Kicsi ország vagyunk, mégis büszkék lehetünk arra, hogy milyen sok arborétum, lombkorona sétány és a vadaspark van Magyarországon. Ennek pedig nemcsak a gyerekek, az állatszerető felnőttek is nagyon örülnek. Tavaly célul tűztük ki, hogy megpróbálunk eljutni minél több vadasparkba és rezervátumba.

Meglepődve tapasztaltuk, hogy az "ismertebb" parkok mellett mennyire sok a rejtett kincs, amiről talán még Te sem hallottál. Nem sokkal a felismerés után az is világossá vált, hogy nehéz ráakadni ezekre az "állati" helyekre a neten, és sehol nincsenek meg egy helyen.

Ezért készítettük el ezt a mindent átfogó, teljeskörű vadaspark kisokost, ami segít felfedezni új helyeket és új állatokat.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

A bemutatásra kerülő parkok ABC sorrendben követik egymást, tehát semmilyen rangsorolás nincs a listában.

?
Az itt található árak és nyitvatartási idők 2021 júniusi adatok. Mielőtt elindultok, minden esetben nézzetek rá a napi nyitvatartásra, mert az évszakonként változhat. 

Áttekintés

Magyarország vadasparkjai Város Távolság Budapesttől Szezon Nyitvatartás Felnőtt árak Gyerek árak Van állatsimogató? Extra porgramok Honlap
Bagolyvár vadaspark Szolnok 1,5 óra / 120 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 / 10:00 - 16:00 1 200 Ft 600 Ft Van - Honlap
Budakeszi Vadaspark Budakeszi 45 perc / 15 km Jan - Dec 09:00 - 17:00 / 09:00 - 18:00 2 300 Ft 1 000 Ft Van Dinópark, kalandpark Honlap
Bőszénfai szarvasfarm Bőszénfa 3 óra / 200 km Jan - Dec 10:00 - 16:00 / 10:00 - 18:00 1 000 Ft 700 Ft Van Szarvas séta, agancskiállítás, lovas porgramok Honlap
Egres völgyi Vadaspark Felsőtárkány 2 óra / 150 km Jan - Dec 0:00 - 24:00 Ingyenes Ingyenes Nincs - -
Felsőlajos MaganZOO Felsőlajos 1 óra / 70 km Jan - Dec 09:00 - 18:00 2 700 Ft 1 900 Ft Nincs Látványetetés, kölyökbemutató Honlap
Fenyvespusztai Állatsimogató Fenyvespuszta 2 óra / 200 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 (hétfőn zárva) 800 Ft 800 Ft Van Lovasoktatás, lovaskocsikázás Honlap
Hatvani Vadaspark Hatvan 45 perc / 60 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 (H zárva) 600 Ft 300 Ft Van - Facebook
Hortobágyi Vadaspark - Pusztai Állatpark Hortobágy 2,5 óra / 200 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 700 Ft 500 Ft Nincs - Honlap
Kaszói Vadaspark Kaszó 3 óra / 250 km Jan - Dec Egyeztetés alapján 0 Ft 0 Ft Nincs - Honlap
Kápolnapusztai Bivalyrezervátum Zalakomár 2 óra / 200 km Jan - Dec Egyeztetés alapján 1 000 Ft 800 Ft Van (télen nincs) - Honlap
Kecseméti Vadaskert Kecskemét 1,5 óra / 95 km Jan - Dec 09:00 - 18:30 1 500 Ft 1 000 Ft Van - Honlap
Kisfaludi Vadaspark Kisfalud 2 óra / 180 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 1 400 Ft 1 000 Ft - - Facebook
Koloska völgyi Vadaspark Balatonfüred 1,5 óra / 130 km Jan - Dec 08:00 - 18:00 0 Ft 0 Ft Nincs - Honlap
Körösvölgyi Állatpark Szarvas 2 óra / 170 km Jan - Dec 09:00 - 16:00 / 18:00 / 19:00 1 500 Ft 1 000 Ft Van Akvárium, változó programok Honlap
Margitszigeti Vadaspark Budapest 0 km Jan - dec 10:00 - 18:00 0 Ft 0 Ft Nincs - -
Mini Zoo Komló Komló 2,5 óra / 200 km Jan - dec 10:00 - 18:00 1 500 Ft 1 200 Ft Van - Facebook
Miskolci Állatkert Miskolc 2,5 óra / 200 km Jan - dec 09:00 - 19:00 / 17:00 1 600 Ft 1 100 Ft - - Honlap
Mogyoró-hegyi Vadaspark Visegrád 2 óra / 200 km Jan - Dec 00:00 - 24:00 0 Ft 0 Ft Nincs - -
Nógrádi Vadaspark Nógrád 1 óra / 60 km Jan - Dec Előzetes egyeztetés 2 200 Ft 2 200 Ft Nincs Etetés, szarvasbőgés Honlap
Nyírjesi fűvészkert és vadaspark Balassagyarmat 1,5 óra / 93 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 (P, SZ, V) 800 Ft 500 Ft Van Fűvészkert Facebook
Pákozdi Pagony Sukoró 45 perc / 55 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 (hétfőn zárva) 1 700 Ft 1 100 Ft Nincs Botanikus kert Honlap
Petesmalmi Vidrapark Petesmalom 2,5 óra / 220 km Jan - Dec (hétfő, szerda zárva) 10:00 - 18:00 1 000 Ft 500 Ft Nincs Vidra etetés Honlap
Szigethalmi Vadaspark Szigethalom 45 perc / 30 km Jan - Dec (hétfőn zárva) 10:00 - 17:00 1 500 Ft 1 000 Ft Nincs - Honlap
Szegedi Vadaspark Szeged 2 óra / 170 km Jan - Dec 10:00 - 18:00 3 100 Ft 2 100 Ft Nincs - Honlap
Tamási Parkerdő és vadaspark Tamási 2 óra / 150 km Jan - Dec napkelte - napnyugta 800 Ft 400 Ft Nincs Parkerdő tanösvénnyel Honlap
Somoskői Vadaspark Salgótarján 2 óra / 150 km Jan - Dec 10:00 - 16:00 450 Ft 350 Ft Nincs - Honlap
Veresegyházi Medveotthon Veresegyháza 45 perc / 35 km Jan - Dec 08:00 - 18:00 / 16:00 1 500 Ft 1 200 Ft Nincs Farkas show, játszótér, kisvonat Honlap
Zsippói Madár és Élménypark Zsippó 2 óra / 200 km Márc közepe - Okt 09:00 - 18:00 1 200 Ft 900 Ft Van Botanikusert Honlap
Pónifarm Taksony Taksony 30 perc / 25 km Jan - Dec 10:00 - 17:00 / 18:00 1 500 Ft 1 200 Ft Van Pónilovaglás Honlap
Emlékeztető: A vadasparkokban és rezervátumokban élő állatok otthonról hozott ételekkel történő etetése, valamint nyugalmuk megzavarása tilos. 

