Szentendre és a környéke a budapestiek elsőszámú kirándulóhelye. A várost nem hiába hívják a Dunakanyar kapujának, hiszen itt kezdődik a Visegrádi hegység és a Duna csodás vidéke is. Ha szeretnéd még késő ősszel is megragadni az utolsó napsugarakat, vagy tavasszal a madárcsicsergéssel együtt kirándulni, akkor mindenképpen keresd fel Szentendre környékén a túraútvonalakat!

A rutinos túrázók és kirándulók is tudják, hogy a megfelelő útvonal kiválasztása az egyik legnehezebb és legtöbb időt igénylő feladat. Jól fel kell méri a távokat, emelkedőket, hogy hol van pihenőhely és milyen természeti csodákat pillanthat meg az ember menet közben.

Gyors áttekintés

A bemutató során 4 tanösvényt nézünk meg, amik ideálisak gyerekekkel is (6 éves kortól), illetve 3 közepesen nehéz túraútvonalat, amit már rutinosabb, nagyobb gyerekekkel ajánlunk. Ráadásként tettünk be 4 új túraútvonalat ahol kettőnél kisebb, kettőnél pedig inkbb csak rutinosabb gyerekekkel vágjunk bele a kirándulásba.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Ha nem csak kirándulnál a környéken, hanem Szentendre belvárosa és a múzeumok is érdekelnek, akkor itt találod Szentendre látnivalóit.

Hol van Szentendre?

Szentendre a fővárosi agglomerációhoz tartozik, mivel Budapesttől nagyjából 30 km-re fekszik északi irányba. Ebből kifolyólag tömegközlekedéssel is egyszerűen és gyorsan el tudsz jutni a városba, ahonnan tovább a kiszemelt kiránduló ösvény kezdőpontjára. A Batthyányi térről indul a H5-ös hév, amivel nagyjából 1 óra alatt elérhető Szentendre központja. Onnan pedig helyi járatos buszokkal, a szélrózsa minden irányába megközelítheted a környéket.

Szentendre térkép - Budapest táv

Kirándulás gyerekekkel - tanösvények

Szentendre körül rengeteg tanösvényt és túraútvonalat találsz, amik között akad könnyebben és nehezebben teljesíthető is. A tanösvények előnye, hogy információ gazdagok, így sétálás közben a gyerekekkel vagy a családdal rengeteg új dolgot tanulhattok.

A tanösvényeknek két fajtája létezik. Van ahol az állomásokon rajzos, információs táblákról tájékozódhatsz, és van, ahol gyűjtőfüzet segíti a rengeteg új élmény és ismeret befogadását. Az ösvények mindenhol jól ki vannak jelölve és a többségük fél nap alatt bejárható. Így, ha van kedved és időd is engedi, akkor egy nap akár több ösvényt is bejárhatsz. A túrák összekapcsolását érdemes előre megtervezni.

Túraútvonalak Szentendrén és környékén

Bükkös patak tanösvény

A Bükkös patak tanösvény a patak Szentendre belvárosában található torkolatától indul. A tanösvényen lehetőséged lesz megismerni számos természeti és kulturális értéket.

Bükkös patak (Dömörkapu)
  • Hossza: 4 km
  • Állomások száma: 10 db
  • Nehézség: könnyű
  • Jelzés: sárga T

A tíz állomáson tematikusan kerülnek bemutatásra a témák. A piactéren például a táj és az ember kapcsolatáról tudhatsz meg többet, míg a torkolatnál a patak és a Duna kapcsolatára kerül a hangsúly. Ráadásul a többi állomáson sem csak a növény és állatvilágról olvashatsz, hanem a patakkal kapcsolatos népi szokásokkal is megismerkedhetsz és a környék geológiai sajátosságait is feltárhatod.

Püspökmajor tanösvény

A Püspökmajori tanösvény a Püspökmajor lakótelep közepéről indul, a Borsos-villától. A túra végére kiderül számodra is, hogy honnan ered a Püspökmajor elnevezés, azon felül, hogy rengeteg érdekességet láthatsz és tanulhatsz még.

