Ljubljana címerében egy zöld sárkány látható, amelyik egy várhegyen magasodó vártorony tetején ül. Ljubljana vára a szlovén főváros szimbóluma és legfőbb turisztikai attrakciója. A vár és a sárkány legendája is ősi, a 12. századból ered, mikor Ljubljana nevét először említik írott források.

A legenda szerint egy fából épült kis vár állt a hegytetőn, a helyére építették fel a kőből készült várat, aminek létezéséről egy 13. századi dokumentum tudósít. Olyannyira méltóságteljesen tekintett le a tájra, hogy az utazók csak úgy nevezték Ljubljanát, mint a várost a vár alatt.

A vár első tulajdonosai a német Spanheimek voltak, akik a 14. században megerősítették és új toronnyal is gazdagították az épületet. A 15. században a várat teljesen lebontották, hogy a helyére egy nagyobbat húzzanak fel.

A 16. században alakult ki mai megjelenése az ötszögletű toronnyal, amit korábban Padav hercegi toronynak hívtak. Ezt egy különálló fal köti össze a várral. Az épület legszebb része a Palatium, ami egykor a nemesség rezidenciája volt.

A 17. században a vár hanyatlásnak indult, elhanyagolt állapotba került. Ekkoriban óriási mennyiségű lőport tároltak benne. A 18. században már majdnem lebontották, mikor a Ljubljanát megszálló Napóleon utolsó pillanatban megmentette.

Ljubljana vár
Ljubljana legnépszerűbb attrakciója a Ljubljana vár | Forrás: Ljubljana Top 20 látnivaló

A vár ezután büntetés végrehajtási intézetként funkcionált, és csupán egyetlen fejlesztést végeztek rajta, őrtoronnyal toldották meg, amit később lebontottak és csak az 1980-as években építették újjá.

A II. világháborút követően rászoruló családok lakhelye lett, állapotát ez nagyon megviselte. Az évtizedek során Ljubljana szégyenfoltja vált belőle, mígnem az 1960-as években a városvezetőség úgy döntött, hogy felújítja, és Ljubljana büszkeségévé teszi.

A felújítás költségeinek nagy részét a helyiek állták, többnyire ők teremtették elő a munkálatokhoz szükséges pénzt.

Napjainkban a ljubljanai vár már valóban a település büszkesége, ami uralja a város látképét. Ezzel együtt társadalmi, kulturális, idegenforgalmi és vendéglátó központ, mely a legmagasabb színvonalon nyújt szolgáltatásokat az üzletembereknek és magas rangú látogatóknak, akik találkozókra, konferenciákra érkeznek ide.

A vár természetesen a turisták számára is látogatható. Főként hétvégenként jönnek sokan, és nemcsak külföldiek, de szlovének is, hogy megcsodálják fővárosuk egyik legszebb látnivalóját.

Évente átlagosan 250.000 belépőt adnak el a várban megrendezésre kerülő kiállításokra, de akik egyéb attrakciók miatt keresik fel a várat, azoknak a száma kb. ennek a duplája, azaz nagyjából 800.000 látogatót fogad évente.

Ljubljana vár
A Ljubljanai vár télen sem pihen. Az év minden napján várja a látogatókat. 

Olvass tovább: 10+ vár Szlovéniában

Hogy turisztikai látnivalóként ennyire népszerű lett Ljubljana vára, abban nagy szerepe van a siklónak is, amit néhány éve helyeztek üzembe, és azok számára is lehetővé teszi a várba való feljutást, akik egyébként nem tudnának felmenni.

A városvezetés célja, hogy a várat felkereső turisták száma elérje az évi 1 milliót, ez pedig hamarosan megvalósulni látszik. Hogy elérjék, egyre bővítik a szolgáltatásokat és még színesebb programokat kínálnak a látogatóknak.

Ljubljanában sehol másutt nem tartanak annyi rendezvényt és kulturális eseményt, mint a várban.

Állandó kiállításain 310 millió éves, fosszíliákat is tartalmazó kőzeteket láthatunk. A tárlatot egy virtuális kiállítással is kiegészítették, amivel még több látogatót tudnak becsalogatni.

A nyáron a városba érkező turistákra gondolva a kiállításokat olyan tárlatokkal bővítik, melyek a helyi neves személyiségek életével és munkásságával ismertetnek meg, valamint ilyenkor rendezik a szabadtéri programokat is. A vár étterme a legmagasabb színvonalú, külföldi és szlovén vendégek kedvelt helye egész évben.

A vár szombatonként esküvői lázban ég, hiszen ha Ljubljanában egy pár összeházasodni készül, szinte biztos, hogy a várnak is szánnak ebben szerepet, akár a vacsora, akár a fotózás helyszíneként. A várban két esküvői terem is van, amit ki lehet bérelni.

Hogy Ljubljana vára ennyire szervesen és minden szálon kapcsolódik a város életéhez, nem gyakran fordul elő, így a helyiek méltán lehetnek büszkék rá.

Szlovénia egyik legnépszerűbb látnivalója lett, országos viszonylatban is kihagyhatatlan nevezetesség. Sok évszázad és rengeteg viszontagság után a vár végre megtalálta méltó helyét Ljubljanában.

Ljubljana vár
Ljubljana büszkesége a vár

Olvass tovább: Ljubljana múzeumai


Hol van a Ljubljana vár?

Cím, térkép, elérhetőség, megközelítés, parkolás

A várat megtalálni lesz a legkönnyebb dolog Ljubljanában, hiszen csak követni kell azt. A vár mellett nincs lehetőség parkolásra, így az autódat hagyd a városban, és menj gyalog - alig 30 perc a központtól.

Maga Ljubljana városa nagyjából 4,5 óra autózásra található Budapestről.

  • Cím: Grajska planota 1, 1000 Ljubljana, Slovenia
  • Ljubljana távolsága Budapesttől: 460 km / 4,5 óra
  • A vár távolsága a városközponttól: 1,8 km / 25 perc gyalog
  • Honlap
Ljubljana vár térkép - Budapest távolság
Ljubljana vár térkép - Budapest távolság 

Nyitvatartás

A vár évszakonként eltérő napi nyitvatartással rendelkezik, ám minden nap nyitva van. A vár teljes bejárására siklózással együtt nagyjából órával számolj.

  • Napi nyitvatartás (általában): 10:00 - 18:00

Belépő

A várba többféle belépőt is tudsz venni. Alapból azt kell eldöntened, hogy szeretnél siklóval felmenni a várba, vagy sem. A siklót nem tartalmazó jegyek valamivel olcsóbbak.

A jegy feljogosít a várban található múzeum és kiállítások megtekintésére autoguide-dal.

Siklóval kombinált jegyárak (oda-vissza)

  • Felnőtt belépő: 13 euro
  • Gyerek belépő: 9 euro
  • Családi jegy (2 felnőtt, min 1 gyermek): 31 euro

A várba online is van lehetőség siklóval kombinált jegyet venned. Amennyiben sima jegyet kívánsz kiváltani, így azt a helyszínen tudod megvásárolni.


➡️ ➡️ Facebook link 👍
Hozzászólások