Ha a kirándulás, a természet, az állatok és az adrenalin szerelmesei vagyunk, akkor mindenképp Gyöngyösön a helyünk a következő hétvégén. Nem csak az ország 3. leghosszabb kisvasútját találjuk itt csodaszép kilátással, hanem számtalan egyéb túrázási lehetőség, múzeum és állatkert is vár ránk.

Sőt, hazánk legmagasabb pontját, a Kékestetőt akár Gyöngyösről indulva is megközelíthetjük. De ha inkább csónakáznánk egyet vagy kutyafogat túrára mennénk, arra is lesz lehetőségünk.

Térkép - Hol van Gyöngyös?

Heves vármegyében fogjuk megtalálni Gyöngyöst, amit délről az Alföld, északról pedig a Mátra határol – emiatt a Mátra kapujának is szokták hívni. Budapesttől körülbelül 80 kilométerre helyezkedik el.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Térkép: Gyöngyös - Budapest távolság

Megközelítés

Autóval megközelítve forgalom nélkül körülbelül 1 óra Budapesttől. Ha inkább tömegközlekedéssel szeretnénk menni, akkor több alternatíva közül is választhatunk. Az egyik opció, hogy a Puskás Ferenc Stadiontól felszállunk egy Gyöngyös felé tartó távolsági buszra (1066-os, az 1049-es vagy az 1050-es buszok). A másik lehetőség, hogy a Keleti pályaudvarról induló IR85-ös nevezetű vonattal egészen Gyöngyösig megyünk.

Bővebben a városról

Az első írásos emlék – amely már említi Gyöngyöst –  1261-ből származik. A város folyamatosan fejlődött a mezőgazdaságban, az iparban és a kereskedelemben. Ezt még az ország 1541 utáni három részre szakadása és a török uralom sem állította meg. A kultúra is fejlődésnek indult, ám a Rákóczi-szabadságharc nehéz kihívások elé állította a várost.

  • A kiegyezés következtében nagy gazdasági felvirágzás indulhatott meg. A mezőgazdaságban már ekkor fontos szerepet játszott a szőlőtermesztés és a borászat.
  • A város legkritikusabb eseménye 1917 májusában következett be, amikor tűzvész ütött ki és mintegy 580 ház égett le – a város lakosságának pedig 40%-a maradt lakhatás nélkül.
  • A holokauszt alatt hatalmas mennyiségű, 2000 lakost szállítottak el haláltáborokba.
  • Csaknem 30 év alatt, 1980 körülre megduplázódott a lakosság száma.
  • A rendszerváltozás óta folyamatos fejlődés van jelen, Gyöngyös ma már az oraszág egyik legszebb települése.

Látnivalók Gyöngyösön

(Az árak és a nyitvatartás változását nem minden esetben tudjuk nyomon követni, ezért azok időközben változhatnak!)

Gyöngyösi Állatkert

Az ország egyetlen magán kezében lévő állatkertje 2004-ben nyitotta meg kapuit. 84 állatfajt és 400 egyedet nézhetünk meg az egész családdal. A park kapcsolatban áll a Bükki Nemzeti Parkkal, ezért ha kirándulás közben sérült vadfajt látunk nyugodtan vigyük el az állatkertbe, ahol szíves gondjukat fogják viselni, ameddig az csak szükséges.

Az oroszláncsaládjáról is híres állatkertbe minden évben új lakót költöztetnek be az állatbarátoknak és a gyerekeknek kedveskedve. A gyerkőcök nem csupán az állatok miatt, hanem a hatalmas játszótér ,a póni lovaglás, és az ugrálóvár miatt is imádni fogják ezt a helyet. Nyitvatartás és árak:

  • Január – március: 09:00 - 16:30
  • Március– április: 09:00 - 17:30
  • Április – november: 09:00 – 18:00
  • November – január: 09:00 - 16:30
  • Felnőtt: 2 300 Ft
  • Gyerek (2-18 éves korig): 1 700 Ft
  • Diák (18 éves kor felett) /nyugdíjas: 1 800 Ft

Oxygen Adrenalin Park

A kalandok keresőinek, illetve az extrém sportok szerelmeseinek Magyarország egyedi élményt nyújt Gyöngyösön az Oxygen Adrenalin Parkban. A legkisebbektől kezdve egészen a legnagyobb korosztályig, itt mindenki megtalálja a számára megfelelő adrenalin löketet.

