Románia és Szerbia határán találod a Duna szakaszának egyik legizgalmasabb, és leglátogatottabb részét, a Kazán szorost. A szoros a Kárpátokat választja el a Balkán hegységtől. Ám a Duna ezen része (Al-Duna) nem csak emiatt híres, hanem az azon található Vaskapu és a Kazán szoros miatt is.

A hatalmas szélességekkel bíró Duna ezen része igazán vad, izgalmas úticél. A Kárpát medence szinte egyetlen vízelvezető folyójaként (a Dunán kívül csak az Olt és a Zsil) a folyami szurdokvölgyben az élet örökké mozog, él, és várja az odalátogató turistákat is.

💡
Tudtad? A Vaskapu szorosba nyomultak be a törökök, ahol Hunyadi János várt rájuk seregével, így 1442-ben a törökök itt véres veszteséget szenvedtek. A győzelem emlékére 1896-ban Hunyad vármegye lakossága emlékoszlopot állíttatott a csata helyén.

Képek

Az Al-Duna, vagyis a Vaskapu 135 km-es szakasza

Hol van a Vaskapu szoros?

A Románia és Szerbia határán fekvő határterület a Kárpát medence és a Balkán félsziget választéka volt mindig is. A Duna ezen részének megzabolása előtt a folyó vad, kanyargós és veszélyes volt, így azt csak a legbátrabb hajósok merték bevenni. Autóval Donji Milanovac szerb faluig vagy Orsova-ig érdemes utaznod.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

  • Távolság Budapesttől: 6 óra / 510 km
  • Távolság Temesvártól: 3,5 óra / 220 km
Budapest - Vasapu és Kazán szoros távolság
Budapest - Vasapu és Kazán szoros távolság 
Temesvár - Vaskapu távolság térkép
Temesvár - Vaskapu szoros távolság
💡
Tipp: Budapestről vagy Temesvárról érkezve útba ejtheted a Bigéri vízesést is, amiről itt találsz egy összefoglaló írást. 

A román autópályáról és autópálya matricáról írt kisokost itt találod.

Mi a Vaskapu, a Vaskapu szoros és a Kazán szoros?

Ha valaha rákerestél már arra, hogy hol is van a Vaskapu, szembesülhettél azzal, hogy a netes információk kicsit zavarosak, és ennek tisztására a Google térkép sincs mindig segítségedre.

  • Vaskapu: néven valaki hivatkozhat az ott található 2 vízerőműre, de az azok környékén található kisebb szorosnak is Vaskapu a neve, pontosabban Vaskapu szoros.
  • A Kazán szoros: a folyó egy korábbi, szűk szakasza.
  • Al-Duna: A Duna ezen, 135 km-es szakaszának hivatalos neve Al-Duna. A köznyelvben sokan (és sok internetes oldal is) Vaskapuként hivatkozik erre a 135 km-es szakaszra is.

A kavarodást az adja, hogy 3 területnek is Vaskapu a neve a köznyelvben. Segítségül, amikor mi az erőművekről írunk, akkor azt Vaskapu Erőmű néven fogjuk említeni, míg ha a kisebb, hivatalos Vaskapu szorosra, akkor arra a hivatalos Vaskapu szoros néven.

Az Al-Duna szakasza, vagyis a nem hivatalos Vaskapu szoros a Galambóc - Szörényvár közötti, kb. 135 kilométeres szakaszát. Ez a szakasz amúgy az úgynevezett Al-Duna, ám így sokkal ritkábban hallani, hiszen rengetegen egyszerűen csak Vaskapuként emlegetik.

Al-Duna (Vaskapu szoros) részei

A szorosok a Duna folyásával megegyezően követik egymást - a térképen balról jobbra.

  • Galambóci szurdok
  • Gospodin Vir szurdoka
  • Kazán szoros
  • Sip szurdok (A Vaskapu erőművek ebben az utolsó szakaszban találhatóak. Itt lép ki a folyó a Havasalföldre.)
Hivatalosan a Duna Orsova alatti rövid részét hívjuk Vaskapu szorosnak. 

