Ötvös Csöpi, Pogány Madonna, apátság, levendula - legalábbis évtizedekig ezek volt a Balatonba nyúló Tihanyi-félsziget legismertebb jellegzetességei. Ugyan a mai fiatalok között már kevesen nevelkedtek a magyar Bud Spencer kalandjain, Tihany új arcát annál többen ismerik, hiszen az elmúlt évtizedben jelentős felújítások, megújuláson esett át.

A Balatonnal kapcsolatban évtizedekig feszült egy északi part - déli part ellentét, annyira nem súlyosan persze, mint az amerikai East Coast - West Coast vita. Az északi part Tihannyal, Balatonfüreddel, a hirtelen és erőteljesebben mélyülő parttal, a sok horgásszal, Veszprém közelségével, a Balaton-felvidék kincseivel együtt mindig inkább a nyugalomra vágyók, a csendesebb szórakozást kedvelők világa volt. Éppen ezért Tihany ideális úticél pároknak akik szeretnének kikapcsolódni, baráti társaságoknak és családoknak gyerekekkel.

Képek és videók

A Balatont gyakran éri az a kritika, hogy - különösen a déli parton - egyik település pont olyan, mint a másik. Bár ezt valóban nem tudnám minden esetben cáfolni, bizony vannak szép kivételek a tó minden csücskében. Az unikalitási rangsor abszolút első helyét pedig egyértelműen Tihany foglalja el, amely úgy balatoni város, hogy közben osztrák falu, remek kirándulóhely, gyönyörű panorámás kilátó, csónakázó tó, horgászközpont.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

A "tihanyi" érzést kevés balatoni város tudja visszaadni

Térkép - Hol van Tihany?

A félsziget sajátságos helyzete miatt igen könnyen emelkedik ki a legnagyobb magyar tó által kínált helyszínek közül, holott a konkurencia mára azért jelentős: gondoljatok csak Keszthelyre, Hévízre, Balatonszemesre, a megújult Siófokra, a zseniális parti sétányt prezentáló Balatonfüredre. Mégis Tihanynak valahogy mindig sikerült megőriznie különleges szerepét és emelkedett hangulatát.

Ehhez biztosan hozzájárult központi elhelyezkedése. Budapesttől 135 kilométerre helyezkedik el a félsziget központja, amely autóval laza másfél óra alatt letudható. Balatonakarattyáig autópálya, utána pedig a folyamatosan újuló balatoni, északi parti út vezet a helyszínre.

  • Budapest távolság: 2 óra / 135 km

Tihany vonattal

Vonattal azért rázósabb a helyzet - sajnos ebben a Balaton északi partja még nem túl acélos. A 90 perces kocsiutat a Kék Hullám vasút, amelyet kifejezetten a magyar tenger megközelítésére találtak ki, 2 óra és 45 perc alatt teszi meg. Ha csak nem Balaton körüli biciklitúrát terveztek - ami egyébként kifejezetten jó ötlet -, inkább a kocsis megoldásra voksolnék.

Tihanyi komp

Azt semmiképpen nem javaslom, hogy Ötvös Csöpihez hasonlóan az utolsó utáni pillanatban ugrassatok autóval a kompra, ugyanakkor vagy odafelé, vagy a hazaúton érdemes beiktatni egy komp utat a másik partra. Arra érdemes felkészülni, hogy nyáron, főként a déli partról északra menő irányba nagyobb sor alakulhat ki, és így várakoznotok kell.

Hazafelé ne hagyjátok ki a kompot, hiszen a távolodó félsziget és tihanyi látnivalók ekkor helyeződnek igazán kontextusba. Ide garantáltan vissza fogtok jönni!

Gyerekekkel

Tihany családostul is remek programokat kínál. Szerencsére már régóta van élet a fürdőzésen túl is: egy jó hajózás, a környék történelmi értékeinek felkutatása, földrajzi felfedezések egy-egy jó túrával összekötve - ezek mind Tihany értékei. Ráadásul a helyszín nagyon fotóbarát, sok helyről lehet gyönyörű panorámát fotózni és hát az apátság mellől azért nem mindennapi szelfi háttér is kínálkozik.