Állatkert, rezervátum és a vadaspark - Mi a különbség?

Ma már egyre jobban összemosódik az állatkert és a vadaspark határa. Míg régebben az egzotikus fajokat csak az állatkertben lehetett látni, és a természetes közegben előforduló állatokat a vadasparkban, ma már lámákat, alpakát, és majmokat is találunk a vadasparkokban.

Habár az állatkertek is egyre nagyobb élőhelyet biztosítanak ma már az állatok számára, a vadasparkokban elvileg még nagyobb az egy állatra jutó terület aránya.

Az rezervátumok egy adott faj megőrzése céljából elkülönített területek. Célja a faj és annak természetes élőhelyének védelmezése és fenntartása.

Ebben a cikkben azokat a parkokat mutatjuk be, ahol a fókusz a természet és az állat kapcsolatán van. Így a "városias" állatkerteket nem vettük bele a bemutatóba.

#1 Bagolyvár vadaspark

Szolnok

A Bagolyvár Vadaspark 2007-ben nyitotta meg kapuit a Szolnoki Erdészet területén. A park erdei környezetben fekszik a játszótérrel szemben a Zagyva partjánál.

Fókuszban az Alföld állatvilága áll, házi- és háziasított állataival - na és persze néhány nem honos állattal. Az árnyékot adó fák alatt lehetőség nyílik az állatok viselkedésének megfigyelésére természetes környezetükben, az állatsimogatóban közvetlen testközelből is. A vadaspark területén találunk mosdót, padokat, és még egy erdei kis-tavat is.

Bagolyvár vadaspark - Szolnok
A Bagolyvár vadaspark képekben | Forrás: Bagolyvár

Állatok: szarvasok, őzek, vaddisznók, nyuszik, kenguruk, lovak, szamarak, lámák, kecskék, pávák, jakok

Elérhetőség

  • Cím: Szolnok, Kaán Károly u. 71, 5000
  • Telefonszám: 56/523-010, 56/523-013
  • Honlap

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt / gyerek belépő: 1 200 Ft / 600 Ft
  • Szezon: jan - dec
  • Nyári nyitvatartás: 10:00 - 18:00 (hétfőn zárva)
  • Téli nyitvatartás: 10:00 - 16:00 (hétfő, kedd, szerda zárva)
  • Kutyabarát? nem
Bagolyvár vadaspark térkép - Budapest távolság
Bagolyvár vadaspark térkép - Budapest távolság 

#2 Budakeszi vadaspark

Budakeszi

Magyarország egyik legnagyobb vadasparkja a fővároshoz közeli Budakeszi park. A terület több, mint 50 őshonos állatfajnak ad otthont a Budakeszi erdő szívében. Legfőbb vonzereje, hogy a főváros központjától is csupán 30 percre található.

Állatok: őzek, muflonok és szarvasok, mókusok, farkasok és hiúz, vaddisznók, mosómedvék és különböző rágcsálók, barnamedvék, rókák, sünik, stb. A felsoroltakon felül mellett jócskán találunk madarakat is, és háztáji állatokat is (kecskék, ludak, nyulak, stb.).

A Budakeszi vadaspark állatai | Forrás: Budakeszi vadaspark

Az állatokat nem csak nézni, simogatni is lehet az erre kialakított állatsimogatóban. Érdemes tudni, hogy az állatsimogató nincs nyitva egész nap, hétfőnként pedig zárva van.

Az állatok mellett találunk itt egy Dinóparkot és egy Kalandparkot is, ami már 100 cm-es testmagassággal várja a kicsiket. A Kalandpark minden hétvégén nyitva van 10:00 - 18:00 között, hétköznap pedig előre be kell jelentkezni. A belépők 3 700 és 2 900 forint között mozognak.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt / gyerek belépő: 2 300 Ft / 1 000 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás hétköznap: 09:00 - 17:00
  • Nyitvatartás hétvégén és ünnepnap: 09:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: Budakeszi Vadaspark Budakeszi, Hrsz 0210/12, 2092
  • Telefonszám: +36 23 451 783
  • Honlap
Budakeszi vadaspark térkép - Budapest távolság
Budakeszi vadaspark térkép - Budapest távolság

#3 Bőszénfai szarvasfarm

Bőszénfa

A vadasparkban kialakított útvonal mellett tájékoztató táblák segítségével tudhatunk meg többet hazánk vadászható nagyvadfajaival, néhány háziasított -, és néhány egzotikus állatával. A középpontban természetesen a szarvasok állnak. A séta kb. 40-45 percet vesz igénybe.

