Azt már tudjuk, hogy országunk is rengeteg geológiai különlegességet, látványosságot rejt. Folytassuk hát ezek felfedezését és látogassunk el Kishartyánba, a kis nógrádi faluba, ahol a különleges Kőlyuk (vagy Kőlyuk-oldal) vár ránk. A terület védett állat- és növényfajokkal is büszkélkedhet, mindemellett pedig a környező dimbes-dombos vidéken egy igazi tündérmesében érezhetjük magunkat!

Kialakulását tekintve a Kőlyuk természetes eredetű lehet (a homokkövet fellazította az eső, a lazább üledékek kimosódtak), ám szinte biztos, hogy emberi kéz is formálta a ma látogatható üregeket. Ezek az üregek tehát mesterségesen lettek tovább mélyítve, valamint a „szobákat” is így hozhatták létre az itt élő remeték.

Térkép – Hol van a Kőlyuk?

Magyarország északi részén járunk, a Szlovákiához közeli Nógrád vármegyében. A Salgótarján melletti kis települést bár kevesen ismerjük, azonban közeli településeiről annál inkább hallhattunk. A közeli Bátonyterenye a Maconkai-víztározóval, de Szentkút remete-barlangjai és Hollókő neve is biztosan megütötte már a fülünket. A Sóshartyáni Hencse-hegy Természetvédelmi Terület mellett, a Cserhátban járunk.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

  • Budapest táv: 120 km
  • Hollókő táv: 35 km
  • Szentkút táv: 25 km
  • Salgótarján táv: 10 km
Térkép: Kőlyuk - Budapest távolság

Képek

👍 Facebook 👍

Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨

Megnézem

Mi az a Kőlyuk?

A Kőlyuk-oldal egy több millió éves, nagyjából 300 méter hosszúságú, homokkő falban található képződmény. Ezek üreges formákban láthatóak, melyekben a mondák szerint hajdan remeték éltek, de szolgált a falu lakosságának menedékéül és szökött fiatalok lakhelyéül is. Felépítése is egy lakóházra hajaz. Három nagyobb „szobával” rendelkezik, ha vizuális típusúak vagyunk, akkor szinte láthatjuk magunk előtt a három vájt üregben a nappalit, a kamrát és még a hálószobát is.

💡
Tudtad? Nem csak a Kőlyuk az egyetlen ilyen képződmény a piciny faluban. Ilyen még a kicsivel lentebb található (a falu harangtornyával szemben), szintén körülbelül 30 millió éves tengeri üledékből kialakult lekopott homokkő „pad”, melynek geológiai, szakmai neve a „molassz” egyik speciális fajtája, a „slir”.

👍 Facebook 👍

Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨

Megnézem

Túra a Kőlyuk-oldalhoz

  • A település szélén található egy templom, innen indul a rövidke túránk (és itt tudunk parkolni is, saras időben azonban figyeljünk, nehogy elakadjon az autónk).
  • Innen zöld jelzés visz fel minket a homokkő oldalához, párszáz méternyi sétával.
  • Ezt követően közel 40 métert kell megtegyünk felfelé. Itt, a homokkő fal oldalán egy meredek, kőbe vésett lépcsőn mehetünk fel – mely bár rendelkezik fémkorláttal, a tériszonyosoknak és a térdfájósoknak fokozott figyelmet igényelhet. A lépcsőn haladva érdekes látvány lehet a fal rétegeinek érdekessége, változatosságuk csodálása.
  • Összességében tehát egy nem túl nehéz, de helyenként kihívást okozható út vár ránk felfelé, de az biztos, hogy mindenképp megéri az utat a gyönyörű kilátás mellett az élmény értéke is!
💡
Tipp: A kőzet jellege miatt esős, csúszós időben nem érdemes látogatni, a lépcsők sárossá alakulnak, így balesetveszélyes!

Videó

Állat- és növényvilág

A Kőlyuk-oldal és környéke számos más természeti kincset is rejteget a geológiai csodáin felül. Nem véletlenül található lábánál egy természetvédelmi terület, hiszen számos védett állat- és növényfaj éldegél ezen a vidéken. Ilyen például az állatfajok közül a gyurgyalag, a macskabagoly, az egerészölyv, a tövisszúró gébics és lepke-, valamint gyíkfajták is. A növények közül is izgalmas a felhozatal, ilyen a fekete kökörcsin, de van itt fali kövirózsa, sárga iglice, habszegfű, cicó és kakukkfű is.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link 👍