Egy újabb gyöngyszem a szlovák várak sorában a szlovák-osztrák határ közelében található Dévényi vár (Devínsky hrad). A ma már csak romjaiban megtekinthető várat minden évben sokan látogatják Ausztriából, Szlovákiából és természetesen Magyarországról is. Budapesttől mindössze csak 2 - 2,5 órára található egykori erőd igazi egynapos programot kínál mindenkinek.
A várról valószínű láttál már képeket, hiszen igazán látványos, ahogyan az egy hatalmas sziklán tornyosul ki a környezetéből. Mostani cikkünkben közelebbről is szemügyre vesszük a Dévényi vár részleteit.
A Pozsonyi várat ugyan újjáépítették, azonban a Dévényi vár kimaradt a felújítandó várak listáról és a mai nap sincsen túl jó állapotban. Ettől függetlenül a hely értékéből nem sokat veszített és továbbra is az egyik legnépszerűbb turista látványosságnak számít Szlovákiában.
Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.
Képek
Térkép - Hol van a dévényi vár?
Budapest távolság, megközelítés
A Dévényi vár Pozsonytól északnyugati irányban található, nem túl messze hazánk határától. Ha Budapestről indulsz gépkocsival egy kicsivel több mint 2 óra alatt tudod megközelíteni a helyszínt. Az M1 autópályán Tatabánya, Győr és Mosonmagyaróvár érintésével lehet eljutni a Dévényi várhoz.
- Cím: Muránska ulica 1. 84110 Pozsony
- Távolság Budapesttől: 2 - 2,5 óra / 200 km
- Távolság Soprontól: 1,5 óra / 95 km
- Távolság Pozsony központjától: 20 perc / 14 km
- Honlap
A szlovák autópályáról és autópályamatricáról írt kisokost itt találod.
A vár pontos helyét a Duna és a Morava folyó összefolyása határozza meg. 1989-ig a fizikai vasfüggöny itt húzódott a vár alatt. Mára a szögesdrótot lebontották és a Morava folyó mellett bicikliutat építettek ki, amelyen a sportolni vágyók és kerékpározni szeretők élhetnek szenvedélyüknek.
Parkolás
A vár alatti parkolóban ingyen leteheted a kocsidat!
A vár legendája
A Dévényi vár legendáját sem más, mint a szerelem határozza meg. Középpontban egy nemes lovag és egy apáca áll. Szerelmét bizonyítva az apácát megszöktette a nemes fiú, akiket emiatt üldözőbe vettek.
A körbekerített szerelmesek más kiutat nem látva a Dévényi vár tornyába menekültek, majd innen a Duna medrébe vetették magukat. Itt később egy szikla nőttt ki a földből, amit Asszonykőnek neveznek (weiber-stein), míg a vár tornyát Apácatoronynak.
A Dévényi várról
A Dévényi várat egy hídon lehet megközelíteni, amelyet a Kastélyszálló épülete mögött találsz majd. A túra a parkolótól a várig egy kissé megerőltető, azonban miután felértél a csúcsra, az ott fogadó látvány biztosan kárpótol a fáradalmakért.
A vár két részből áll. A Középső - és Felső vár között első ránézésre talán kicsit sok lépcsőt találni, azonban aggodalomra semmi ok, mert még a legkisebbeknek is sikerül leküzdeni ezt a pár perces túrát.
A vár részeként megtalálod az Apácatornyot, és egy 55 m várkutat is. A középső vár két építménye a gótikus eredetű Garai-palota és a reneszánsz palota. A reneszánsz palotában találod a kiállítást is. A felsővár zárva van, valószínűleg elhúzódik felújítása.
A várba felérvén vehetsz egy jó nagy mély levegőt és a várban található friss forrásvíz táplálta kútból pedig megtöltheted kulacsodat is.
A vár története
A helyszínen már az első században építettek kezdetleges erődítményt, főleg azért mert a nyugatról támadó német törzsek gyakran megpróbálták bevenni a Dunakanyar vidékét és a kelták ettől próbálták megvédelmezni magukat.
Nyugati irányból a helyszín egy meglehetősen fontos stratégiai pontnak minősül, hiszen a Kárpát medencébe innen lehet belépni, ha Bécs irányából jön az ember. Ezt a folyosót próbálta meg használni sok nyugatról érkező harcias nép is, hiszen hazánk területe mindig is csábító és beveendő földrajzi területnek számított.
A Dévényi vár szerepét, hasonlóan az országunk északi, északkeleti felében található végvárrendszer váraihoz ez adja.
A 13. században a hely fontossága harcászati szempontból jelentősen megemelkedett, főleg azért mert az előbb ismertetett okokból a magyar birodalom nyugati határának egy fontos védőbástyája volt.
A 15. században rendszeresen tatarozták és bővítették az épületeket és a tulajdonosok között szerepelt a Báthory és Pálffy család is. 1809-ben az épület jelentős károkat szenvedett a francia csapatok támadásai miatt, akik Napóleon parancsára felrobbantották az alsó és felső várrészt is.
Dévény várának jelentőségét megérthetjük a híres magyar költő, Ady Endre szavaiból is. Ady a Góg és Magóg fia vagyok én… című versében a következő módon hivatkozik a Dévényi várra:
Látjuk tehát, hogy Dévény mivel topográfiailag jelentett kaput Magyarország és a nyugat között, a költők is használhatták szimbolikus értelemben a Bécs-Budapest tengelyen található erődítményt.
Jelenleg a Pozsonyi Városi Múzeum kiállítása tekinthető meg benne.
Kiállítás
A Felső várban állandó kiállítás üzemel. A kiállítás a vár 13. századtól 20. századig tartó történelmét öleli fel. Itt megnézheted a Dévényi várból származó leleteket történelmi tényekkel kiegészítve, de itt bemutatják a kastélyépítés egyes szakaszait is.
Nyitvatartás
A Dévényi vár hétfőnként zárva tart, ám a hét további napján minden nap nyitva van. Reggel 10 és délután 4 között bármikor látogathatod a várat. Vezetett túra nincs a várban, így saját tempódban tudod megtekinteni a romokat és a kiállítást is.
- Kedd-vasárnap: 10:00 - 16:00 (ápr - október)
- Kedd - vasárnap: 10:00 - 18:00 (máj - szept)
- Hétfőnként: zárva
- Telefonszám: +421 265 730 105
- Email: hrad.devin@bratislava.sk
Belépők és árak
A jegyekért hitelkártyával is tudsz majd fizetni. Ha rendelkezel Pozsony kártyával, akkor pedig teljesen ingyen látogathatod a várat!
- Felnőtt jegy: 5 euro
- Nyugdíjas jegy: 2,5 euro
- Gyerek jegy: 2,5 euro
- Családi jegy: 10 euro
- 6 éves kor alatt: ingyenes
(Az árak változását nem minden esetben tudjuk nyomonkövetni, ezért azok időközben változhatnak!)
Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️