Szlovénia földrajzi fekvéséből adódóan mindig a legfontosabb európai útvonalak kereszteződésében feküdt. Ennek köszönhette stratégiailag meghatározó szerepét a térségben, ahogyan ezt jól mutatják kastélyai és várai is.
Ezek az építmények már nem az előkelőségek rezidenciái és nem a környéket védik az ellenségtől, hanem a turisták örömére szolgáló történelmi nevezetességek és számos legenda szülőhelyei.
Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.
Legtöbbjükben regionális múzeumokat alakítottak ki, néhányuk pedig szállodaként üzemel. Dombtetőkön, sziklák magaslatain foglalnak helyet, már csak a páratlan kilátás miatt is érdemes felkeresni őket.
Az ország legértékesebb történelmi látnivalói a sok évszázados kastélyok és várak, Szlovénia hivatalosan legnépszerűbb 10 látnivalója között 4 várat is találunk.
#1 Ljubljanai vár
A Várhegyen foglal helyet a szlovén főváros több épületegyüttesből álló vára. Jelenlegi arculatát a 16. században kapta, mikor az 1511-es földrengés után újjáépítették. A ljubljanai vár egyszerre volt uralkodói rezidencia és katonai erődítmény is.
Helyén egykor az illírek és kelták erőssége állt, de az írott források egy 9. századi erődről is tudósítanak ezen a helyen. A Spannheim család székhelye volt, innen végezték a környékbeli települések irányítását, Ljubljanában még saját pénzt is verettek.
1335-ben a vár a Habsburgok örökös tulajdona lett és Krajna tartomány központja. A 15. században III. Frigyes császár egy új, tágasabb, kör alakú kastély építését rendelte el.
Az 1489-ben, Ljubljana védőszentjének tiszteletére felszentelt Szent György kápolna külső falai kivételével a vár egésze a 16-17. századi újjáépítések eredménye. 1814-ig a helyőrség állomáshelye volt, később tartományi börtön lett belőle.
1848-ban épített őrtornyából az őrszem ágyúlövéssel riasztott, ha ellenség közeledett. 1905-ben a várat a város vezetése vásárolta meg, hogy kulturális célokra hasznosítsa, mégis, 1964-ig lakóépületként funkcionált. Felújítása azóta is folyamatosan zajlik, 2000 óta a Festival Ljubljana társaság gondoskodik róla.
A várban jelenleg kiállításokat, esküvőket, rendezvényeket tartanak. Az óvárosból több úton keresztül is feljuthatunk hozzá, ha a Bábszínháztól indulunk, akár siklóval is felmehetünk.
#2 Ptuj vára
Ahol ma a Ptuji vár áll, a történelem előtti időkben is létezett település. Stratégiai helyzete miatt ez a terület hamar felkeltette a főurak érdeklődését, ezért már a 9-10. században várat építettek – ebből az építményből egyetlen torony maradt meg a vár nyugati oldalán.
A 12. század első felében a salzburgi érsek építtette újjá a közben leromlott várat, amit egyszerre át is alakított. Erődszerű kinézetét levetve rezidencia lett belőle, ekkori arculatára a Leslijev-szárny emlékeztet.
A reneszánsz és a barokk korszak nyomai az épület minden részén láthatók. 1873-ban Herberstein Terézia vásárolta meg, majd felújította és bebútorozta. A Herberstein család 1945-ig maradt a várban, mely a II. világháború után múzeum lett.
Földszintjén Ptuj egykori lakóinak értékes hangszereit nézhetjük meg. A vár legszebb szobái az első emeleten vannak, ezek a 16-19. századra jellemző lakásbelsőket jelenítik meg korabeli bútorokkal, használati tárgyakkal, festményekkel, faliszőnyegekkel.
A második emeleten hagyományos farsangi maszkokat állítanak ki, a vár galériájában pedig a szlovén gótikus és barokk művészet legszebb példáit láthatjuk.
#3 Celjei vár
Kétség sem fér hozzá, hogy ez Szlovénia legszebb vára, melynek koronája a lenyűgöző panoráma. A városközponttól dél-keletre, egy magas szikla tetejére építették, tulajdonosa először a Vovbre család volt, majd a Cillei grófok tulajdona lett.
