A februári COVID-os megbetegedésemből kigyógyulva, úgy döntöttem, hogy kicsit lazábbra veszem az elkövetkező 6-8 hetet. Így habár nemrég érkezett meg a vadiúj montim, inkább a könnyebb túrázásokra fogok fókuszálni.
Ezen a szép március végi napos hétvégén tehát úgy gondoltam, hogy ismét bejárom az egyik kedvenc útvonalamat, felbaktatok a Széchenyi-hegyre a Farkasvölgyből, majd pedig onnan meredeken leereszkedem egy jelöletlen útvonalon. Mindezt természetesen szigorúan Zóna 2-ben maradva, hogy alapozó jelleggel kezdjem visszaépíteni a kondíciómat a kihagyott jó pár hét után.
Indulás a Farkasvölgyből
A túrám kiindulópontja a 12. kerületben található Edvi Illés úton található parkolónál kezdődik. Ez a rész a majdnem közvetlenül a Magasút dűlő előtt található, ami szerény véleményem szerint az egyik legmeredekebb budapesti utca.
Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.
Széll Kálmán térről: az 59-es villamossal a Márton Áron téri végállomásig kell utazni, és onnen gyakorlatilag gyalogosan az erdei szakaszon átvágva.
Móricz Zsigmond körtérről: az 53-as busszal hasonlóképpen a Márton Áron térig, onnan pedig gyalogosan az erdei szakaszt használva.
A parkolóban kb. 4-5 autó fér el. Tapasztalataim szerint sosem szokott tele lenni, így aki autóval érkezik az valószínűleg fog helyet találni.
Az út első fele kellemesen lankás, ami gyakorlatilag a Széchényi-hegy tetejéig fogja jellemezni a túrát. Egy-két rövidebb meredekebb emelkedő van rajta, de egyiket se nevezném megerőltetőnek. Gyerekek és idősek is gond nélkül tudják ezeket az akadályokat venni.
Elágazás Normafa felé
Rögtön az út első szakaszában található néhány elágazás. Először is balra lesz látható majd egy kis híd, amin keresztül Csillebérc irányába el lehetne menni. Majd közvetlen ezután kétfelé ágazik az út. A jobb oldali útvonal is a Széchenyi-hegyre visz fel, csak sokkal meredekebben. Egy másik túrabeszámoló során bemutatom majd azt az útvonalat is.
Én most viszont a bal irányba indultam el. Ez ugyanis a lankásabb útszakasz, és bizony post-COVID miatt, nem akartam rögtön a meredek szakasznak nekilódulni.
A túra során Farkasvölgyben haladunk felfelé, így jobbra elnézve folyamatosan a Széchenyi-hegyet láthatjuk magunk mellet.
Házak, üdülők, újabb elágazás
Mielőtt eljutottam a következő elágazásig, pár ház, üdülő mellett haladtam el. Egynéhányuk nagyon pazar, modern alpesi faház jelleggel rendelkezik.
Miközben itt haladtam rendszeresen jobbra-jobbra tekintgettem, mert folyamatosan zizegtek a levelek és csicseregtek a madarak. Reménykedtem hátha megpillantok egy fakopáncsot, ezúttal sajnos azonban ők elkerültek. Cserébe cinegék szajkók és egyéb madarakat is lehetett látni a fák között.
Az elágazás előtt közvetlenül van egy kis meredekebb szakasz. Ez egyáltalán nem vészes, ugyanakkor aki ki szeretné kerülni jobbra, jelöletlenül a fák között meg tudja tenni. Az elágazásnál jobbra kell fordulni, majd áthaladunk egy kapu mellett. Ez az esetleg jelentős részében, amikor itt jártam fel volt nyitva, de volt már olyan, hogy le volt engedve. Ilyenkor gyalogosan csak meg kell kerülni.
Bringapark
Nem sokkal, ahogy elhagytam az előbb említett kaput, eljutottam egy kis vélhetően a természet és ember kollaborációján keresztül létrejött bringaparkhoz.
A felfelé igyekvőket viszonylag könnyű észrevenni, mert nem annyira gyorsak. Bár mostanság elég sokan elektromos bringával tekernek felfelé.
Ugyanakkor lefelé a downhill mountainbike-osok rendesen szokták "csapatni", így érdemes résen lenni, és a megfelelő pillanatban lehúzodni.
A legtöbb lefelé száguldó kerékpáros lelassít, ha gyalogosok jönnek velük szemben, de mivel jómagam is bringás vagyok, bizton állíthatom, hogy kifejezetten jólesik, ha a gyalogtúrázok is félrehúzódnak kicsit.
Meghajolt fák és a fakapu
A bringaparkot elhagyva nemsokára szembe találtam magamat egy fakapuval. Fogalmam sincs, hogy ez pontosan hogyan született. A sejtésem az, a többi fa formáját megfigyelve, hogy a szél nagyon jellemzően egy irányba fúj a völgy ezen szakaszán így a fiatalabb, gyengébb fákat meghajtja. Ez a fakapu vélhetően egy hasonlóan meghajolt fának emberek (esetleg erdészek) által prezervált állapota.
Normafa felé
A kapu alatt áthaladva az út szélessége kicsit változik, keskenyebb lesz. Illetve számos ponton a jobb oldalon láthatóak becsatlakozó utak, amelyek a Széchenyi-hegy tetejéről vezetnek lefelé.