Látnivalók

#1 Tihanyi Apátság

A félsziget jelképe a hegytetőn álló Tihanyi Bencés Apátság két fehér tornyával. Az épületre egyaránt használják az alábbi kifejezéseket:

  • kolostor: A kolostor a középkorban elterjedt kifejezés, a klastrom magyar alakja, amely jelentése egy olyan épület, ahol szerzetesek laknak együtt.
  • monostor: A monostor - melyet gyakran kevernek a kolostorral - egy olyan közös szálláshelye a szerzeteseknek, amelyet egy templommal építettek egybe.
  • apátság: Az apát a keresztény egyház férfi szerzetesrendjeinek legfőbb előljárója, míg az apátság a hozzá tartozó monostor.

A fentiek alapján a tihanyi épületkomplexum egy monostor és egy apátság is egyben. 1055-ben alapította I. András király, melynek alapítólevele latin-magyar keveréknyelven íródott, így egyben ez a magyar nyelv legrégebbi, fennmaradt írásos emléke is.

Ahogy a Balaton térségének jelentős részét, Tihanyt sem hagyta változatlanul a török haderők érkezése. A XVI-XVII. században végvárrá alakították, a bencés rend szerzeteseit elköltöztették, helyükre pedig katonák érkeztek. Ha az apátság melletti kilátópontnál sétáltok, könnyen érthetővé válik, hogy miért. Ez a magaslat stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen a gyönyörű körpanoráma okán az egész Balaton térségét könnyen be lehet látni.

A háborús veszély elmúltával a hitélet visszaköltözhetett az épületegyüttesbe, azonban a következő évszázadok során többször átalakították, míg végül 1754-ben nyerte el végső, ma is látható formáját. 1950-ben még egyszer el kellett hagyniuk a szerzeteseknek a monostort, melybe előbb szegényház, majd múzeum működött. 1994-ben kapták vissza hivatalosan a Magyar Államtól. A múzeum jelleg azonban nem veszett el, máig számtalan kiállításnak, koncertnek és hangversenyeknek ad otthont a helyszín. Ezen a ponton nem tudom kihagyni: vigyázat, a Pogány Madonna csak a képzelet szüleménye! A híres mellszobrot nem fogjátok megtalálni az épületben.

Az apátság belülről is szemet gyönyörködtető, azonban az igazi csodával kint találkozhattok. Nyáron, tiszta égbolt mellett elképesztő látványt nyújtanak az speciálisan balaton-kék színű vizen sikló vitorlások, körben a kimagasló dombok és hegyek. Ezt a látképet jó érzékkel még néhány távcsővel is megerősítették, így a kíváncsi gyerekszemek is kutakodhatnak.

  • Cím: Tihany, I. András tér 1, 8237
Tihanyi Bencés Apátság, Tihany látnivalók

#2 Levendula ház és levendula rét

A tihanyi Belső-tó partján a 2000-es években alakították ki a Levendula házat, amely nevével ellentétben nem kizárólag a levenduláról szól, inkább a környék, illetve még szélesebb körben gondolkodva a Balaton-felvidéki Nemzeti Park jellegzetességeit, múltját és jelenét mutatja be.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez valódi családi program, hiszen számtalan játékkal várják a kicsiket, míg a szülőknek ott van a sok történelmi, biológiai ismeret. Ha kíváncsiak vagytok a Balaton kialakulására, a fortyogó vulkánokra, az élővilág rejtelmeire, és persze magára a levendulára, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki! A helyszínen ráadásul szervezett sétákhoz, külsős helyszínek bejárásához is csatlakozhattok. A Belső-tó partján ürgelesre indulhattok, de a gyerekek bizonyosan nem látnak minden nap hatalmas szürkemarhákat sem.