Városok

A legjelentősebb városok, amik ideálisak túrázásra, a szoros felfedezésére, kiindulópontjai hajóutaknak, vagy szállásra is. Ezek: Orsova (Románia), Dubova (Románia), és Donji Milanovac (Szerbia).

A Vaskapu kialakulása

Ahogyan a Pannon tenger megszűnése elkezdődött, úgy töltődött fel hordalékkal a terület. A tengerből itt maradt víz kiutat keresett magának, amit a kialakult hegyek között talált meg végül. A Fekete tenger irányába ömlő víztömeg egyre mélyebben ágyat alakított ki magának, majd végül szabályozatlan folyó formájában találta meg a helyét. Érdekesség, hogy itt, az Al-Dunán mérték a világ legmélyebb folyami pontját, 82 méter mélységet.

A területre jellemzőek voltak a sziklaomlások, az örvények kialakulása, és az átjutást a folyóban úszkáló törmelékek tették nehézkessé. A szoros mészkő falai és sziklatornyai 300 - 150 méter magasságok között váltakoznak a folyó két oldalán. A környék hegyei ennél magasabbak, van amelyik eléri az 500 - 700 méteres magasságokat is.

💡
Tudtad? Jókai Mór az Aranyember című művében így ír a szorosról: "A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni."

Vaskapu Természetvédelmi Terület

Romániában a terület része a Vaskapu Természetvédelmi területnek, ami 115 hektáron terül el. A terület román oldala nem nemzeti park, a szerb oldala viszont igen.

Djerdap Nemzeti Park (Szerb oldal) és a Vaskapu Természetvédelmi terület (román oldal)

Djerdap Nemzeti Park (Szerbia)

A szerb oldalon a szoros része a Djerdap Nemzeti Parknak. A park UNESCO-s besorolással is bír. Az 1,330 km2 területű parkot 1974-ben alapították. Nem csak a szerb, a román oldalon is számos barlang, hasadék, és szurdok található. A park turisztikai irodája Donji Milanovac-ban van. Sok túra kiindulópontja a szerb városka, ezért érdemes lehet Neked is innen bejárni a szorost! A falu ideális lehet ha meg szeretnél szállni valahol a környéken, vagy ha túrázás előtt-közben-után harapnál valami helyi különlegességet.

Nekünk azért is lehet érdekes a szerb falu, mert a szembeni, román oldal volt a történelmi Magyarország legdélebbi pontja is. Jelenleg itt egy várrom is áll, amit még anno Zsigmond király idejében építtettek (Háromtorony vár).

Mi a Kazán szoros?

Az Al-Duna több, különböző hosszúságú szakaszból áll, melyből a Kazán szoros a leghíresebb, mivel itt a legkeskenyebb a Duna. A 9 km hosszúságú Kazán szorosnak két része van (felső és alsó), az úgynevezett Nagy Kazán szoros, és a Kis Kazán szoros. Mindkét szakasz hosszúsága kb. 3 - 4 kilométer.

  • Nagy-Kazán-szoros
  • Kis-Kazán-szoros
💡
Tudtad? A Kazán szó török eredetű, több jelentéssel bíró szó. Jelenthet fortyogást, kavarást, ám jelenthet üstöt is. Nagy valószínűséggel a folyó szabályozása előtt, a terület örvényességére utalhatott. 

Látnivalók

Galambóci Vár

A Galambóci vár az Al-Duna elején a szerb oldalon található a többi látnivalóhoz képest ellentétes irányban. A sziklára épült erődöt a 14 században építették. A várban 9 torony található, amik rámpákkal vannak összekötve. A vár két részből áll - a Belső és a Külső Erődből. A Külső rész készült el később, és itt találod a legmagasabb tornyát is a várnak. A várban kiállítások is működnek.

Vaskapu szoros látnivalók - Galambóci vár

Az erőd hétfőnként zárva tart, pl február 14. és 15-én is. Az erődbe különböző, 4 típusú jegyet tudsz vásárolni. A legkisebb jegy a Palotába és néhány toronyba enged betekintést, ami kb 2000 forintba kerül. Az árakról itt tudsz tájékozódni.

