Nem mindennapi dolognak lehetnek azok a turisták a szemtanúi, akik ellátogatnak a Mali vhr hegyhez, és onnan tekintetüket a szomszédos Cedca vízesés felé vetik. Ugyanis a vízesés 2008 májusában fogta magát és félig eltűnt a sokéves eróziós folyamatok hatására.

Cedca a Jezersko vidék büszke jelképe volt, és egyben az ország egyik legmagasabb vízesése is a maga 132 méteres esésével. Sajnos a fal egy része összeomlott és ezzel megváltozott a folyó folyása. Ezzel mindössze néhány perc alatt a vízesés magassága 130 m-ről mindössze 20 méteresre csökkent.

Biztonsági okokból még mindig nincs turistaösvény kialakítva a vízeséshez. A túrázónak a szomszédos Mali vrh hegyhez kell eljutniuk, ahol egy kilátópontról rálátnak a vízesés maradványaira.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Képek

Szlovénia egyik legmagasabb vízesése volt az egykori Cedca zuhatag

Hol van a Cedca vízesés?

A vízesést a Jezersko vidék központjában, Zgornje Jezersko-ban találjuk, Szlovénia északi részén, nem messze az osztrák határtól. A legközelebb eső nagyváros Kranj, míg Ljubljana 1 órára fekszik.

Természetesen a Kamniki Alpok vonulatai között járunk.

Mivel a földcsuszamlások miatt nem lehet a vízeséshez közelre menni, így a szemközti Mali vrh hegyet kell célba vennünk.

  • Koordináták: 46°23'05.8"N 14°30'15.7"E
  • Ljubljana távolság: 1 óra / 50 km
  • Kranj távolság: 30 perc / 30 km
  • Budapest távolság: 5 óra / 520 km
Cedca vízesés, Jezersko - Ljubljana távolság

A szlovén autópályáról és autópálya matricáról írt kisokost itt találod.

Bővebben a vízesésről

A vízesés átformálta a sziklafalat, és az egyszerűen eltűnt a felszínről. Ma már csak egy jóval kisebb, 20 - 30 méteres vízsugár csordogál.

A legmagasabb vízhozamra tavasz közepétől nyár elejéig kell számítanunk, amikor a környező hegyek sapkáiról már jócskán olvad a hó. A nyári száraz időszakban az is előfordulhat, hogy a vízesés teljesen kiszárad.

A vízesés alatt kövek lezuhanásának veszélye fenyeget, télen Kočnából akár lavinacsuszamlásra is lehet példa. Habár télen szoktak jégfalat mászni a bátrak, ajánljuk, hogy erről egyeztess profi szakemberrel.

A vízesést nagyjából 1400 méter tengerszint feletti magasságban találjuk.

?
A helyiek egyébként úgy vélik, hogy valahol az egykori vízesés mögött értékes kincs rejtőzik.

A 2558 méter magas Grintovec az egyik legnépszerűbb úticél a túrázók és a hegymászók körében.

Szereted a vízeséseket? Olvass tovább: Szlovénia legszebb zuhatagai

Videók

Cedca vízesés télen

A fenti videó télen készült, amikor a vízesés szinte teljesen eltűnik.

Jégfal mászás a Cedca vízesésnél - tél

Nyitvatartás és árak

A vízesés melletti panoráma pontot egész évben szabadon és díjmentesen lehet látogatni.

Akadálymentes?

A kilátóponthoz vezető út turistaút, sajnos nem akadálymentes.

Kutyabarát?

Igen, a kilátóponthoz bátran vigyünk kutyusunkat.

Látnivalók a környéken

A környéken nincs hiány látnivalókból. Jezersko és a Kamniki Alpok számtalan lehetőséget kínál túraútvonalakból, és nevezetességekből egyaránt.

Jezerkso és a Plansar tó környéke

Jezersko egy bájos völgy Szlovénia északi részén a Karavankák és a Kamniki-Alpok találkozásánál. Idilli vidék, ahol a festői Plansar tó vagy Jezersko tó is található. Látnivalóit az Alpok magasabbnál magasabb csúcsai fogják közre...

Megnézem

Kamniki Alpok látnivalók

A Szlovén Alpok egyik tagja az osztrák-szlovén határnál elterülő Kamniki Alpok. Tökéletes helyszín pihenésre, kirándulásra, vagy akár romantikus hétvégékre...

Megnézem

➡️ ➡️ Facebook link ?