A felnőttek kedvenc elemei között szerepel a 360˚-os hinta, a canopy, ahol 30 méteres magasságban siklunk végig egy 230 méteres szakaszon és mindezt gyönyörű panoráma keretében. Ha igazán bátrak vagyunk, felülünk az óriás tandem hintára, ahol 20 méter szabadesés után megfeszül a kötél és hintázhatunk egyet.

  • Téli szezon: nov. 6. – márc. 14.
  • Nyitvatartás télen: 10:00 - 16:00 (csak a bobpálya üzemel)
  • Nyári főszezon: 09:00 - 19:00
  • A park területén fityinggel tudunk fizetni (1 fitying = 800 Ft)
  • Minden attrakció fityingbe kerül, némelyik többe, de van amelyik teljesen ingyenes.
💡
A gyerekek kedvencei között a játszóház az élen van, de ezen kívül még érdemes kipróbálniuk a quad pályát, ahol igazi verseny hangulat keretében ügyeskedhetnek. Vagy az oxygen express-t, ahol felejthetetlen 1 km-es körtúrában lehet részünk.

Mátra Múzeum

A természet szerelmeseinek kötelező program ellátogatni a Mátra Múzeumba, Magyarország legnagyobb természettudományi gyűjteményével rendelkező vidéki múzeumába. Az 1887 májusában megnyílt múzeumban számos érdekesebbnél érdekesebb kiállítással találkozhatunk (például az őslénytani és kőzettani gyűjtemény).

2009-ben megnyílt a természettudományi pavilon, ahol az 1200 négyzetméteres terület közepén egy 15 méter magas épített kocsánytalan tölgy áll. A pavilon területén egy pálmaházat is találunk, ahol trópusi, szubtrópusi növények körül több ízeltlábúval, kétéltűvel és hüllővel ismerkedhetünk meg.

Az Orczy-kastély központi terében egy 50 ezer éves gyapjas mamut, Brúnó csontváza fog köszönteni minket. Itt főként pedagógiai céllal kialakított kiállításokkal találkozhatunk, akár ásványok, akár a helyi történelem kapcsán, így a gyerekek tudásbővítés szempontjából is a legjobb helyen lesznek itt. Az Orczy-kertben sétálgatva pedig ne csodálkozzunk, ha szembe találkozunk 1-2 állatkával.

Érdemes megnézni a hivatalos honlapot, ugyanis egyes ünnepnapokon ingyenesen látogatható a múzeum.

  • Hétfő: szünnap
  • Keddtől – vasárnapig: 09:00 - 17:00
  • Komplex felnőttjegy: 2 400 Ft
  • Komplex ifjúságijegy (6 – 26 év között): 1 200 Ft
  • Komplex felnőtt kedvezményes jegy (62 – 70 év között): 1 200 Ft

További látnivalók

Rengeteg csodás élmény vár még ránk Gyöngyösön. Ezek listája:

  • Hering Tamásnak köszönhető kutyafogat, amit az egész család imádni fog
  • Dr. Csépe György Uszoda- és Termálstrand vár minket egy kis kikapcsolódásra
  • A kultúra kedvelői ne hagyják ki a Gyöngyösi Szent Bertalan-nagytemplomot és annak kincstárát, vagy a
  • Gyöngyösi Sarlós Boldogasszony Ferences templomot

Túrázás és kisvasút

A túrázni vágyók mindenképp látogassák meg a Sástói kilátót (és a Sástavat), a Kozmáry kilátót vagy a Muzsla kilátót. Vagy menjünk egyet a Mátravasúttal, ugyanis a 22 perces menetidőt követően a végállomástól több turistaútvonal is indul, amelyek a Kékestetőig visznek. A Mátra számtalan további túraútvonalat kínál, időnk foggvénnyében érdemes legalább egy teljes napot kirándulásra számolni.

A Kékestető és a Mátra
Ha szívesen meglátogatunk egy kisebb települést, akkor irány a bájos Gyöngyöspata.

Gyöngyösi Sár-hegy Természetvédelmi Terület

Ha közelebbi helyet keresünk, akkor a Gyöngyösi Sár-hegy Természetvédelmi Terület is jó választás lehet, ami a városhatár mellett fekszik. Itt érdemes az Anna kápolnához is elkirándulni a mesés panorámáért.

Gyöngyösi Sár-hegy Természetvédelmi Terület - Anna kápolna

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️