A 17. században omladozni kezdett, a század végétől már teteje sem volt. 1755-ben Gaisruck gróf vete meg, de ez sem állította meg a vár romlását, mivel az új tulajdonos a köveit másik kastélya építéséhez használta fel. A jobb sorsra érdemes épület helyreállítása 1846-ban kezdődhetett meg.
Ekkor megerősítették falait és lasan újjáépítették. A vár felújítása gyakorlatilag azóta is zajlik. Eredetileg gótikus stílusú volt, majd reneszánsz és barokk jellegzetességekkel gazdagodott. Alapterületét tekintve ez Szlovénia legnagyobb vára.
#4 Bledi vár
Az egyik leglátogatottabb kastélya ez az országnak, hiszen a különleges természeti látnivaló, a Bledi-tó fölött áll. Mint a mesékben, úgy magasodik a vidék fölé egy 130 m-es sziklán ülve. Ezt tartják Szlovénia legrégebbi várának, melyről tudjuk, hogy 1011-ben már biztosan állt.
Teraszáról felejthetetlen kilátás tárul elénk a tóra és annak közepén a kis szigetre, a Karavanka-hegyre és a Júliai-Alpokra.
Bled szépségét az utazók már évszázadokkal ezelőtt is csodálták, a modern történelemben pedig szintén meghatározó volt, hiszen számos hivatalos találkozót rendeztek itt és sok magas rangú államférfi is megfordult a tónál.
#5 Rihemberk vár - Branik
Feltehetően a település déli oldalán lévő egykori erőd romjain építették fel a hatalmas várat, melynek jelképe a magasan kiemelkedő, kör alakú torony. Írásos forrás először a 12. században számol be róla, mint Rihemberg grófjainak tartózkodási helyéről.
1649-ben a Lanthieri grófok birtoka lett, akik egészen a II. világháborúig éltek benne. A karsztvidéken álló erdő a Trieszt felé tartó kereskedelmi utak feletti ellenőrzés jogával is rendelkezett.
Fénykorában luxus színvonalú volt a berendezése, gótikus és barokk stílusát a 19. században a romantikával vegyítették.
A II. világháború után a várat érthetetlen okokból felégették, belsejében minden megsemmisült. Mindezek ellenére a Rihemberk várnak sikerült megőriznie a mediterrán térségben jellemző vonásokat, mint a megerősített központi mag vagy a domináns körtorony.
A vár felújítása folyamatosan zajlik, külső falait már 1957-ben újjáépítették, 1986-ban a palotaépület is megújult. A vár látogatható, de nem elsősorban turistalátványosság, mivel még nincs olyan állapotban, hogy szervezetten tudja fogadni a látogatókat. Egyik tornyában például népes denevérkolónia lakik.
#6 Predjama kastély
Postojna elsősorban a barlangjáról híres, de a várostól csupán 10 km-t kell mennünk, hogy megnézhessük a 12. századi kastélyt is. Annál is inkább érdemes, mert a kastély nemcsak megjelenésében, de történetében is a fordulatokban gazdag meséket idézi.
1350-ben osztrák hercegek tulajdonába került, 1398-ban az aquileai seregek gyújtották fel. Később a kelet-tiroli Lienzből érkező lovagok lettek a gazdái, akkoriban Luegg kastélynak hívták.
1478-ban került át leghíresebb tulajdonosa, Erazem gróf kezébe, aki 1483-ban a bécsi udvarban egy vita után meggyilkolta Pappenheim marsallt, az osztrák császár egyik rokonát. Erazem a felelősségre vonás elől menekülve rejtőzött el szlovéniai kastélyában.
A császár Trieszt urát, Gaspar Ravbart küldte nyomába, aki megpróbálta kiéheztetni a várban bújkáló grófot. Egy idő után azonban rájött, hogy Erazem folyamatosan hozzájut friss élelemhez.
Csak Erazem halála után – a legenda úgy tartja, dolga végzése közben sújtotta agyon egy ágyúgolyó – derült ki, hogy az ételt a barlangokban kialakított titkos folyosón keresztül tudta beszerezni.
