Celje környékéhez 21 település tartozik, melyeket a termálvíz köt össze. Mindegyik közelében van legalább egy gyógyfürdő vagy wellness központ, melyek egész évben vonzzák a turistákat. A vidék legnagyobb települése és egyben központja Celje, mely változatos természeti környezetben fekszik.

A vidék legnépszerűbb látnivalói a Rogla lombkoronasétány a Pohorje-hegyekben, a Lovrenska tó és mocsárvidék, valamint a Bistrica Vintgar szurdok. Természetesen a síelés szerelmesei is jól ismerhetik a környéket, hiszen a Rogla síterep is itt található.

Napjainkban a fordulatos múlt emlékét a várak, kastélyok és a középkori városok őrzik, melyeknek mind fontos szerepük volt egykor. A vidék múzeumokban gazdag, a szabadtéri és a néprajzi múzeumokban a vidéki lakosság mindennapjait és a szokásvilágukat ismerhetjük meg közelebbről.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Celje környéke barátságos, vendégszerető szlovén emberek otthona, akiknek ajtaja nyitva áll a látogatók előtt. Ők azok, akik az idegenből érkezetteket örömmel ismertetik meg a hagyományos szlovén konyhával, ami a jó vendéglátás alapja. Bőven találunk szállást is a helyiek tradíciókat élénken tükröző házaiban.

Képek

Celje város - Szlovénia
Celje, Szlovénia
Celje városa és a Celje vár

Térkép - Hol van Celje?

A 21 várost felölelő Celje vidék a Savinja statisztikai régió közepén helyezkedik el. A vidék majdnem Szlovénia közepén található. Nagyjából 4 órás autózással mindegyik helyszínt el lehet érni Budapesttől.

Celje térkép - Ljubljana táv

Bővebben a városról

A városnak kb. 50 000 fő lakosa van, ezzel a harmadik legnagyobb város az országban. A vidék már régóta lakott, egészen a kelták és a rómaiak idejéig visszavezethető a megtalált leletek alapján.

Napjainkban egy élénk és folyamatosan fejlődő város, mely közigazgatási, kulturális és egyetemi központ, Savinja régió üzleti és sportéletének is centruma.

Látnivalókból sincs hiány! Celje történelmi múlttal rendelkező város, mely már évszázadokkal ezelőtt is európai csomópont volt. Fontos utak kereszteződésében feküdt, tulajdonosa pedig a kontinens egyik leghatalmasabb családja volt.

Celje történelme

2000 évre visszatekintő történelme során Celje sok hullámvölgyön ment át. A kelták és a rómaiak idején virágzó gazdasági és katonai központ volt, ám ezután mintha eltűnt volna a föld színéről.

A következő időszakból egészen a 12. századig semmiféle írásos dokumentum nem említi a nevét. 1436-ban Celje hercegségének székhelye lett, majd 1456-ban a Habsburgok uralma alá került. A város gyakran kényszerült arra, hogy egyszerre vegye fel a harcot az ellenséges csapatokkal és a természet erőivel szemben.

Szenvedett el árvizet, török támadást, amiből aztán talpra állt a kereskedelem fejlesztésének segítségével. Sikerült újra erős településsé válnia, Alsó-Stájerország egyik legfontosabb kereskedővárosa lett.

1846-ban a vasút megérkezésével együtt köszöntött be az ipar a városba. Celje ezzel egy új, izgalmas évszázadba kezdett, melyben kulturális és turisztikai élete is sikeresen fellendült.

Látnivalók

Mielőtt megnézzük a környék nevezetességeit, előbb fussuk át a város legnépszerűbb látnivalóit.  

#1 Celje vára

Celje látnivalói közül a leghíresebb Celje vára, melyet a legszebb szlovén várként emlegetnek. Káprázatos kilátást nyújt a városra és a környékre, részben felújított falainak és tornyainak látványa mellett az ország többi vára szerényen meghúzhatja magát.

Celje vára, Szlovénia
Celje vára, Szlovénia 

#2 Városháza

Celje másik jelképes épülete a Városháza, melyet nyolcemeletes tornyáról könnyen fel lehet ismerni. A helyi németség építette a századfordulón, válaszként az óváros másik végén álló, szlovének által épített Narodni Domra.

A neogótikus stílusú épület az I. világháborúig a helyi németek kulturális központja volt, ezért nevezik még ma is Német Háznak. Ma kulturális és turisztikai egyesületeknek ad otthont.