  • Hossza: 4 km
  • Állomások száma: 6 db
  • Nehézség: Könnyű
  • Jelzés: sárga T

Megcsodálhatod a szentendrei rózsát és megismerheted a dömörkapui kőbánya emlékeit is. Dömörkapunál egy messzire is elhallatszó patak és vízesés csodálatos környezetében pihenhetsz meg pár percre. A patak mentén több kisebb vízesés is van, amik ugyan méretben nem annyira jelentősek, viszont látványban és hangulatban annál inkább. Ezután kis kitérővel pedig a Szentendrei óriást is megismerheted.

  • Állomás 1: A püspökmajori lakótelepen, Széchényi tér 15 számmal szemben
  • Állomás 2: A lakótelepen, Széchényi tér 11-nél
  • Állomás 3: A hátsó Pomázi út mentén
  • Állomás 4: A Püspökmajori forráshoz visszatérve
  • Állomás 5: A vízmosás felett a Kő-hegy felé
  • Állomás 6: A Kálvária út 22-nél, a „Vörös Keresztnél”

Kő-hegy tanösvény

A Kő-hegyi tanösvény a Duna-Ipoly Nemzeti parkban tesz egy apró kört. Az állomásokon lehetőséged lesz megismerni a környék erdeit, az időszakos tavakat, az andezit sziklaképződményeket és több történelmi jelentőségű emléket is. Többek között egy bronzkori földvárat és egy 18. századi szőlészet maradványait is. A túraútvonalat pedig tovább színesíti a Csepel-forrás és a Vasas szakadék. A tanösvény néhol lankás ösvényen vezet, néhol pedig hatalmas sziklafalak között.

  • Hossza: 4 km
  • Állomások száma: 5 db
  • Nehézség: közepes
  • Jelzés: sárga T

Az ösvény iránya jól ki van jelölve, illetve az állomások is mindig szem előtt vannak. Ha menet közben jól figyelsz, akkor további jeleket is megpillanthatsz, mint például a fehér alapon három piros pontot, ami a Várak a Pilisben elnevezésű mozgalom jelzése. Ott kell körültekintőnek lenned, hogy a fák között meglásd a bronzkori sáncokat.

Sztelin tanösvény

A Sztelin tanösvényen a Pap sziget és a szomszédos Duna-ártéri szakasza között kialakult természeti jelenségekről, növény és állatvilágról tudhatsz meg többet. A túra a Vándor utcai Száraz-hegyi rét érintésével vezet a Pismányba. Az egyik végpontja a Pismányban található a Tátika utcai buszmegállónál, a másik pedig a Pap-sziget hídjánál. A végpontok könnyen megközelíthetőek, akár tömegközlekedéssel is.

  • Hossza: 4 km
  • Állomások száma: 6 db
  • Nehézség: közepes
  • Jelzés: zöld +

A túra során egy szurdokszerű patakvölgyön át vezet az út a Káda csúcs kilátópontjáig, ami Szentendre legértékesebb természetvédelmi területeként van számon tartva. A Káda csúcs 253 méter magasan helyezkedik el, és a népi mondás szerint ez az Alvó-óriás lába. A séta során át kell haladnod több gyönyörű árvalányhajas réten és a Sas-kövi barlang sziklafalait is megcsodálhatod.

Érdekesség, hogy a Sas-kövi barlang kialakulásáról mai napig nincs egyetértés. Egyes elméletek szerint természetesen alakult ki az inkább üregként számon tartott képződmény. Más elméletek szerin pedig bányászok használták bányatárónak.

Pilisi Zöldút: Szentendrei ág

Szentendre környékén akkor is biztos találsz izgalmas és kihívást jelentő túraútvonalat, ha már rutinos természetjáró vagy. Ilyen többek között a Pilisi Zöldút, aminek két ága is van; a szentendrei és a szentkereszti ág. Szentendréről indulva érdemes elsőnek a szentendrei ágat bejárni, mivel az a városközpontból indul.