A szarvasfarm további érdekessége, a lovasprogramok, az agancskiállítás, és az úgynevezett séta a szarvasokkal programok. Akik pedig a klasszikus állatsimogatóra vágynak, Őket sem fogja csalódás érni.

Bőszénfai szarvasfarm | Forrás: Szarvasfarm

Séta a szarvasokkal

Hétvégén és ünnepnapokon van lehetőség erre a kb. 20 - 25 perces programra (11 - 14 óra között). Szakemberek kíséretében belátogathatunk a szelíd gímszarvasok kertjébe, ahol testközelből ismerkedhetünk meg a csodálatos állatokkal. A programért külön belépőt nem kell fizetni.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt / gyerek belépő: 1 000 Ft / 700 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Téli nyitvatartás: 10:00 - 16:00
  • Nyári nyitvatartás: 10:00 - 18:00

A vadaspark nyitvatartása évszakonként ugyan eltér, de általánosságban elmondható, hogy a szarvasfarm minden nap nyitva van. A park 10 órakor nyit, a zárást viszont már az évszak határozza meg, illetve az is, hogy hétvége vagy hétköznap van.

Nyáron június - szeptember között 18 óráig várja a látogatókat minden nap. A farm bizonyos ünnepnapokon bezár ( január 1., december 25., 26.).

Elérhetőség

  • Cím: Bőszénfai szarvasfarm, Bőszénfa, 7475
  • Telefonszám: +36 20 977 6289
  • Honlap

A parkot Kaposvártól délre, a Balaton déli partjától nagyjából 30 percre találjuk.

Bőszénfa szarvasfarm térkép - Budapest távolság
Bőszénfa szarvasfarm térkép - Budapest távolság 

#4 Egres-völgy vadaspark (Felsőtárkány)

Felsőtárkány

A vadaspark az Egres-völgy Varróház mellett található, és mellett zakatol el a Felsőtárkányi Erdei vasút is. A kifutón muflonok, szarvasok és őzek kaptak helyet.

A park csupán ebből az egy területből áll, amit kerítés választ el a látogatóktól. Cserébe viszont a park télen-nyáron nonstop nyitva van, az állatok megcsodálása pedig ingyenes.

Felsőtárkány vadaspark Egres völgy | Forrás: természetjáró és utazgatunk.hu

Az állatok boldogságához hozzátartozik, hogy a területen még egy patak is átfolyik. Az itt található Varróház a kisvasút egyik megállója.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: ingyenes
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás: 0:00 - 24:00

Elérhetőség

  • Cím: Felsőtárkány, Egeresvölgy-Varróház, 3324
Egeresvölgyi vadaspark térkép
Egeresvölgyi vadaspark térkép

#5 Fenyvespusztai állatsimogató

Fenyvespuszta

Ismét a Balaton mellett járunk, méghozzá Fenyvespusztán a Kis-Balatonnál. A barátságos vadaspark mindössze két állatszerető kemény munkájának gyümölcse, amit mind a mai napig támogatás nélkül tartanak fent.

A park nevéhez hűen olyan állatok tartásával foglalkozik, amik őshonosak itthon, és simogathatóak.

Fenyvespuszta állatsimogató | Forrás: Facebook oldal

Olyan, mintha egy mesefilm vált volna valóra. Kecskékkel és szamarakkal élő nyulakat látunk, itt-ott egy egy újszülött malacot és tengeri malacot, bivalyt, libákat vagy pónit. Sőt, aki szereti a lámákat, Ő sem fog csalódni.

Mindeközben még lovagolni és lovas kocsizásra is van lehetőség. Az embernek kedve támad itt maradni, és megfogni a munka kemény végét (is).

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 800 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás: 10:00 - 18:00 (hétfőnként zárva tarthat)

Elérhetőség

  • Cím: Állatsimogató - Fenyvespuszta, Balatonmagyaród, Fenyvespuszta, 8753
  • GPS: 46.614652; 17.178926
  • Telefonszám: +36 30 287 02 49
  • Honlap
Fenyvespusztai állatsimogató térkép - Budapest távolság
Fenyvespusztai állatsimogató térkép - Budapest távolság 

#6 Felsőlajosi állatpark - MagánZOO

Felsőlajos

A Felsőlajosi Állat - és Szabadidőpark egy magánkézben lévő, teljes egészében önerőből létrehozott terület. A park hivatalos neve MagánZOO.  

Az állatoknak nagy, tágas kifutók adnak otthont, nyugalmukról továbbá a főleg akácfákból, nyár és a nyírfákból álló erdő gondoskodik. A park területe 20 hektár. Itt több mint 1 kilométer sétálóúton tudjuk bejárni a parkot.

Mosdót, játszóteret és melegkonyhás büfét is találunk. És ha ez még nem lenne elég, akad itt ingyenesen használható nyársaló és főzőhely, valamint egy rendezvényszervezésre alkalmas külső rész.

Felsőlajosi vadaspark állatai | Forrás : MaganZOO

A parkban elsősorban olyan őshonos állatokat láthatunk, mint a vaddisznó, nyúl, szamarak és pónilovak, szarvasok és őzek, kecskék és juhok. A parkban továbbá egzotikus állatok is élnek, mint például a zebra, különböző tigrisek, oroszlánok, tevék és lámák.

