelmi központként megerősödött.

  • Az ie 9. században meghódították az arabok, akik körülbelül két évszázadon át uralkodtak a város felett. Ebben az időszakban jelentős kulturális, építészeti és gazdasági fejlődés következett be.
  • A 11. században a normannok I. Roger vezetésével elfoglalták Palermót, ezzel megkezdődött a normann korszak. A normann uralkodók ötvözték az arab és a bizánci építészeti stílusokat, létrehozva a normann-arab építészet néven ismert egyedi fúziót.
  • A 15. században a nagyobb Nápolyi Királyság részeként spanyol fennhatóság alá került. A spanyol befolyás változásokat hozott a kormányzásban, a közigazgatásban és a kultúrában.
  • A 18. és 19. században Palermo Bourbon uralom alatt állt a Két Szicília Királyság részeként. A 19. századi olasz egyesülés során szerepet játszott abban az erőfeszítésben, hogy Olaszország egységes nemzetté váljon.
  • Súlyos károkat szenvedett a második világháború alatt a bombázások miatt, de a háború utáni újjáépítés során a város újjáéledt.
  • A 20. században a szicíliai maffia befolyása elleni harcáról vált ismertté. A város szervezett bûnözés elleni harca jelentõs részét képezi modernkori történelmének.
💡
Tudtad? A szicíliai maffia elsősorban innen, Palermo városából származik.

Kerületek

A korábban már említett történelmi központ mellett az alábbi kerületeket találjuk:

  • Kalsa: Ebben a kerületben bájos utcákat és olyan kulturális helyszíneket találunk, mint a Galleria d'Arte Moderna (Modern Művészetek Galériája) és a Magione-templom.
  • Albergheria: Tele van történelmi templomokkal, palotákkal és szűk utcácskákkal. A Palazzo dei Normanni (Normann Palota) a fő látnivaló itt.
  • Vucciria: Nyüzsgő és színes környék, híres a piacáról, ahol utcai ételárusok és kézművesek népes arzenálját találjuk.
  • Mondello: A tengerpart mentén található, népszerű tengerparti célpont a helyiek és a turisták körében egyaránt. Gyönyörű homokos strandjai vannak,  pihentető kiruccanást tehetünk ide a város zaja elől.
  • Monte di Pietà: Ez a kerület kiemelkedő építészettel és történelmi templomokkal rendelkezik. Az Orto Botanico di Palermo (Botanikus Kert) itt található.
  • Zisa és Noce:A Zisa-kastélyról és a közeli Villa Malfitano-ról ismert negyed bepillantást enged Palermo nemes múltjába.
  • Oreto-Stazione: A központi vasútállomás otthona, leginkább egy közlekedési csomópont, amely összeköti a várost Szicília és Olaszország más részeivel. Lakó- és kereskedelmi területek teszik ki területe nagy részét.
  • Borgo Vecchio: Ebben a kerületben élénk légkörrel, üzletekkel, piacokkal és éttermekkel találkozunk. Nagyszerű hely a regionális ételek felfedezésére és a város mindennapi kultúrájának megtapasztalására.
  • Palermo Vecchio: „Régi Palermonak” fordítva azt is mondhatnánk, hogy ez a kerület idős épületekkel, sikátorokkal van telis tele. Igazán romantikus környék, fényképezőgépeket ne hagyjuk a szálláson, ha erre tévedünk.

Palermo az ellentétek kincsesbányája, ahol a normann nagyság és az arab elegancia együtt él, mely olyan bájt kölcsönöz a helynek, ami ritkaságnak mondható. Ha szerencsénk van, rábukkanunk egy olyan fagylaltüzletre, ahol feltaláltak egy új ízt, amely ötvözi a cannolit és a napsütést, hiszen abból itt akad bőven. Ciao!

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link 👍