  • Hossza: 9 km
  • Nehézség: közepes
  • Jelzés sárga T, sárga +, sárga T, sárga, piros négyzet, zöld háromszög (a Hév megállóig)
  • Útvonal: Szentendre - Bükkösvény - Kőhegy - Lajos forrás

A szentendrei ág több tanösvény útvonalát keresztezi, s néhol azokkal együtt halad. Máskor pedig kitérőket tesz, hogy a túrázok fennsíkokról csodálhassák a Duna-Ipoly Nemzeti parkot, tisztásokon pihenhessenek vagy éppen hatalmas tölgy erdőkben, sziklafalak mellett haladjanak el.

A túra a Bükkös tanösvényről indul, itt ennek jelzését a sárga T betűt kell követni. A tanösvény állomásain megismerkedhetsz a patak élővilágával, például a patak egyik ősi lakóját a kövi csíkot.

A tanösvényről a Kéki-bányánál kell figyelned és ott kell áttérned a sárga + jelzésre. A Vízműhöz felérve érdemes pár percre megállnod, és megcsodálni a szentendrei látképet. Ezután a sárga jelzésre kell áttérned, ami a Kőhegyi-menedékházhoz vezet. A terméskőből épül menedékházat 1933-ban adták át és az óta évi több ezer vendéget fogad.

Innen a Kőhegyi tanösvényen kell továbbhaladnod, a Kőhegy - Cseresznyehegy gerincén. Innentől megváltozik az erdő növényzete. Innen már ritkábbak az erdők, viszont itt megnézheted milyen a magyar vadkörte, ami a világon csak itt terem.

Az utolsó szakaszon vár még rád a Csepel forrás és a Lajos forrás. Ezután, ha még futja az energiádból és a kedvedből, akkor tovább haladhatsz a sárga jelzést követve Dobogókőre, vagy a kék kereszt és piros négyzet jelzést követve a zöld háromszögig eljuthatsz a pomázi HÉV állomásra.

Pilisi Zöldút: Szentkereszti ág

A szentkereszti ág összeköthető a szentendrei ággal. A túraútvonal a dobogókői menedékházat és a Lajos forrási menedékházat köti össze. Dobogókő valószínűleg neked is rajta van a magyarországi túralistádon, vagy már lehet ki is pipáltad. Hiszen 700 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, és elbűvölő panoráma tárul az ide látogatok szeme elé az egész Dunakanyarról. De elhiheted, hogy a Zsivány sziklák vagy Pilisszentkereszt is megér egy kitérőt! Az útvonal bizonyos része az Országos Kéktúra 15-ös szakaszához tartozik.

  • Hossza: 13 km
  • Nehézség: közepes
  • Jelzés: kék jelzés
  • Útvonal: Dobogókő - Zsiványsziklák - Pilisszentkereszt - Lomhegy - Lajos forrás
A Zsiványsziklákat csodálva úgy érezhetjük, mintha nem is Magyarországon lennénk. 

Gyorstalpaló túra

  • Hossza: 2,5 km
  • Nehézség: közepes
  • Jelzés: zöld háromszög
  • Útvonal: Lajos forrás - Dömörkapu

A Gyorstalpaló túra nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen alig több mint 2 kilométeres terepen gyorsan belekóstolhatsz a túrázás fortélyaiba és közepes nehézségű terepen. A Szentendre mellett található túra kezdőpontja a bővízű Lajos forrásnál van, a végpontja pedig Dömörkapunál. A séta során végig a zöld háromszög jelzést kell követned, és néhol nehéz, sziklás, néhol pedig lankás réteken jutsz el Dömörkapuig.

Dömörkapu, Szentendre túraútvonal

Vasas túra

A Vasas túra a Vasas szakadék mélységeibe vezet. Az út kiindulópontját a kőhegyi menedékháznál találod, a végpontja pedig a Vasas szakadéknál. A szakadék egyike a kevés magyarországi természetes szakadékoknak. A 8 méter magas andezit tufa kőfalak lélegzetelállítóak, mivel tényleg pont úgy néz ki, mintha a kőfal kettéhasadt volna.

