Izola egyik különlegessége, hogy a szlovén tengerpart közepén helyezkedik el, így előszeretettel választják a turisták. Vonzereje viszont itt még nem merül ki. Gyönyörű tengerparti sétányáról és történelmi óvárosáról könnyű felismeri. A halászattal és a tengeri tevékenységekkel való kapcsolata pedig megmutatkozik a helyi kultúrában.

Romantikus hangulata miatt mondják róla, hogy aki egyszer eljön ide, az többé sosem fogja tudni elfelejteni a várost. Egykor halászkikötő volt, most ragyogó épületekkel büszkélkedő város, amit beleng a Földközi-tenger atmoszférája.

A város neve latinul szigetet jelent. Ebből tehát arra következtethetünk, hogy az óváros valaha sziget volt. A tenger közelségéből adódóan a város fő iparát a halászat adja. Az óváros viszonylag kis területen helyezkedik el, ezáltal gyalog rövid idő alatt körbe lehet sétálni.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Térkép - Hol van Izola?

Izola egy tengerparti város Szlovénia délnyugati részén, az Adriai-tenger mentén. A Szlovén Littoral régió része. Tőle délre Piran, Portoroz és Strunjan fekszenek, északra indulva Kopert és Ankarant találjuk.

Izola térkép: Ljubljana távolsága

Látnivalók és az Óváros

Izola óvárosa szűk macskaköves utcák, középkori falak és történelmi épületek labirintusa. A központi tér színes házakkal van körülvéve, és a látogatók kiindulópontja. A Manziolijev trg környékén olyan látnivalókat találunk, mint a Dante Alighieri olasz elemi iskola, a Parenzana múzeum, a Haliaetumi Szűz Mária-templom, a kikötő, a Városi palota (vagy Városháza), szökőkút a Veliki trg parkban, a Szent Maurus-templom, a Besenghi degli Ughi palota bejárata, és mások.

  • A Parenzanai Múzeum bemutatja a Parenzana keskeny nyomtávú vasút történetét. A vasút a korábbi század elején kötött össze Trieszttől Porecig, ahol Izola kulcsállomása volt.
  • A Haliaetumi Szt. Mária-templom a 11. század második feléből való, és a város legrégebbi temploma. Belül látható a fakórus, három oltár és Nakic mester orgonája.
  • A Városi Palota gótikus stílusban készült. Ma a barokk front a 17. századból származik.
💡
Izola halászvárosként nagy múltra tekint vissza, és öröksége ma is nyilvánvaló. 

Képek

Látogassuk meg a régi halászkikötőt és nézzük meg a hagyományos halászhajókat. Ha időnk engedi, élvezzük a friss napi fogást a helyi éttermekben.

Strandok

Sziklás és kavicsos partokat találunk, amik közül a fő strandok a Svetilnik strand és a Simonov Zaliv strand.

Helyi ételek

Izolában hangulatos éttermeket, kávézókat, illetve cukrászdákat is találhatunk. Akik szeretik a friss halból készült ételeket mindenképp keressék fel az óváros tengeri gyümölcseit kínáló éttermeit is. Az ínyencségek megkóstolása mellett természetesen lehetőség van különböző előadások megtekintésére, lovaglóórák vételére, vitorlázás tanulására valamint rövidebb hajótúrákon való részvételre.

Programok

Egész évben sok kulturális sport- és szórakoztató eseményre kerül sor itt, nagy hangsúlyt fektetve a hagyományokra, szokásokba. A város múzeumaiban és galériáiban pedig az Isztria művészeti és kézműves világát ismerhetjük meg átfogóbban.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

👍 Facebook 👍

Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨

Megnézem