  • November - február: 10:00 - 15:00
  • Október és máricus: 10:00 - 16:00
  • Április és szeptember: 10:00 - 17:00
  • Május - június: 10:00 - 18:00
  • Július - augusztus: 10:00 - 19:00
  • A vár Galambóc városától kb. 4 km-re található.
  • Cím: Golubac 12223, Serbia
  • Távolság Donji Milanovac-tól: 45 perc / 52 km

Széchenyi Emléktábla

Ha valaha nézegettél már képeket a Vaskapuról vagy a Kazán szorosról, biztosan szembe jött Veled a Széchenyi gróf tiszteletére állított hatalmas, kőbe vájt emléktábla. Az emléktábla 1885-ben készült, és a szoros román oldalán kell keresned.

A Vaskapu hajózhatóvá tétele, nagyon sokszor szóba került a történelem folyamán több hatalom tanakodott rajta, de igazán csak Széchenyi István vette fel a kesztyűt a kérdéssel kapcsolatban és lépett a tettek mezejére, amikor is megbízta Vásárhelyi Pált az Al-Duna feltérképezésével. Országunk és mérnökeink számára is hatalmas elismerést jelent, hogy Magyarországot bízták meg a tervezéssel és kivitelezéssel. Ez európai szinten is kiemelkedő jelentőségű munkálatnak számított és számít a mai napig.

💡
A Duna szabályozásának munkálatai Vásárhelyi Pál tervei alapján 1834-ben kezdődtek meg. A szabályozást Széchenyi vetette fel, miután 1830-ban lehajózott a Dunán. 

Nem sokkal a munkák megkezdése után pénz hiányában leálltak a további fejlesztések, ám az Al-Duna hajózása így is biztonságossá vált az év felében. A munkálatok 1896-ig álltak. A legnagyobb fejlesztést az 1972-re elkészült Vaskapu vízlépcső (1965 - 1972) jelentette. A fejlesztésnek köszönhetően a Duna vízszintje megemelkedett (ezzel a hajózás biztonságosabbá vált), aminek negatív következménye, hogy több mellékága a folyónak, emlékmű, városrész és sziget is a víz alá került.  

Ponicova Barlang

A Vaskapu és a Kazán szorosok mentén is több barlangot is találsz. Ezek közül pár már víz alá került sajnos, így azok nem látogathatóak. A Széchenyi Emléktáblától nem messze is találsz két ilyen félig víz alatti bemélyedést. A leghíresebb barlang a Ponicova, amelybe egy ideig hajóval is be lehet menni.

Vaskapu - Kazán szoros: Ponicova barlang
💡
Tipp: Nem pont a szorosban, de a szerb Djerdap Nemzeti Parkban, azon belül is a Miroc hegységben több különleges barlangot is találsz. Ezek közül több is Szerbia legmélyebb barlangjai.

Traianus Tábla (Tabula Traiana)

A szerb oldalon a Széchenyi táblával majdnem szemben található a Tabula Traiana, vagyis a Traianus császár tábla. Érdekesség, hogy a szintén kőbe vésett tábla nem itt állt eredetileg, ám a Duna duzzasztásakor a táblát ellepte a víz, így azt később a szerbek megemelték, és magasabbra helyezték.

A tábla közel 2000 éves, hatalmas, kőből faragott írás. Ha szeretnél egy jó képet lőni a szorosban, érdemes észben tartanod a Tabula táblát, hiszen nem csak, hogy 2000 éves, de a szoros itt a legszűkebb - és egyben itt van az a bizonyos 85 méteres legmélyebb pont is.

Tabula Traiana - Kazán szoros és Vaskapu

Decebal uralkodó fejszobra (Chipul lui Decebal)

Már a Kis Kazán szorosnál fogsz járni, amikor megpillantod a szerb oldalon hatalmasodó szobrot, a Vaskapu egyik jelképét, Decebal uralkodó fejszobrát. Az 55 méter magas, 25 méter széles szobor Európa legnagyobb sziklába vájt szobra.

Vaskapu és Kazán szoros - Decebal király fejszobra

Decebal (i.sz. 87-106) az utolsó dák király volt, aki a rómaiak elleni harcolt országa függetlenségért (mai Románia területe). Egy monda szerint az uralkodó a vesztes csata után menekülni kezdett, ám az ellenséges római sereg katonái körbefogták, amire a király öngyilkosságt követett el. A katonák az uralkodót lefejezték, és Rómába kiállították a fejét a római császár parancsára.

