Talán ez a kérdés sokakban fel sem merül, hiszen miért ne?

De akinek szüksége van némi bíztatásra, az feltétlen olvassa végig ezt a cikket, s a végére garantáltan el akar majd indulni hegyet-völgyet felfedezni.

1. Megnyílunk egymásnak: Az első, s számomra legfontosabb motiváció az, hogy a kirándulás egy igazi családi élmény! A céges csapatépítések körében nem véletlenül olyan népszerű program az erdőjárás, hiszen összehozza az embereket, könnyebben megnyílnak egymás felé. Ez pedig egy családban is nagyon fontos: beindítja az esetleg akadozó kommunikációt, segíti az egymásra figyelést. Megismerhetjük egymás erősségeit/gyengeségeit, hiszen egy ilyen kirándulás (különösen több gyerekkel) igazi kihívás lehet kicsik és nagyok számára is.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

A kisebbik lányom például a hosszabb túrák során szokott beszélni az óvodai problémáiról, amiket máskor hiába kérdezek tőle. Mert ilyenkor órákon át együtt vagyunk, kézen fogva sétálunk, és tudja, hogy csak rá (rájuk) figyelek.

2. Új dolgok kipróbálása: Az erdőben a gyerekekre (is) egész más szabályok vonatkoznak, mint itthon. Szabad (sőt kell) futkosni, felmászni, végigmenni, leugrani, megfogni, megnézni, megszagolni. Átkelni a patakon köveken ugrálva, fölmászni a sziklára, fatörzsön egyensúlyozni vagy alatta átbújni, megtalálni a megfelelő utat, mind-mind olyan feladat, amit a legjobb fejlesztő tornán sem kap meg a gyerek, itt pedig egyetlen nap alatt Te adhatod meg neki mindet.A nagyobbak megkaphatják az otthon szigorúan elzárt bicskát, hogy botot faraghassanak, almát vághassanak (mint az igazi nagyok). Gyakorolhatják a térképolvasást, hogy később se legyenek elveszett emberek.

3. A természet megismerése: Azt hiszem, a gyereknek mindenképp hasznára válik, ha nem a középiskolában, biológia órán hall először a párosujjú patásokról, hanem már óvodásként megtanulja felismerni a nyomukat a sárban, s tudja, hogy arra őz, szarvas vagy vaddisznó járt. Nem csak a pitypangig terjed a virágokkal kapcsolatos ismerete, hanem tudja, hogy tavasszal nyílik a hóvirág, ibolya, gólyahír, leánykökörcsin, sáfrány, amiket az erdőben mind-mind megtalálhattok. A nyári rétek illatában felismeri a kakukkfüvet, és esetleg néhány más ehető virágot, bogyót, gombát.

4. A történelmi múlt megismerése: A gyerekek fantáziáját megmozgatja egy régi rom, vár. Legyél felkészült, tudj mesélni neki arról, hogy melyik korban, kik éltek a meglátogatott várban ki kivel vívott csatát, mi lett a vége, milyen következményei vannak a mai emberre ezeknek a régi harcoknak. Ehhez segítséget nyújt a wikipedia, ahol sok-sok hasznos, érdekes információ megtalálható mind az épített, mind a természeti örökségünkről.

5. Önmagad és egymás alaposabb megismerése: Ha egy napon át együtt kirándultok gyerekek-felnőttek, garantáltan lesznek nehéz percek, melyek kihívás elé állítanak. Megismerheted saját erőnlétedet, néha türelmedet, s gyermekeid állóképességéről, érdeklődéséről is sok újat tapasztalhatsz.

Mindenképp érdemes tehát elindulni, rengeteget profitálhattok belőle minden téren. Miután Te kedvet kaptál, már csak a gyerekek kedvét, érdeklődését kell felcsigázni, s tartani bennük a lelket a nehéz percekben. Ez azonban már egy külön írás témája lesz.

Ti szoktatok kirándulni? Mi alapján választotok útvonalat, úti célt?