Északi megyéinkben számos erődítmény található. Ezek a korabeli végvárrendszer részei voltak és évszázadokon keresztül védték a Kárpátok hágóin át betörni készülő nomádok támadásai ellen Magyarországot. Többek között a Salgó várnak is köszönhetjük, hogy nem töröltek ki minket a történelem lapjairól.

Az idővel megrongálódott vár főépülete ugyan tetőt kapott, de a teljes rekonstrukció még várat magára. A vár mára csak néhány robosztus fallal őrzi a viharokkal színesített történelmi emlékeket.

A Salgó vár falai már szinte a földdel váltak egyenlővé, igazándiból csak a főépület látszik eredeti formájában. Hogy hogyan is nézhetett ki a Salgó vár mondjuk a 15. században, azt valószínűleg csak a nagyon jó képzelőerővel rendelkezők tudják maguk elé festeni.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Áttekintés

Salgó vára Részletek
Ország Magyarország
Lokáció Salgótarján
Cím Salgói vár, Salgótarján, 3100
Távolság Budapesttől 1,5 óra / 130 km
Nyitvatartás 0-24 órában bármikor
Belépő Ingyenes
Bejáráshoz szükséges idő 1,5 óra
Látnivalók a környéken Somoskői vár, Zagyvarónai Salakkúpok, Boszorkánykő szikla
Honlap Honlap

Képek

Salgó vára, Salgótarján

Térkép - Hol van Salgó vára?

Cím, térkép, távolság, bejárat, parkolás, megközelítés

A Salgótarján külterületén található, Salgóbánya település közelében. A megközelítése nem túl egyszerű, mert minden irányból erdő veszi körül.

Budapestről indulva az M3-as autópályára kell hajtanod, majd 60 kilométer megtétele után Hatvannál kell lehajtanod róla. Innen a 21-es főúton tudsz majd tovább haladni és Bátonyterenye érintésével fogsz beérni Salgótarjánba. A város számos pontjáról látni is lehet a várat, tehát innen már nehéz lesz eltéveszteni a célpontot.

  • Cím: Salgói vár, Salgótarján, 3100
  • Távolság Budapesttől: 1,5  óra / 130 km
Salgó vára térkép - Budapest távolság
Salgói vár térkép - Budapest távolság 

Fontos azonban megjegyezni azt is, hogy a Somoskői vár is a közelben található, szóval nem mindegy hova tart az utad. A vártól a szlovák határ egy köpésre található, így ha esetleg eltévesztesz néhány útelágazást, könnyen Szlovákiában találhatod magadat.

Szereted a várakat? Akkor ez is érdekelhet: Magyarország várai

Parkolás

A legjobb ha az autódat a volt Dornay-fogadó előtti parkolóban hagyod. A Salgó vár közelében található parkoló szerencsére ingyenes.

A vár megközelítése

A Salgó vár meghódítására indulók általában a piros és sárga kereszttel ellátott tanösvényen indulnak útjukra. Ez egy szakaszon az Eresztvényi tanösvény részévé válik és ennek mentén nemrégiben új információs táblákat is elhelyeztek. A Salgó várat ezek után a piros jelzésű úton közelítheted meg, utad matuzsálemi kort megélt bükkfák között fog a csúcs felé vezetni.

A vár a 625 m magas vulkáni Medves hegység egyik csúcsán található, ami az Északi-középhegységen belül a Karancs-Medves kistáj része.

A vár történelme

Az északi végvárrendszer tagjainak építése nagyjából ugyan erre az időszakra tehető. A Salgó várat is a 13. században kezdték el felhúzni, hiszen a keletről érkező tatárok folyamatos fenyegetést jelentettek országunk számára és ezt valahogyan meg kellett akadályozni hadurainknak. Hivatalos okiratok először 1348-ban említik a Salgó várat.

Ezek után a vár többször is gazdát cserélt, az 1400-as évek elején a Szécsényiek birtokolták azt. Egy néhány év múlva azonban cseh husziták kedvet kaptak Salgó bevételére és sikerült is véghez vinni céljukat. Ennek következtében a várat 10 évig a csehek birtokolták, de Mátyás királyunk megelégelte a dolgot és kiverte őket Salgóról.

A 16. Században a vár nem egyszer gazdát cserélt. 1548-ban például Bebek Ferenc kezében volt, 1552-ben pedig Derencsényi Farkas volt a boldog birtokosa.

A közeli Tarján község vámhely volt, jelentős pénzeket szedtek itt be az áthaladó kereskedőktől. A földesurak telhetetlensége azonban nem ismert határt és az előbb említett Bebek Ferenc addig ügyeskedett, míg végül I. Ferdinánd király bezáratta őt a Salgó várba. Bűne nem volt kevesebb, mint az hogy hamis pénzt veretett.

A vár történelme nagyon hasonlít a Somoskői váréhoz. A törökök által intézett támadások idején őseink feladták a harcot és Salgó elesett. Jelentőségéből folyamatosan vesztett, majd az osztrákok császári parancsra felrobbantották.

A fennmaradt várfal maradványokból arra következtettek a kutatók és történészek, hogy a vár eredetileg három részből állhatott. A felső vár a kiemelkedő szikla tetején áll, amit a hosszan elnyúló középső vár falai vettek körül. Az alsó vár mára már teljesen eltűnt. Azt csak az északnyugati oldalon fennmaradt néhány falmaradvány jelzi.

Nyitvatartás és árak

A Salgó vár esetében sem nyitvatartásról, sem belépődíjról nem tudunk beszélni. A túrázók szerencséjére kaput vagy bejáratot még nem sikerült kialakítani a belépődíjak beszedésére szakosodott embereknek, így a tények jelenlegi állása szerint a Salgó vár ingyenesen, a nap 24 órájában mindig látogatható.

  • Szezon: jan - dec
  • Nyitvatartás: minden nap, 0-24
  • Árak: ingyenes

Látnivalók a környéken

#1 Somoskői vár

Aki még nem untad meg a várakat, látogass el az alig 20 km-re található Somoskői várhoz, amit a szlovák határon találunk.

Somoskői vár Kisokos

A tatárjárás idejének egyik "terméke" a középkori Somoskői vár is. Az északi megyékben kialakított végvárrendszer stratégiai fontosságáról talán nem kell beszélnünk, de a Somoskői várról mindenképpen - hiszen még maga Petőfi Sándort is elragadta a vár szépsége.

Megnézem

#2 Zagyvarónai Salakkúpok

Szintén a közelben találjuk a mesterségesen kialakított fekete színű salakkúpokat. A különleges táj biztosan nem fog családódást okozni.

Zagyvarónai Salakkőpok

Ha Izland szerepel a bakancslistádon, akkor bizonyára tetszeni fog a soron következő látnivaló. Salgótarján mellett található salakkúpok - vagy ahogy néhányan hívják a fekete vulkánok - páratlan látnivalóval kecsegtetnek.

Megnézem

#3 Bazalt sziklák

Akik ellátogatnak a várhoz, általában a Boszorkány kő sziklához is és a bazaltsziklákhoz is elzarándokolnak. Innen a legjobb a kilátás a környező hegyekre és ha szerencsénk van akár a szlovák oldalon található roppant változatos erdőket is szemügyre vehetjük.

Salgó bazalt sziklái

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link ?