A szobor faragásán 12 szobrász dolgozott, és több, min 10 évig tartott (1994 - 2002 között),  hogy elkészüljön. A munkálatokat a román milliárdos, Constantin Drăgan finanszírozott. A szobrot Orsova városa mellett találod. Cím: DN57, Dubova 227170, Romania.

Vaskapu vízerőmű

Kevesen tudják, de a Vaskapu erőmű nem egy, hanem két különálló erőművel jelent. Egyiket a román, másik a szerb oldalon találod. Szerbia amúgy több, mint 10 éve tervezi egy harmadik vízerőmű építését.

  • Vaskapu 1 (1964 - 1972 között, román oldal)
  • Vaskapu 2 (1977 - 1984 között, szerb oldal)

Ada Kaleh - A víz alatti sziget

Az első Vaskapu vízerőmű megépítése után a Duna vízszintje olyannyira megemelkedett, hogy egy egész szigetet maga alá temetett a víz. A sziget 1,7 km hosszú és 4,5 km széles területe ma már szabad szemmel nem látható. A víz alatti sziget Orsova városától 3 kilométerre fekszik. A szigeten egy erőd és egy kolostor, majd később a török időkben egy mecset is építésre került.

A történelem során sokszor cserélt gazdát. Thököly Imre is küzdött az erődért (török segítséggel) az osztrákok ellen, ám végül vereséget szenvedett és a sziget osztrák fennhatóság alá került. A sors fintora, hogy ezután pedig a törökök megszerezték a szigetet és az első Világháborúig Törökországhoz tartozott.

Három torony (Tricule)

Három torony, vagyis románul Tricule 3 torony maradványa a román oldalon, amit a Duna félig meddig már ellepett, illetve az egyiket már teljesen - így szemmel csak kettőt láthatsz. A tornyok összekötve egy háromszöget ábrázolnak. A három szintes tornyok kb. 10 - 11 méter magasak, falaik kb. 1 - 1,5 m vastagok. Sajnos az idő nem volt kegyes a látnivalóhoz, így ma már csak romként tekintheted meg a tornyokat. Cím: Cetatea Tricule, DN57, Romania. Megközelítés: Szenice falujától kb 4 km.

Ciucarul Mare körút - Vaskapu túraútvonal

A környéken járva a túrázás és kirándulás szerelmeseinek érdemes a Ciucarul Mare nevű csúcsra felkapaszkodniuk, hiszen a szurdokra innen lehet a legjobban rálátni fentről. Az útvonal a sárga háromszög jelzésen halad Dubova városától (Románia), és nagyjából 2 - 3 óra alatt teljesíthető, ezért ideális félnapos program.

Körtúra a Vaskapu és a Kazán szoros felett: Ciucarul Mare
Körtúra a Vaskapu és a Kazán szoros felett: Ciucarul Mare

Kezdő túrázók is nekivághatnak, mert a terep nem különösebben technikás. Nyáron sok víz és sapka legyen nálad. Nagyjából egy 30 perc után fogod elérni az első kilátópontot. Már innen is lélegzetelállító a látvány, és ez csak tetőzni fog a következő 60 - 45 percben.

  • Túratáv: kb. 5 km
  • Típus: körtúra
  • Kiindulópont: Dubova
  • Szint: Könnyű túra
  • Időtartam: 2 - 3 óra
  • Szintkülönbség: kb 300 m

Kazán szoros hajóval

A Vaskapu meglátogatásakor kihagyhatatlan program a hajós túra. A túra kb. 1 órás, és átlagosan 30 - 50 lei a menetdíj fejenként. A program során megtekintheted Decebal uralkodó fejszobrát, a Tabula Traiana táblát, a Ponicova barlangot, valamint több öblöt is. Itt találsz egy szolgáltatót, aki hajóstúrákat kínál.

Kazán szoros biciklivel

A szorosban található autóút aránylag csendes, kevésé forgalmas, így sok kerékpáros ellátogat ide, hogy kétkeréken is meghódítsa a szorost.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link ?