#3 Narodni Dom - Nemzeti Terem

A Narodni Dom, azaz a Nemzeti Terem Celje közigazgatási hivatalainak székhelye. A 19. században épült a cseh építész, Vladimir Hrasky tervei alapján, és ez a város egyik legszebb háza.

A helyi szlovén arisztokrácia társadalmi és kulturális életének központja volt a Habsburg birodalom utolsó időszakában. Földszintjén található a Likovni galéria, melyben kortárs művészek munkáit állítják ki.

#4 Szűz Mária templom

Celje városának egyik legszebb temploma a Szűz Mária templom. A 14. században felszentelt templom eredetileg egy minorita kolostor része volt. Különlegessége, hogy itt nyugszanak a Cillei grófok, családi sírboltjukat a látogatók megtekinthetik.

#5 Szent Dániel templom

Az óváros déli részén, a Glavni tér mellett áll a Szent Dániel templom, a vezetett városnéző túrák szokásos kiindulópontja. Egy korábbi templom helyén építették fel a 13. században, mai kinézetét több átalakítás után nyerte el, de alapvetően gótikus stílusát sikerült megőriznie kívül és belül is.

#6 Mestni Park

A város parkja a Mestni Park, ami az óvárossal szemben, a Savinja folyó bal partján terül el. A legszebb fotókat Celjéről kétségkívül innen készíthetjük! A park nem nagy, mégis forgalmas, sokan sétálnak, kocognak, nézelődnek itt.

Celje környéke látnivalók

A hegyek mögött még magasabb hegyek, alattuk völgyek, köztük várak, szabadtéri múzeumok és természetesen széles gasztronómiai kínálat a helyi vendéglőkben – ez vár ránk a keletről nyugatra 75 km, és északról délre közel ugyanilyen hosszan elterülő vidéken. Kikapcsolódási lehetőségekben sem szűkölködik a vidék.

Télen különösen sok turista keresi fel a Pohorje-hegyekben található Roglát, nyáron pedig a golfpályák, a fürdőzés és a kirándulások a legnépszerűbbek errefelé.

Rengeteg túraösvény várja a gyalog vagy kerékpáron útra kelőket. Az útvonalak az egész vidéket behálózzák, csak rajtunk múlik, hogy hosszabb vagy rövidebb, könnyebben teljesíthető vagy kihívásokat is tartogató ösvényre lépünk.

#7 Smartinsko tó

Nem messze található Szlovénia legnagyobb víztározója, a Smartinsko tó, ami szintén népszerű kirándulóhely. A tó partján éttermek, bárok is vannak, a tó pedig kitűnő a csónakázáshoz, kajakozáshoz, de nyaranta úszóversenyeknek is helyet ad.

A tó mellett néhány éve kerültek átadásra a kis fakunyhók, melyek egész évben bérelhetők. Igényes berendezéssel, a környező tájjal és a szlovén vidékkel teljes harmóniában várják a hazai és a külföldi vendégeket.

Smartinsko tó, Celje vidék

#8 Rogla lombkorona sétány

A Pohorje hegység legmagasabb csúcsán, a Roglán kapott helyet az 1 km hosszú, 37 méter magas lombkorona sétány. A sétány minden nap várja a lelkes fa és madárvilág kedvelőit, hogy egy órára megcsodálják mindazt, ami a fák között él.

Rogla lombkorona sétány - Celje vidék
Rogla lombkorona sétány | Forrás: Rogla lombkorona sétány kisokos

#9 Rogla síterep

Az 1 517 m magasan található Rogla decembertől áprilisig áll a téli sportok szerelmeseinek rendelkezésére. Már a II. világháború előtt is az egyik legnépszerűbb szlovén üdülőhely volt, azóta még tovább fejlődött és még több turistát vonz minden télen.

Hóágyukkal és minőségi szolgáltatásokkal gondoskodik arról, hogy a külföldi és a szlovén vendégek jól érezzék itt magukat. A szálláslehetőségekből bőven válogathatunk. Vannak itt bungalók, de jacuzzis hotelekben is lazulhatunk.

Rogla síterep

#10 Lovrenska tó, avagy a Lovrenc-tavak

Rogla közelében, 1 500 m magasan terülnek el a Lovrenc tavak, melyek igazából nem is tavak, hanem kráterek egy mocsaras területen. Mélységük alig több mint 1 m, időjárástól függően pedig 10 - 20 kisebb-nagyobb tószerű medence képződik belőlük.