Az emlősök mellett akad jópár madár is, akik közül a legérdekesebb a mandarin jérce, a páva, az emu, kakaduk és papagájok.

Állatbemutatót, valamint látványetetést is rendszeresen tartanak. 

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt / gyerek belépő: 2 700 Ft / 1 900 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás: 09:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: 6055 Felsőlajos, Benei-dűlő
  • GPS: 47.049238, 19.491931
  • Telefonszám: 30/9681-432
  • Honlap
Felsőlajos MaganZOO térkép - Budapest távolság
Felsőlajos MaganZOO térkép - Budapest távolság 

#7 Hatvani Vadaspark

Hatvan

A Hatvani vadasparkban egy újabb gyöngyszemet fedezhetünk fel az állatkertek sorában. Állatsimogatóval, háziállatokkal, és vadfajokkal várja az idelátogatókat a park. Találhatóak itt vaddisznók és malacok, tehenek, szürke szarvasmarhák, nyuszik és pónik, kecskék és muflonok, madarak és a sor még hosszan folytatódik...

Képek a Hatvani Vadaspark állatairól | Forrás: Facebook 

A park közel 6 hektáron terül el a Szúnyog szigeten, amit a város szívében találunk.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 600 forint / 300 forint
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás: 10:00 - 18:00 (hétfőnként a par zárva van)

Elérhetőség

  • Cím: Hatvan, Hatvani Vadaspark, 3000
  • Telefonszám: +36 30 623 2153
  • Facebook oldal
Hatvani Vadaspark térkép - Budapest távolság
Hatvani Vadaspark térkép - Budapest távolság 

#8 Hortobágyi Vadaspark - Pusztai Állatpark

Hortobágy

Az állatsimogatóval és állatiskolával is rendelkező vadaspark tökéletes úticél mindenkinek, aki szereti az állatokat. Bárányok, kecskék, szamarak és nyulak várják a látgatókat.

Hortobágyi vadaspark - Pusztai Állatpark

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 700 Ft / 500 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás: 10:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: 4071 Hortobágy, Tornyi domb 1.
  • GPS: 47.580303  21.139087
  • Telefonszám: +36 52 701 037
  • Honlap
Hortobágyi Vadaspark térkép - Budapest távolság
Hortobágyi Vadaspark térkép - Budapest távolság 

#9 Kaszó Vadaspark

Kaszó

A 2,5 hektáros Kaszói Vadaspark a Kaszói erdőben kapott helyet, ami nem csak Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, de európai szinten is kimagasló vadállományt tud felmutatni. A parkban ennek köszönhetően szarvasokat, muflonokat és vaddisznókat láthatunk természetes élőhelyükön.

Kaszói vadaspark 
Ne felejtsük el, hogy Kaszón van erdei vasút és lombkorona sétány is! Érdemes a három programot kombinálni a tökéletes napért. 

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt / gyerek belépő: 0 Ft
  • Szezon: Jan - dec
  • Nyitvatartás: előzetes egyeztetés alapján

Elérhetőség

  • Cím: Kaszói Vadaspark Kaszópuszta 7564 Kaszó
  • Telefonszám: +36 82 352 065
  • Honlap
Kaszó vadaspark térkép
Kaszó vadaspark térkép

#10 Kápolnapusztai Bivalyrezervátum - Zalakomár

Zalakomár

Magyarország legnagyobb bivalycsordáját csodálhatjuk meg a rezervátumban a Balaton délnyugati csücskénél található Zalakomárnál. A rezervátum a hazánkban őshonosnak számító bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében játszik fontos szerepet.

Télen a bivalyok az istállóban és az azt körülvevő kisebb elkerített terepen vannak. Így közelebbről láthatjuk őket, mint a nyári időszakban.

Kápolnapusztai Bivalyrezervátum | Forrás: Facebook
2018-ban nagyobb csoda történt, amikor fehér bivaly született a rezervátumban.

A bivalyok megtekintése mellett lehetőség van megsimogatni pár szamarat  és kecskét az állatsimogatóban.

Árak

Felnőtt és gyerek belépő: 1000 Ft /  800 Ft

Nyitvatartás

május 5 - május 31.: 9.00 - 17.00 óra
június 1 - augusztus 31.: 9.00 - 18.00 óra
szeptember 1 - október 31.: 9.00 - 17.00 óra
november 1 - december 23.: 9.00 - 16.00 óra
december 24-25.: zárva
december 26.: 10.00 - 14.00 óra
december 27-30.: 9.00 - 16.00 óra
december 31.: 9.00 - 13.00 óra
január 1.: zárva

Elérhetőség

  • Cím: Zalakomár, Zalakomár és Balatonmagyaród között (Kápolnapuszta), 8751
  • GPS: 46.581816, 17.20314
  • Telefonszám: +36 70 228 28 64
  • Honlap
Kápolnapusztai Bivalyrezervátum térkép
Kápolnapusztai Bivalyrezervátum térkép

#11 Kecskeméti Vadaskert

Kecskemét

A Kecskeméti vadaskert, hivatalosan állatkertnek minősül. A természet a többi vadasparkhoz képest valamelyest háttérbe szorul, és már megjelennek az egzotikus állatok is. A Szegedi vadasparkhoz hasonlóan, túlnyomó részben a természet van fókuszban, és az állatoknak próbálnak nagyobb helyet biztosítani.

A parkban kapható zoo csemege, amivel meg tudod etetni az állatokat.

Kecskeméti Vadaspark | Forrás: Kecskeméti vadaspark

A vadasparkban oroszlánokat, tigriseket, hiúzt, lámát, többféle medvét és rókát, szamarat, juhokat, szarvasokat és mókusokat is láthatunk. Mellettük számos madarat, majmokat és hüllőt is tart az állatkert. Több, mint 50 állatfajt tudunk megtekinteni.

Árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 500 Ft / 1 000 Ft

A parkba már letölthető mobil applikáción keresztül is tudsz fizetni online. Így nem kell kivárnod a sort.

Nyitvatartás

  • Szezon: Jan - dec
  • Nyitvatartás: 09:00 - 18:30

Elérhetőség

  • Cím: Kecskeméti vadaspark Kecskemét, Műkerti sétány 1, 6000
  • Telefonszám: +36 76 320 121
  • Honlap
Kecskeméti vadaspark térkép
Kecskeméti vadaspark térkép

#12 Kisfaludi Vadaspark

Kisfalud

A mentőközpontként is működő Kisfaludi vadaspark Kapuvár közelében helyezkedik el. Az állatkertben (másik néven ZOO Kisfalud) láthatunk alpakákat, lámákat, különböző rágcsálókat és madarakat is. Természetesen nagyobb testű állatok is helyet kaptak - pl. bölények, vagy épp a tevék.

Kisfaludi Vadaspark | Forrás: Facebook 
Érdemes a vadasparkot Facebookon is követni, mert öröm nézni, ahogy az állatokat gondozzák, ápolják és mindennapjaikat megosztják velünk. 

Árak és nyitvatartás

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 400 Ft / 1 000 Ft
  • Szezon: Jan - dec (szombat és vasárnap)
  • Nyitvatartás: 10:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: Kisfalud, parkoló, Kossuth u. 97, 9341
  • Telefonszám: +36 30 825 5612
  • Facebook
Kisfaludi Vadaspark térkép
Kisfaludi Vadaspark térkép

#13 Koloska völgyi vadaspark - Balatonfüred

A Koloska-völgy Balatonfüredtől nem messze ad otthont annak a néhány állatfajnak, akik itt, a Balaton északi partján töltik mindennapjaikat.

A park 2 hektáron terül el, és legnagyobb érdekessége és vonzereje - az állatokon kívül; hogy egész évben ingyenesen látogatható.

A park gím- és dámszarvasoknak, muflonoknak, őzeknek, és különböző madaraknak – fürj, fogoly, fácán és a tőkésréce – ad otthont.

Balatonfüredi Vadaspark | Forrás: We love Balaton, Kiripolszky Csongor

Árak és nyitvatartás

  • Felnőtt és gyerek belépő: 0 Ft
  • Szezon: Jan - dec
  • Nyitvatartás: 08:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: Vadaspark Balatonfüred, 8230
  • Telefonszám: +36 89 513 100
  • Honlap
Balatonfüredi vadaspark térkép - Budapest távolság
Balatonfüredi vadaspark térkép - Budapest távolság 

#14 Mini Zoo Komló

Komló

A komlói állatkert 2016 óta működik, és ma már több, mint 60 állatfaj 150 egyedének ad otthont. Az itt található állatok többsége etethető (zoo csemegével), simogatható és azok többsége szelíd.

Barátságos és mesebeli állatkert, ahol az állatkák átjárkálnak egymáshoz, ápolgatják egymást, vagy épp játszadoznak egymással.

Komlói vadaspark képek | Forrás: Facebook
Őket is érdemes követni Facebookon, mert szinte minden nap vicces és cuki videókkal kedveskednek. 

Árak és nyitvatartás

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 500 ft / 1 200 ft
  • Szezon: Jan - dec
  • Nyitvatartás: 10:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: Mini Zoo, Komló, Munkácsy Mihály u. 46, 7300
  • Telefonszám: +36 20 443 42 33
  • Facebook

#15 Margitszigeti vadaspark

Budapest

A 13. kerületi mini állatkert a Margit szigeten kapott helyett. A parányi vadasparkról az ember nem is gondolná, hogy a város közepén fekszik. Szarvasok, pónilovak, nyulak és díszbaromfi állatok kaptak helyet. A kisállatkert másik felében vízimadarak, illetve egyéb díszes madárfajok kaptak helyet.

Margitszigeti Kisállatkert | Forrás: Zoo Budapest

Árak és nyitvatartás

  • Felnőtt és gyerek belépő: 0 ft
  • Szezon: Jan - dec
  • Nyitvatartás: 10:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: Budapest, Margitsziget, 1138
  • Telefonszám: +36 30 155 4791

#16 Miskolci Állatkert

Miskolc

A hatalmas területen fekvő Miskolci állatkert is azért került fel a mostani listára, mert a természet és az állatok kapcsolata dominál. A parkban rengeteg állatot tudunk megnézni.

Többféle bagoly és további madarak mellett, a nagyvadakat, hüllőket és rágcsálókat láthatunk. Természetesen nem maradnak el az olyan fajok sem, mint a medve, a farkas, vagy épp a kárpáti hiúz. A gyerekek pedig biztosan odalesznek a láma és a póniló láttán.

A hatalmas Miskolci állatkert | Forrás: Miskolci Állatkert
Miskolci állatkert térkép
Miskolci állatkert térkép

Árak és nyitvatartás

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 600 ft / 1 100 ft
  • Szezon: Jan - dec
  • Nyári nyitvatartás: 09:00 - 19:00 (máj - szept)
  • Téli nyitvatartás: 09:00 - 17:00 (okt - április)

Elérhetőség

  • Cím: Miskolc, Csanyik-völgy, 3535
  • Telefonszám: +36 46 332 121
  • Honlap
Miskolci állatkert térkép
Miskolci állatkert térkép - Budapest távolság

#17 Mogyoró-hegyi Vadaspark

Visegrád

A 1,5 hektár területű vadbemutató kert a Pilis - Visegrádi-hegységben található Mogyoró-hegyen kapott helyet. Az Erdészeti iskolától nem messze, elkerített részen tudjuk megcsodálni az itt élő állatokat. Szarvasokat, lovakat, muflonokat és vaddisznókat találunk itt.