Tihanyi Levendula Fesztivál

Minden év június közepe környékén megrendezik a Tihanyi Levendula Fesztivált, amely Tihany talán legnagyobb és legfontosabb ünnepe.

Ezen a ponton mindenképpen megosztanám, hogy a város eleve nem egy parkoló-paradicsom (bár az elmúlt 5 évben igyekeztek javítani a kapacitásaikon), de a fesztivál ideje alatt korán érdemes érkeznetek, ha nem szeretnétek messze megállni.

A fesztivál alatt - amely a levendula virágzására időzített - szokás a növényt kaszálni, illetve kézzel szedni. A tihanyi levendula rét nem az ország legnagyobb ilyen területe, de a város és a lila virág kötődése miatt egyértelműen a legismertebb. Ha nem vagytok allergiásak a levendulára, akkor jó kis családi móka kerekedhet abból, ha a kirándulás alatt néhány percre beálltok levendulát szedni.

És ha már az ünnep: ha kedvelitek a levendulát, akkor igazán érdemes ellátogatnotok a fesztivál ideje alatt Tihanyba. Nem csupán lilába borul a város, de mindenhol a jellegzetes, egyébként nyugtató hatású levendula illat érződik. A boltok az év többi napján is erősen építenek a jelképes tihanyi virágra, de a virágból készült termékek igazi kavalkádja a fesztivál alatt látható.

Levendulából készült bármi is kapható: kozmetikumok, tisztálkodó szerek, levendulás párna (egyébként meglepően kényelmes), levendulás sütemények, kávék, ételek várnak benneteket a helyszínen.

  • Levendulaház címe: Tihany, Major u. 67, 8237
  • Levendula rét címe: Tihany, Levendula u. 36, 8237
  • Távolság egymástól: 30 perc sétával és 5 perc autóval / 2,4 km
Tihany levendula mező
Tudtad, hogy Magyarországon több, mint 10 levendulamező található? Olvass tovább: Hazánk legszebb levendulamezői

#3 Belső-tó, Külső-tó

A nem túl fantáziadús elnevezés ellenére a helyszín gyönyörű, és hát a félsziget bizony rejt ilyen huncutságokat: belül is tó és kívül is tó. A belső tavi rész folyamatosan újratelepített halállományával gyakorlatilag egy klasszikus, de mégis igen naturális horgásztó. Kimagaslóan változatos állatvilágával remek hely hosszú sétákhoz. A tó partján található a Bujtor István Szabadtéri Színpad, ahol a nyár során számtalan ismert zenész és színész megfordul.

A tó körül lovak, szürkemarhák, egy autentikus gémeskút is várja a gyerekeket. Annak ellenére, hogy a vízfelület jelentős méretű, mégis kevesen tudnak róla, így a nagy turista-áradat teljesen elkerüli. Ha a város forgatagából elegetek lett, itt nyugodtan sétálhattok majd.

  • Nyitvatartás: 0-24, minden nap
  • Belépő: ingyenes
  • Cím: Belső-tó, Tihany
  • Cím: Külső-tó, Tihany
Belső tó - Tihany

#4 Aranyház gejzírkúp

Ha pedig a Belső-tó környékén sétáltok, akkor túrázásra is invitálnálak benneteket. A 9-10 kilométer hosszú Tihanyi körtúra egyik állomása a Balaton és a Tihanyi-félsziget kialakulásának időszakát megidéző gejzírkúpos terület.

A gejzírmező 3 millió évvel ezelőtt jött létre, amikor a környéket meghatározó vulkánok működése alábbhagyott és a kőzetrétegek közötti víz kiszabadulhatott a felszínre. Ennek nyomait viselik ezek a megszilárdult, kéményre vagy kürtőre hasonlító sziklák.