A Lovrenska tóvidék az utolsó jégkorszak végén alakultak ki, nagyjából 8 000 évvel ezelőtt. Napjainkban a turisták kedvenc látnivalói közé tartoznak, a körülöttük lévő sétautakat is érdemes bejárni.

Celje látnivalók - Lovrenska tó
A Lovrenska tó és mocsárvidék mesés varázsa

#11 Podsreda vár

Aki történelmi látnivalókat keres, az vegye az irányt a Kozje melletti Podsreda vár felé. Ezt tartják a régió és egyben Szlovénia leginkább várszerű várának. Igazi masszív erődítmény, kitűnő példája a középkori szlovén építészetnek, melyben a főszerep az egyszerűségé és a praktikumé volt.

Nincsenek díszes tornyok és cirádás részletek, csak egy őrtorony, egy kápolna, szobák és termek. A 12. században épült vár minden ízében a szlovén román építészet egyik legjobb referenciája.A II. világháború után a vár állaga nagyon leromlott, felújítása csak az 1980-as években történt meg.

A várban kiállítást nézhetünk meg festményekből és üvegmunkákból, de számos rendezvénynek is otthont adnak az ősi falak.

Podsreda vára, Celje vidék

#12 Lasko városa

A városnézést se hagyjuk ki az utazásból! Lasko tökéletes ehhez, hiszen szép óvárosa közelebb visz úgy a település, mint a vidék történelméhez. 1227-ben már vásárváros volt, jelenleg 3000 ember lakhelye. Lasko nevét az egész világon ismerik az itt főzött Zlatorog sörnek köszönhetően.

A sörfőzde is látogatható, de ne csak erre korlátozzuk a városnézést! Lasko Szlovénia egyik legrégebbi települése, mely ősidőktől lakott. A környékén található gyógyvizű források miatt már Ferenc József császár is gyakran járt ide a 19. században.

Nem véletlen, hogy Lasko gyógyfürdője Szlovénia vezető fürdőjévé vált. A hotelek itt egész évben rengeteg turistát látnak vendégül az egész világból.

Nyaranta 150.000 látogató jön el a Sör és Virág Fesztiválra, amit nevezhetnénk a bajor Oktoberfest szlovén változatának is, csak több virággal és olcsóbb sörrel.

#13 Bistriski vintgar szurdok

Celje városától mindössze 30 percre, 38 km-re találjuk Szlovénia egyik legeldugottabb szurdokvölgyét, a Bistriški vintgar szurdokot. A Pohorje hegységtől délre fekvő völgy 6 km hosszan követi a Bistrica folyót.

A parkolás a szurdok előtt ingyenes. A túra innen indul jól jelzett táblákat követve könnyű útvonalon.

  • Cím: Zgornja Bistrica 158, 2310 Slovenska Bistrica, Slovenia
  • Távolság Celje városától: 38 km/ 35 perc
  • Honlap: nincs
Bistriski Vintgar szurdok

#14 Ragotec

Rogatec egy hangulatos kisváros, aminek érdekessége a szabadtéri múzeum. Ez is a Dezela Celjska örökségének része, ahol a helybeliek életébe nyerhetünk bepillantást. A hagyományos építésű házak között sétálva megismerkedhetünk a vidék tradícióival, főként a 18-19. századból.

A kézzel készült termékek, a helyben készült finom falatok és a népszokások a múltba repítenek vissza. A múzeumban, ebben a szépen összeállított kis faluban megtudhatjuk, hogy éltek régen az itteniek, mit dolgoztak az asszonyok és a férfiak Szlovéniának ezen a vidékén.

Láthatjuk a kosárfonás, kenyérsütés érdekes folyamatát, és a kovácsmesterség fortélyaiba is belátást nyerhetünk. A múzeumban lévő házak többségét eredeti helyéről költöztették át ide.

A leghíresebb közülük a Smitova Hisa faház, mely a 19. századból való, mikor szinte kizárólag ugyanilyen épületek álltak a környező falvakban.  A szlovének számára azonban azért is különleges, mert ez a szülőháza neves költőjüknek és fordítójuknak, Joze Smitnek.

#15 Jama Pekel barlang

Celje környékének, de sokak szerint az egész országnak az egyik fénypontja a Jama Pekel-barlang. Sokatmondó nevét – Pokol barlangja -, azért kapta, mert télen, mikor a külső hőmérséklet alacsonyabb, mint a barlangé, a bejáratából gőz száll kifelé.

Pekel barlang, Szlovénia

➡️ ➡️ Facebook link ?