Mogyoró-hegyi Vadaspark | Forrás: I love Dunakanyar

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 0 ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Őszi és téli nyitvatartás: 0-24

Elérhetőség

  • Cím: Visegrád, Fácános u., 2025
Mogyoró-hegyi Vadaspark térkép
Mogyoró-hegyi Vadaspark térkép

#18 Nógrádi vadaspark

Nógrád

A 110 hektáros vadaspark különlegessége, hogy az összes állat egy helyen, közösen él - elválasztás nélkül. az állatok szabadon élnek. A parkba kizárólag előzetes bejelentkezés útján lehet bejutni.

Az állatokat egy kilátóról tudjuk megnézni, amihez egy traktor segítségével jutunk el. A parkba etetési időben fogadnak bennünket, sötétedés előtt két órával.

Nógrádi Vadaspark videó

Júniusban az őzek gyülekeznek, szeptemberben a gímszarvas bőgése, majd októberben a muflon berregés. A vaddisznó pedig egész évben eszik.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 2 200 ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Őszi és téli nyitvatartás: Egyeztetés alapján

Elérhetőség

  • Cím: Nógrádi vadaspark, Nógrád, 2642
  • Telefonszám: 06 30 445 6414
  • Honlap
Nógrádi vadaspark térkép
Nógrádi vadaspark térkép

#19 Nyírjesi fűvészkert és vadaspark

Az Ipoly Erdő Zrt. kezelésében lévő Balassagyarmat mellett terül el. Nem csak vadaspark, hanem fűvészkert is egyben. A szebbnél szebb növények, fák és virágok mellett több hazai és egzotikus állat társaságát élvezhetjük.

A parkban természetesen állatsimogató is várja kicsiket, nagyokat. Az árnyékről hatalmas fák gondoskodnak, így nyáron sem kell tartani a hőségtől.

Pillanatképek a balassagyarmati Nyírjesi vadaspark életéből | Facebook

Állatok: a park otthont ad szarvasoknak, póniknak, lámáknak, kecskéknek és juhoknak, vaddisznóknak és különböző madaraknak is. Rajtuk kívül találunk még tengeri malacokat, pávákat, kengurukat, muflonokat, stb.  

Aki követi őket Facebookon, már biztos észrevette, hogy a gólya bizony rendszeresen jár ide, minden évben több újszülöttel is büszkélkedik a Nyírjesi vadaspark.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 800 Ft / 500 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Őszi és téli nyitvatartás: 10:00 - 18:00 (csak péntek, szombat, vasárnap)

Elérhetőség

  • Cím: Nyírjesi fűvészkert és vadaspark Balassagyarmat, 2660
  • Telefonszám: +36 20 468 7014
  • Honlap
Nyírjesi vadaspark térkép - Budapest távolság
Nyírjesi vadaspark térkép - Budapest távolság

#20 Pákozd-Sukoró Arborétum és Vadaspark

A vadasparkról azt érdemes elsőként tudni, hogy nemrég nevet váltott, és már Pákozdi Pagony néven működik tovább. Természetesen, ez magát a létesítmény mindennapját ez semmiben nem befolyásolta.

A 7,25 hektáros terület 2017 óta fogadja a látogatókat, akik itt a hazai erdőkben is megtalálható 5 nagyvadfajt nézhetik meg. A hatalmas területen tartott nagyfajok a gímszarvas, dámszarvas, vaddisznó, muflon és az őz.

A park egyik szerethető vonása, hogy a kevés állatnak köszönhetően, azok akik itt élnek, valóban nagy helyet kaptak. Őket itt-ott elhelyezett kilátókból lehet még jobban szemügyre venni. Kicsit olyan, mintha egy safarin lenne az ember.

Pákozd - Sukoró Vadaspark

Rajtuk kívül találunk itt egy szépen kialakított halastavat, mellette egy madárröptét. A halastónál megelevenedik a vízivilág. Tőkés récék, nyári ludak, és mandrarin récék tanulmányozására nyílik lehetőség.

Mivel a park egyik része botanikus kert is, így nem csak az állatkedvelőknek érdemes ellátogatni a Velencei-tó mellé. Állatsimogató nincs, helyette a környéken talált érdekes, a gyalogút mentén kiállításra került köveket lehet megtapogatni.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt / gyerek belépő: 1 700 Ft / 1 100 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás hétköznap: 10:00 - 18:00 (hétfőnként zárva)
  • Nyitvatartás hétvégén: 09:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: Pákozdi Pagony Vadaspark és Arborétum Sukoró, 8096
  • Telefonszám: +36 30 417 0133
  • Honlap
Pákozdi Pagony térkép - Pákozd Sukoró Vadaspark
Pákozdi Pagony térkép - Pákozd Sukoró Vadaspark

#21 Petesmalmi Vidrapark

A Petesmalomnál található vidrapark 2 km hosszú tanösvényen mutatja be (főleg) a vidrák életét. Naponta több alkalommal (12:00, 14:00, 16:00 és 17:30 órakor) még etetést is tudunk nézni. A parknak része a halastavak is, ahol többek között még madarakat is van mód megfigyelni.

A parkban azokat a meggyógyított vidrákat láthatjuk, akiket nem lehetett visszaengedni a természetbe. Ők a park örök lakói maradtak.