A szakadékot a Cseresznye hegy északi oldalán találod, nagyjából 310 méteren. A szakadéknak 5 barlangja van, amik közül mindegyik különböző méretű. A szakadék nagyjából 250 méter hosszú. Érdekesség, hogy az elnevezésük I-IV-ig van, mert az utolsót kis üregnek hívják.

  • Hossz: 5 km
  • Nehézség: közepes
  • Jelzés: zöld sáv és omega vagy sárga sáv és omega
  • Útvonal: Kőhegyi menedékház - Vasas sziklák
Vasas szakadék

Holdvilág-árok

A Holdvilág-árok szurdokvölgye ismert és népszerű látnivaló. Szentendrétől Pomázig utazva (hévvel 6 perc), kisebb gyalog út megtétele után a piros kereszt jelzésen érünk a Holdvilág-árok bejáratáig. Hidakon, falépcsőkön visz végig minket az út, a patak útvonalát követve kb. 2 kilométernyire. A szurdok végén található a Remete-barlang. A jelzett turistaúton haladva kiépített lépcsősorokon mehetünk fel.

Esőzések után viszont szükséges felkészülni a megáradt patakra, hiszen olykor néhol még a turistaúton is bokáig lehet gázolni a vízben!

Spartacus ösvény

Pilisszentlászlónál kezdődik, ez Szentendrétől 10 km, autóval negyed óra utazás. Innen a Duna felé haladhatunk tovább. Hossza kb. 13-14 km, időtartama: 4-5 óra. Megtehető Visegrád felől is, így akár körtúraként is végigjárhatjuk. Emiatt is az ország egyik legkedveltebb túraútvonala, mely már kb. 1930 óta létezik és csábítja a kirándulókat csodás környékével.

  • Túra hossza: 13 km
  • Menetidő: 4-5 óra
  • Jelzések: Z, Z+, P
  • Útvonal: Pilisszentlászló központ - Visegrád rév állomás
Nem ki kihívás elé néz aki a Spartacus ösvényt nézte ki magának. Túrázáshoz szokott, nagyobb gyerekekkel érdemes belevágni. 

Paprikás-patak szurdokvölgy

A Paprikás-patak Solymár külterületén található és egy természetesen kialakult patak, melynek völgyében kirándulni is lehet. Solymár Szentendrétől 20 kilométerre található, autóval 30 perces utat jelent. A szurdokvölgyben az útvonalunk fák között halad el, és több fahídon kelhetünk át barangolás közben.

Túránk során több kisebb vízesést is érintünk, többek között a Jegenye-völgyit is. Nem messze tőle található egy másik is, amelyik bár kisebb, különlegesebb is. Van ugyanis mellette egy falmaradvány. Méghozzá egy egykori fürdő maradványa. Ezt sajnos a II. világháború során lerombolták és a mai napig sem hoztak létre a helyén másikat, vagy restaurálták a régi tervek szerint.

Jegenye-völgy

Ez az útvonal is Solymártól indul, méghozzá a solymári vártól kezdjük meg a kirándulást. A völgyben található vízeséshez egy könnyű, kitaposott és jelzett útvonalon haladunk végig. A túra hossza 5 km, és a völgy oda-vissza bejárásához másfél óra is elegendő. A túra során a sárga és a kék jelzéseket kell követnünk. Ezeket követve a patak mentén halad az utunk, mint a Paprikás-patak szurdokvölgynél, csak kitérőkkel. Szuper túralehetőség családosoknak is!

  • Túra hossza: 5 km
  • Menetidő: 1,5 óra
  • Jelzések: sárga, kék

Míg Szentendréről mindenkinek a kultúra, a családi séták a Duna korzón és a finom lángos jut eszébe, addig a környék számos látnivalót kínál. Ha a fagyit és a lángost lemozognátok egy kis kirándulással, akkor irány valamelyik környékbeli tanösvény.

A számos lehetőség közül válogassatok kedvetekre, és osszátok meg velünk élményeiteket a Facebook oldalunkon, vagy alul kommentben. Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link 👍