1567-ben Hans Kobenzl vásárolta meg a kastélyt. Ahogyan az épület ma látható, az javarészt az ekkoriban történő átépítések és bővítések eredménye. 1810-ig maradt a család tulajdonában a kastély, de mivel a gazdái leginkább Ausztriában tartózkodtak, hatalmas változtatásokat nem végeztek rajta, viszont szépen rendben tartották.
Ezután még két tulajdonosa volt a kastélynak, míg a II. világháború után állami kézbe került.
A Predjama kastély egy 123 m magas mészkősziklába épült egy barlang bejáratához. A kastély mögött egy másik barlangba a Lovka-patak fut, van egy harmadik barlang is, amit egykor istállóként használtak.
Ezen keresztül lehet elérni az alagútrendszert, amit kis csoportokban, speciális – helyben bérelhető – felszerelésekkel be is lehet járni.
Aki errefelé jár, nem szabad kihagynia ezt az élményt! Magát a kastélyt is érdemes megnézni, benne nyomon követhetjük, hogy az épületet a barlanghoz mennyire precízen igazítva alakították ki.
#7 Borli kastély
A Dráva egyik ősi átkelője felett, egy meredek sziklapárkányon található a kastély, mely 1199-en már állt. Az évszázadok során a mítoszok még a Szent Grállal is kapcsolatba hozták az épületet, melynek tulajdonosai között megtaláljuk Ptuj feudális urait, a Herberstein, a Turn és a Sauer családot is.
A II. világháború idején a kastélyban internálótábort alakítottak ki, a háború után azonban helyreállították és szállodát nyitottak benne. Ez azonban nem sokáig fogadhatott vendégeket, mert hamarosan kiürítették és elhagyták az épületet. Néhány évvel ezelőtt került állami tulajdonba, és megindult a helyreállítása is.
A Borli kastély magán viseli a különböző építészeti korszakok sajátosságait. Gótikus tornya és lakórészei a 13. századból valók, árkádos csarnokati és külső falait többször is átépítették, barokk kápolnáját pedig a 17. században kapta. Belső elrendezése és díszítése csak nyomokban őrzi eredeti formáját.
A kastély alatt elterülő, egykor fényűző kertnek már csak romjai láthatók. A hegy lábánál kialakított kert azonban rendezettebb, közepén egy kis pavilon is áll, a kertet fallal vették körbe.
A kastélyt a kerttel egykor egy sűrű fasor kötötte össze, ebből néhány fa még ma is áll, de az eredeti barokk kompozíció már a múlté. Az épület még nem látogatható, csak különleges alkalmakkor, pl. nyári rendezvények idején lehet bemenni.
#8 Gewerkenegg kastély - Idrija
2011-ben Európa kiemelt úti céljai közé is bekerült Idrija büszkesége, ez a 16. századi kastély. Innen végezték a környékbeli bányák igazgatását, melyek a higany kitermelésében a világon a másodikak voltak.
A példaszerűen helyreállított reneszánsz kastélykomplexumot a 18. században barokk stílusban építették át. Ekkor kapta egyik legjellegzetesebb részét, az árkádos oszlopcsarnokot, melynek mennyezetét freskók díszítik.
A kastély ma a város díjnyertes múzeumának ad otthont, melynek központi témája Idrija higanybányászatának 500 éves története, de fontos szerepet kap benne a szintén hagyományos csipkekészítés is.
Egy-egy emlékszobát France Brevk író és Ales Bebler politikus is kapott. A kastély néhány szobája és koncertterme az idrijai zeneiskolához tartozik.
Gewerkenegg kastélya heti szinten otthont ad különböző rendezvényeknek. Komolyzenei koncerteket, kiállításokat tartanak itt.
A kastély már csak azért is különlegesnek számít, mert az országban ez az egyetlen, melyet nem főúr építtetett, hanem a higanybányászat fejlődése hívott életre.
#9 Maribori kastély
Első ránézésre inkább tűnik adminisztrációs hivatalnak, mintsem igazi kastélynak. Ennek főleg az az oka, hogy nagyon sok változáson ment keresztül azóta, hogy 1555-ben gótikus stílusban megépült. A 17. században reneszánsz erődítmény lett belőle, a 18. században pedig hozzáépítettek egy lépcsőházat.