A park hétfőn és szerdán zárva tart!

A különleges Petesmalmi Vidrapark | Forrás
Petesmalmi Vidrapark videó
Petesmalmi vidrapark videó

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 000 ft / 500 ft
  • Szezon: Jan - Dec (hétfőn és szerdán zárva)
  • Nyitvatartás: 10:00 - 18:00

Elérhetőség

  • Cím: Petesmalmi Vidrapark Lábod, Petesmalom, 7551
  • GPS koordináták: 46° 22,73’É, 17º 50,18’K
  • Telefonszám: +36 30 474 2491
Petesmalmi Vidrapark térkép
Petesmalmi Vidrapark térkép 

#22 Szigethalmi vadaspark

Szigethalom

A Szigethalmi vadaspark az egyik kedvencünk. Klasszikus vadaspark egy kis csavarral. A csavar nem csupán annyi, hogy közel van Budapesthez...  Okos és kreatív megoldással egy hidat hoztak létre, ami összeköti a két nagyobb kifutót, ahol a kecskék, muflonok, bárányok és társaik vannak.

A híd segítségével a látogatók feje fölött tudnak egyik helyről a másikba közlekedni az állatok. Nekik ez nagyobb teret ad, az embereknek pedig hatalmas nevetéseket.  

Szigethalmi Vadaspark képek | Forrás: weboldal

Főleg őshonos állatokat találunk itt, egy két olyan egzotikus állattal, mint az alpaka.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 500 Ft / 1 000 Ft
  • Szezon: Jan - Dec (hétfőn zárva)
  • Nyitvatartás: 10:00 - 17:00

Elérhetőség

  • Cím: Szigethalmi Vadaspark Szigethalom, 2315
  • Telefonszám: +36 70 234 9499
  • Honlap
Szigethalom Vadaspark térkép
Szigethalom Vadaspark térkép

#23 Szegedi Vadaspark

Szeged

A Szegedi Vadaspark a fővárossal is versenyezhetne ami az állatfajokat illeti. A hatalmas területű park rengeteg majom fajtát és madarat mutat be. A klasszikus, őshonos állatokon felül pedig rengeteg egzotikus állatnak ad otthon (például a kazuár, a puma, zebra és papagáj fajok).

A Szegedi Vadaspark állatai | Forrás: Weboldal

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 3 100 ft / 2 100 ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás:

Elérhetőség

  • Cím: Szeged, Szél u. 90, 6725
  • Telefonszám: +36 62 542 530
  • Honlap
Szegedi Vadaspark térkép
Szegedi Vadaspark térkép

#24 Szarvas - Körösvölgyi Állatpark

Szarvas

A Szarvasi Arborétum mellett a másik kihagyhatatlan látnivaló a Körösvölgyi állatpark, amik egymástól mindössze 2 km-re fekszik. Hatalmas, de hangulatos park ahol a szokásos vadállatokon felül ritkább fajokat is meg tudunk csodálni. A terület része a Körös-Maros Nemzeti Parknak.

Szarvas - Körösvölgyi állatpark képek | Forrás: Állatpark

Több mint 50 fajta él itt, több száz egyedszámmal. Mókusházat, hatalmas akváriumot ( 7000 literes) és számos kifutót találunk. Az állatok között védett és nem védett fajokat egyaránt találunk. 15 féle vízimadár él a parkban, gímszarvasok, őzek, farkasok, vaddisznók, szarvasok és bölények.

A gyerekeket és a felnőtteket is várja az állatsimogató, a büfé és egy ajándékbolt. Minden hónapban előre hirdetett programokat kínál a park, érdemes a honlapon megnézni ezeket.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 500 Ft / 1 000 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyári nyitvatartás: 09:00 - 19:00
  • Tavaszi és őszi nyitvatartás: 09:00 - 18:00
  • Téli nyitvatartás: 09:00 - 16:00

Elérhetőség

  • Cím: Körösvölgyi Látogatóközpont Szarvas, Annaliget 1, 5540
  • GPS: 46° 51’29.39” É 20° 31’31.57” K
  • Telefonszám: +36 30 475 17 89
  • Honlap
Szarvas, Körösvölgyi Állatkert térkép
Szarvas, Körösvölgyi Állatkert térkép 

#25 Somoskői Vadaspark

Salgótarján

A Somoskői Vadaspark része a Somoskői kirándulóközpontnak, ami 2015-ben nyitotta meg kapuit a a Karancs-Medves vidéken. A 15 hektáros parkban hazai nagyvad fajokat - dámszarvasokat, muflonokat, őzeket és vaddisznókat láthatunk természetes környezetükben.

Somoskői vadaspark | Forrás: Facebook oldal

Tipp: a környéken járva megnézhetjük a híres Zagyvarónai Salakkúpokat, vagy a Somoskői várat.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt / gyerek belépő: 450 Ft / 350 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás: 10:00 - 16:00 (hétfőnként zárva)

Elérhetőség

Somoskői Vadaspark térkép
Somoskői Vadaspark térkép 

#26 Tamási Vadaspark

Tamási

2008 májusában került átadásra a 20 hektáron elterülő, hatalmas vadaspark Tamásin. A vadaspark különlegessége, hogy  több helyen is, üvegfallal ellátott, a földbe süllyesztett megfigyelő pontokat találunk. Ezek segítségével közelebbről tudjuk megcsodálni a tolnai erdőségek nagyvadvilágát.

Megnézhetünk itt dámszarvast, gímszarvast, őzeket és vaddisznókat.

