Velencében hajókázva, ha erőteljes, élénk színes házakat pillantunk meg, akkor Burano aprócska szigetét vettük észre. A sziget minden házának egyedi színe van, ami egy történetet mesél el (létrehozva egy élénk és művészi atmoszférát). Ez a bájos, csatornákkal teli, gazdag kultúrájú város a csipkekészítés évszázados hagyományáról ismert.

Ez a festői sziget, amely gyakran az ismertebb Velence miatt háttérbe kerül, különleges karakterrel bír, ami megkülönbözteti a többi olasz településtől. Burano sajátos légköre és nyugodtabb élettempója ideálissá teszi a látogatást azok számára, akik romantikára vágynak, vagy gyerekekkel jönnek.

Hol van Burano?

Olaszországban járunk, azon belül pedig Velence mellett (kevesebb, mint 10 kilométerre). A 4 külön szigetből álló város Veneto régiójában fekszik. Muranotól körülbelül 8 kilométerre elhelyezkedő sziget Torcello közelében és Mazzorbo mellett van.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Megközelítés

Ha Velencéből szeretnénk eljutni Buranoba, akkor mehetünk vízbusszal (vaporetto), vízitaxival és átkelőhajóval is. Velence Ferrovia D nevű megállójáig kell mindenképpen eljutnunk, innen pedig a 3-as számú hajóval Murano Faro B megállójáig megyünk. Itt át kell szállnunk a 12-es hajóra, amiről a Burano C nevű megállójánál kell leszállnunk.

Képek

A helyi élet ritmusa, a csipkék varázsa és a helyi borok titokzatos világa mind-mind ránk várnak. 

Látnivalók

Burano a Velencei Lagúna egyik legkorábban létrejött települései közé tartozik, mivel valószínűleg már a római korban is lakták. A Chiesa di San Martino gótikus épülete, a Merletto Múzeum csipkeművészetének kifinomultsága, és a Campo Baldassare Galuppi terének békés kávézói mind-mind látnivalók amiket nem érdemes kihagynunk.

Campo Baldassare Galuppi

A Campo Baldassare Galuppi a sziget központi területe, amely Baldassare Galuppi velencei zeneszerzőről kapta a nevét. Ez a tér a helyiek és az idelátogatók kedvenc találkozási pontja, ahol helyi kávézók teraszáról figyelhetjük a mindennapi jövés-menést. Az itt található hangulatos kis üzletek, éttermek és a környező színes épületek mesebeli hangulatot idéznek.

Museo del Merlettoban

A csipkekészítés hagyománya a 16. századra vezethető vissza, majd idővel szépen kialakult sajátos technikája, a reticella. Nem csupán Európa népszerű exportterméke lett, de hamarosan, 1872-ben megnyitotta kapuit a Galuppi téren, a Csipkekészítő iskola (Scuola del Merletto). Az iskola mai helyén a csipkekészítés fortélyait ismerhetjük meg és sajátíthatjuk el a Museo del Merlettoban.

Itt nemcsak a csipkeművészet múltjába pillanthatunk be, hanem a múzeum interaktív kiállításaiban is részt vehetünk, megtanulva a csipkekészítés mesterségét. A csodaszép fonalak és aprólékos kidolgozások valódi mesterművekké varázsolják a kiállított darabokat.

Chiesa di San Martino

A Chiesa di San Martino templom belső tereiben a gótikus stílus finom részletei mellett megtalálhatóak Tintoretto és Palma il Giovane festményei is, amelyek a velencei reneszánsz emblematikus alkotásai közé tartoznak.

Fondamenta Terranova

A Fondamenta Terranova a sziget északi részén kanyargó utca kiválóan tükrözi Burano páratlan jellegét. A hagyományos buranoi stílusú festői házakon virágokkal díszített erkélyeket láthatunk. A csatorna partján horgonyzó kisebb hajókkal ez egy varázslatos utcakép, ami miatt úgy érezhetjük, hogy ez nem is a valóság.

Casa di Bepi Suà

A Casa di Bepi Suà egy kis kékszínű ház, amely az egyik legikonikusabb épülete Buranonak. Az épület a sziget arca, és a történetek egyik hordozója. A színek, a formák és a hangulata egyesül a ház körül, ezzel egy festői remekművet teremtve.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️