Sajnos működő gejzírt nem látni, de a legnagyobb gejzírsziklát, az Aranyházat könnyen megismerhetitek a rajta megtelepedett, sárgás zuzmókról. Tovább folytatva az utat, láthatjátok a Külső-tavat, amely egy mocsaras-lápos rész, gazdag növényvilággal és gyönyörű madarakkal. A Belső-tóval egyetemben mindkét vizünk egy-egy kaldera, azaz visszamaradt vulkáni kürtő korábbi jelenlétét jelzi. Azért nem semmi belegondolni, hogy ebben a békés környezetben hajdanán hatalmas tűzhányók formálták a tájat.

  • Az aranyház gejzírkúp szabadon látogatható egész évben, belépő nincs.
  • Nyitvatartás: 0-24, minden nap
  • Belépő: ingyenes
  • Cím: Tihany, Aranyház gejzírkúp
Tihany - Aranyház gejzírkúp és Külső tó

#5 Barátlakások

A tihanyi remetebarlangok, avagy a barátlakások a XI. század közepétől a XIV. századig voltak lakottak. A kezdetben valószínűleg 10 üregből álló komplexumból mára csak három maradt, illetve még további kettő nyomai vehetőek ki.

A barátlakásokat bizánci rítusú szerzetesek használták, akiket I. András király telepített be uralkodása idején. Az üregek Közép-Európa egyetlen épen maradt remetetelepének számítanak. A 90-es években végre elkezdődtek az állagmegóvási munkálatok, azonban előtte több földcsuszamlás során gyakorlatilag elpusztultak ezek az egyedülálló történelmi emlékek.

  • A Barátlakások szabadon látogathatóak egész évben, belépő nincs.
  • Nyitvatartás: 0-24, minden nap
  • Belépő: ingyenes
  • Cím: Tihany, 8237, Barátlakások
Tihany Barátlakások

#6 Magyar Királyok Panoptikuma, Kalózmúzeum és Indiánmúzeum

A városközpontban található három kiállítás egy áráért nem csak baráti gesztus, de igazán jól átgondolt manőver is, hiszen míg a Királyok Panoptikumára valószínűleg kevesebb család látogatna el, szinte biztos, hogy a kalózmúzeumot nem akarják majd kihagyni a gyerekek. Így végül mégis mindenki talál ízlésének megfelelőt.

A Magyar Királyok Panoptikuma egyfajta hazai Madame Tussaud’s, csak Robbie Williams és Harry Potter helyett IV. Károlyt és Luxemburgi Zsigmondot nézhetjük meg. Azért 2020-ban az itt kialakított bábúk inkább aranyosak, mint autentikusak, ugyanakkor a királyok uralkodása mögötti sztorik szépen felsejlenek a tárlat alatt.

Nos, a Kalózmúzeum teljesen más tészta! Bár sajnos a kiállítás nem rántja le a leplet egy korábban nem hallott tihanyi kalózbandáról sem, a híres, hírhedt nagyokat izgalmasan mutatja be. Korabeli eszközök, fegyverek, a hajósélet nehézségei elevenednek meg a balatoni múzeumban, amely arra például remek előkészítő, hogy utána este vagy másnap a gyerekekkel megnézzétek a Karib-tenger kalózait.

Az Indiánmúzeum az Amazonas-medence őslakóit, a shuar indiánokat mutatja be. Jó kérdés, hogy miért pont Tihanyban hívtak életre egy ilyen tárlatot, de egy biztos, változatosságot hoz a városközpont falusias feelingjébe.

  • Szezon: egész évben
  • Nyitvatartás: minden nap 10:00 – 17:00
  • Belépő:
  • Cím: Tihany, Kossuth Lajos u. 35, 8237

#7 Tihanyi Tájházak

Ha környék életébe szeretnétek komolyabban is betekinteni, akkor a a Batthyány utca és a Pisky sétány között találhatjátok meg azt a két tájházat, amelyet pontosan ezzel a céllal rendeztek be. A két épületet, a Parasztgazda Házat és a Halászcéh Házat is 2018-ban újították fel, így most már teljes pompájukban várják az érdeklődőket.