Tamási Parkerdő és Vadaspark | Forrás: Facebook oldal

Ha kinézelődtük magunkat a vadasparkban, érdemes lehet átnézni a parkerdőbe is, ahol tanösvényen haladva ismerhetünk meg többet az erdő gazdag növény és állatvilágáról.

A park további érdekessége, hogy lehet otthonról hozott csemegével kedveskedni az állatoknak, ám azt szigorú szabályzat kötelez mindenkit, hogy megmutassuk a dolgozóknak, mit szeretnénk adni nekik. Természetesen kizárólag zöldséget és gyümölcsöt hozzunk. Kenyeret, húst és más romlandó, az állati emésztésnek nem megfelelő ételt ne vigyünk.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 800 Ft / 400 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás: napkeltétől - napnyugtáig minden nap

Elérhetőség

  • Cím: Tamási Parkerdő és vadaspark, Tamási 7090
  • Telefonszám: +36 74 471 959
  • Honlap
Tamási Vadaspark és parkerdő térkép - Budapest távolság
Tamási Vadaspark és parkerdő térkép - Budapest távolság 

#27 Veresegyházi Medveotthon

Veresegyháza

A veresegyházi medveotthont nem kell nagyon bemutatni, hiszen az egyik legnépszerűbb állatkert Magyarországon. Az 5,5 hektáron elterülő parkban nevével ellentétben nem csak medvéket találunk. Habár a "főattrakciót" valóban ezek a hatalmas, barna szőrgombócok jelentik.

Fontos tudni, hogy 2021 májusától a macik mézzel történő etetése megszűnt. Helyette 300 forintért tudunk venni csemegét, ami csak friss zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz. 

A Veresegyházi Medveotthon állatai | Forrás: Medveotthon

A medvék mellett farkasokat, mosómedvéket, szarvasokat, és más, főleg itthon és Európában is őshonos állatfajokat láthatunk (kivéve az oroszlánok). Madarakból hollókat, varjakat, egerészölyveket, vércséket, és szarkákat vehetünk jobban szemügyre.

A parkban továbbá büfét, mosdót, és játszóteret és egy kisvasutat is találunk.

A Medveotthon közvetlen közelében található egy lovarda, egy póni farm, valamint tartanak szürke marhát és rackajuhokat is.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 500 Ft / 1 000 Ft
  • Parkolás: 300 Ft
  • Szezon: Jan - Dec
  • Nyitvatartás márc - szept: 08:00 - 19:00
  • Nyitvatartás okt - febr: 08:00 - 16:00

Elérhetőség

  • Cím: Medveotthon, Veresegyház, Patak u. 39, 2112
  • Telefonszám: +36 20 593 81 13
  • Honlap
Veresegyházi Medveotthon térkép
Veresegyházi Medveotthon térkép

#28 Zsippói Madár- és Élménypark

Zsippó

Egy kicsi, de valóban bájos parkkal zárjuk a sort, ahol a madaraké a főszerep. A parkban madarai között szerepelnek pávák, galambok, fürjek, kacsák, papagájok, sok tyúkfajta, pl. a „zsippószépe". Mellettük pónilovakat és szamarakat is meg lehet simogatni, és benézni az indián sátorba.

Ha szereted a madarakat és a virágokat, akkor itt a helyed! 

Zsippói Madár és élménypark | Forrás: Madárpark

A Szippón található, 2,5 hektáros terület még egy 1,5 hektáros arborétumot is magában foglal. Igazi kincs és gyöngyszem a Balatontól délre. 2017-re a kert bővült, és most már egy növényház is része a parknak.

Nyitvatartás, árak

  • Felnőtt és gyerek belépő: 1 200 Ft / 900 Ft
  • Szezon: Március közepe - Október vége, minden nap
  • Nyitvatartás: 09:00 - 18:00

Arra is van lehetőség, hogy november és március között látogassuk meg a parkot, ám ebben az esetben előre kell telefonálnunk egyeztetés céllal.

Mivel a kert magánkézben van, érdemes odatelefonálnunk mielőtt elindulunk! 

Elérhetőség

  • Cím: Zsippói madár és élménypark, Bárdudvarnok 7478, Zsippó
  • Telefonszám: +36 82 713 089 / +36 30 517 74 30
  • Honlap
Zsippó madár - és élménypark térkép
Zsippó madár - és élménypark térkép

#29 Pónifarm Családi Szabadidőpark

Taksony

5 - 8 év közötti shetlandi pónikkal találkozhatunk a taksonyi Pónifarmon. A bájos, mini szőrös csodákra akár gyermekünket is felültethetjük, hiszen a park a "nagy" lovak mellett pónilóoktatást is vállal. A lovaglásra természetesen előzetesen kell időpontot foglalnunk.

A pacik mellett több állatot is meg tudunk csodálni: szárnyasok, malackák, kecskék és még lámák is élnek a bájos, budapest közeli parkban.

Pónifarm, Taksony

A gyermekek és a felnőttek közel kerülhetnek a parkban élő állatokhoz, játszhatnak a játszótéren, van saját Bábszínház is mely minden hétvégén varázslatos mesékkel kápráztatja el a közönséget. Ezenkívül traktoros séta kocsikázás is várja a gyerekeket a Kis Duna partján.

Nyitvatartás és árak

A park hétfőnként zárva tart, a többi hétköznapon 10:00 - 17:00 között, hétvégén pedig 10 - 18 óráig lehet látogatni.

  • Napi belépő gyermke: 1200 Ft
  • Napi belépő felnőtt: 1500 Ft
  • Pónilovaglás: 15 perc / 3000 Ft
Taksony Pónifarm

➡️ ➡️ Facebook link ?