Benne működik a Maribori Regionális Múzeum, mely a környéken feltárt leletek szép gyűjteményét tárja a látogatók elé.
A maribori kastély a város szívében található, forgalmas terek fogják közre. Építészeti szempontból a város egyik legértékesebb épülete ez, melynek legszemrevalóbb része a fényűző berendezéssel rendelkező Fesztivál terem.
Ennek bútorai és festményei a művészeteket pártoló Quadri család és Lorenzo Laurigo tulajdonai voltak. Ovális alakú mennyezetén a festmény a keresztények és a törökök ütközetét ábrázolja. Ezt a grazi Johann Gebler készítette 1763-ban. 1874-ben Liszt Ferenc koncertezett a falai között.
#10 Pišece kastély
A falu nyugati részén, egy park közepén áll a kastély, melyet a salzburgi érsek építtetett. Néhány évvel ezelőtt tetejét lecserélték, tornyát átépítették. A kőfaragók által a köveibe vésett feliratok azt mutatják, hogy a kastély építésének ideje 1200-1220. körülre tehető.
Egy dokumentum szerint a várat a pisecei lovagok védték 1266-ban és még sokáig ők gondoskodtak a biztonságáról. 1595-ben lett a Moskon családé, ekkor gazdagodott több új szárnnyal, melyek ma egy fedett galériával kapcsolódnak a toronyhoz.
Az utolsó átépítése neogótikus stílusban történt a 19. században. A Pisecei kastély a II. világháborúig maradt a Moskon család tulajdonában, majd állapota romlani kezdett, mivel nem volt igazán tulajdonosa.
Belül nagyrészt kifosztottak, amit mozdítani lehetett, azt elvitték belőle. Csak nagyon kevés bútor és alig némi dekoráció maradt meg az eredeti berendezésből. Felújítása jelenleg is folyamatban van.
#11 Kromberk kastély
Nova Gorica szélén található a felújított, reneszánsz erőd. Henrick Dornberg 13. századi várának helyén építették fel a 16. században. A kastély tulajdonosa, Ivan Mrija Coronini után kapta a nevét, aki elnyerte a “von Cronberg” címet és ezzel együtt az irányítási jogot a vidék felett egészen 1609-ig.
A kastély egy jellegzetes reneszánsz épület saroktornyokkal és négyzetes alappal. A két világháború során súlyosan megrongálódott, de felújították. 1954 óta falai közt működik a Gorica Múzeum, ahol festményeket, a környék kulturális és történelmi örökségeit nézhetjük meg.
A teraszos kert egy részét sikerült eredeti formájában megtartani, egy részét viszont átépítették. A dokumentumok szerint felújítását az állam végezte a 18. században. A déli szárnyban egy kis barlang, a Kronos-szobor és egy télikert maradt meg.
A 19. században tájkép stílusban fákat ültettek a kertbe, kialakították a sétautat padokkal, mesterséges vízeséssel és egy kis patakkal.
#12 Strmol kastély, Brdo
A Strmol kastélyt Brdo-ban, a Dvorjanski hrib dombján találod. A vár a 13. században épült, ma hotelként működik, és közkedvelt esküvői helyszín.
A kastély különlegessége, hogy egyik annak a két kastélynak és. várnak Szlovéniában, ami megmaradt eredeti állapotában.
- Szlovén név: Grad Brdo
- Cím: Grad Brdo, Predoslje 38, 4000 Kranj, Slovenia
#13 Otocec kastélyhotel (főkép)
Otočec egy település a Krka folyó bal partján, Novo Mesto város önkormányzatában, Szlovénia délkeleti részén. A terület Alsó-Karniola hagyományos régiójának része, és ma már a délkelet-szlovén statisztikai régióhoz tartozik. Itt találod a páratlan, és talán Szlovénia legszebb várát, az Otocec várat.
A várkastély hotelként működik. A kastély különlegessége, hogy a Krka folyó egyik szigetére épült. Így ennél mesésebb helyet keresve sem lehetne találni. A várhoz egy hatalmas kert is tartozik.
- Cím: Grajska cesta 2, 8222 Otočec, Slovenia
Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️