A nevek igen beszédesek, hiszen az elsőben egy korabeli parasztgazda életkörülményeiről tudhattok meg többet, míg a Halászcéh Ház pedig a környékbeli halászok eszközeivel van felszerelve, természetesen szintén múltbéli tárgyakat bemutatva.

  • Belépő: ingyenes
  • Cím: 8237 Tihany, Pisky Sétány 12.
Tihanyi Tájházak

#8 Malommúzeum

Ha pedig ezen a vonalon tovább haladva megnéznétek egy máig működő, több száz éves malmot, akkor irány a Tihanyi-félszigettől néhány kilométerre, nyugatra található Örvényes.

Sokak szerint a Balaton-felvidék egyik legszebb és legizgalmasabb ipartörténeti emléke az örvényesi malommúzeum, melynek elődjét 1055-ben építették. A malom annak idején a félsziget központjában álló bencés apátság tulajdonában volt, a XVIII. században újjáépítették, majd az államhoz került.

Ma múzeumként funkcionál, és azt mutatja be, hogyan is működött az a több száz kis vízi malom, amelyek az elmúlt évszázadokban az északi parton folyó patakok vízáramát használták fel.

  • Nyitvatartás: kedd - vasárnap, 09:00 - 16:00
  • Zárva: hétfőnként
  • Cím: Örvényes, Szent Imre u. 3, 8242
Örvényes vízimalom

#9 Kövesdi templomrom

Aszófőn járunk, a félsziget “lábánál”, ahol a Kövesdi templomrom található. A kissé eldugott helyen fellelhető történelmi színhely nem a Tihannyal kapcsolatban már sokszor emlegetett XI. századba, inkább az 1200-as évekbe kalauzol bennünket.

A román stílusú templomból mára csupán alapjai és két jellegzetes fala maradtak meg, melyek azonban pont elegek ahhoz, hogy némi képzelőerővel visszarepülhessetek az időben. A terület feltárásakor egyébként az is kiderült, hogy őseink nem véletlenül helyezték el pont ide templomukat. Elődje ugyanis egy római oltár lehetett, amelyet valószínűleg így “írtak felül”.

  • Nyitvatartás: minden nap, 0-24
  • Árak: ingyenesen megtekinthető
  • Cím: Kövesdi templomrom, Aszófő, Romkápolna u., 8241
Kövesdi templomrom 

#10 Tihanyi Babamúzeum

A múzeumot a Filotás házaspár (Sybille és Tivadar) alapította 1994-ben, amely teljes egészében saját magángyűjteményükből áll. A babák összegyűjtése több, mint 40 év munkája - amit ma megtekinthettek a visszhang utcában. A múzeumban helyet kapnak különleges porcelán és műanyag babák is a hozzájuk tartozó kellékekkel, ruhákkal, kiegészítőkkel.

A múzeum májustól szeptemberig tart nyitva minden nap 09:00 - 17:00-ig. A felnőtt belépő 800 forint, míg e kedvezményes jegyek 600 forintba kerülnek.  

  • Szezon: május - szeptember
  • Nyitvatartás: (minden nap) 09:00 - 17:00
  • Felnőtt belépő: 800 forint
  • Gyerek belépő: 600 forint
  • Cím: Tihany, Visszhang u. 4, 8237.

#11 Marcipánház - Múzeum és Édességbolt

A Marcipánház és múzeum a Tihanyi Apátságtól 200 méterre, egy szépen felújított műemlékházban található. A múzeumban egyedi, kézzel készített marcipánfigurák és mesejeleneteket tudsz megnézni. Az édességbolt, finomabbnál finomabb Szamos marcipánokat és egyedi kézzel készült csokoládékat kínál nagyok és kicsik számára is.

  • Szezon: egész évben
  • Nyári nyitvatartás: minden nap, 10:00 - 18:00
  • általános nyitvatartás: minden nap, 10:00 - 16:00
  • Belépő: 200 ft - 500 ft (levásárolható)
  • Cím: Tihany, Batthyány u. 17.
  • Weboldal: nincs

➡️ ➡️ Facebook link ?