Ha nagyon benne lett volna a lábamban a boogie, akkor el is indultam volna az egyiken, de ezek továbbra is intezívebb erőkifejtést igényelnek a meredekségük miatt, így végül úgy döntöttem, hogy maradok az eredeti tervnél és inkább Normafa felé tartok nem pedig direktbe a hegynek.
A gyermekvasúttal párhuzamosan
Tulajdonképpen a fenti útvonalat követve, majd a végén jobbra fordulva el is jutottam a Gyermekvasút sínpárjáig.
Ezen viszont már nem keltem át, mivel az kivezetett volna az aszfaltra az utcára, hanem közvetlenül előtte elfordultam jobbra a párhuzamos erdei utat követve.
Ezen a párhuzamos úton már lehet örökzöldeket is látni, illetve egy-két fakitermelésből származó falerakást is.
A tető - bokrok világa
Az erdei szakaszról kijutva tulajdonképpen feljutottam a Széchenyi-hegy tetejére,. Itt amúgy kemény szél szokott lenni szelesebb napokon, és még relatív csendes időben is érdemes felvenni a vastag felsőt, nehogy meghűljön az ember.
Számomra az egyik érdekessége ennek a résznek, hogy úgy néz ki, mint egy hatalmas mező, amit telenőttek kis bokrok, cserjék, kis fák. Ez egy drasztikus váltás a korábbi erdei szakaszból, ahol előttünk magasodnak a fák. Itt szinte olyan érzése van az embernek, mintha egy nagyobb ugrással be is tudná látni az egész mezőt. Egy egy nagyobb fa magasodik ki csupán, és azok valahogy szürreálisan magányos cédrusok képét festik a szemünk elé.
Itt a tetőn számos kis útvonal ágazik el majd egymásba. Könnyen el lehet veszni az utak sűrűjében. Én is eltévesztettem egy két elágazást, és majdnem elindultam egy teljesen más úton lefele.
Érdemes a GPX útvonalat letölteni és azt követni. Ha ez esetleg nem állna rendelkezésre, akkor általánosságban elmondható, hogy először el kell haladnunk a Széchenyi-hegyi adótorny mellett, hogy a bal oldalunk felé található. Nem igazán lehet eltéveszteni.
Ezek után lesz pár elágazás jobbra. Ott kell résen lenni, hogy melyiken indulunk el lefelé. Ugyanis utam részeként egy jelöletlen szakaszon indultam vissza a Farkasvölgy irányába.
Először szembetaláltam magam egy öreg fával, amire fel volt festve vagy ezer jelzés. Valahogy úgy emlékeztem, hogy itt kell lettérnem jobbra. Aztán a következő tisztáson eszméltem rá, hogy nem jó helyen fordultam le. A következő elágazásnál kellett volna. Ha valaki mégis elfordulna itt jobbra, akkor a trükk, hogy a következő elágazásnál menjen el balra, vissza az útra és utána jobbra.
A jelöletlen útszakasz először beszűkül majd egy kis dombon áthalad. Ha ezen átmentünk, akkor már nem lehet eltéveszteni, mert csak lefelé kell menni az úton.
A Hegyhát lépcső irányába haladva
Ez az útvonal elég meredek, és relatíve szűk. Tulajdonképpen egy árokban halad végig az ember. Én felfelé is jöttem már rajta ugyanakkor alapvetően felfelé tényleg csak azoknak ajánlom, akik jó kondiban vannak vagy megfelelő számukra, hogy lassan jönnek. Tulajdonképpen olyan, mintha egy lépcsőn menne lefelé vagy felfelé az ember.
A valóságban ez az útvonal bele is fut a 12. kerületi Hegyhát lépcsőbe. Az útvonal során a fák felett szépen rá lehet látni a 11. kerületre, illetve egy pontján a szakasznak jobbra tőlünk láthatóvá válik Ördög-orom és a Budaörsi-hegy is.
Borbála lépcső felé
A Hegyhát lépcsőn kiérve az János Zsigmond utcán jobbra kell fordulni, majd a Kázmér úton balra. Így jutunk el az amúgy nem kitáblázott Borbála lépcsőhöz.
Ezt a lépcsőt nem lehet eltéveszteni, legalábbis a fenti "bejáratát". Direkt módon levisz minket az Edvi Illés útra, ugyanakkor onnan nézve lényegében észrevehetetlen. Amikor életemben először próbáltam megtalálni a másik irányból gyakorlatilag nem sikerült. Olyan érzésem volt, mintha felmásznék az egyik ház kerítésére.
Lefelémenet ugyanakkor a lépcső 80%-a ki van kövezve és kényelmesen le lehet rajta menni.
Az utolsó 20%-a a lépcsőnek igazi kihívás. Itt megszűnik a lépcső, és egy kis földút van a fák között. Nemhiába nem találtam meg, amikor lentről próbáltam régebben feljönni.
Ha ezen leküzdöttük magunkat, akkor már csak az Edvi Illés úton kell visszagyalogolnunk a kiindulási pontunkba. Persze ha a Márton Áron térről jöttünk, akkor nem kell jobbrafordulva visszamenni a parkolóba, hanem rögtön vehetjuk az irányt balra és onnan vissza a térre az Edvi Illés úton.
Amennyiben mégis a parkolóba tartunk, akkor nem feltétlenül szükséges az aszfalton menni, ugyanis párhuzamosan egy kis ösvénnyel össze van kötve a Borbála lépcső vége a parkolóval.
Lezárás és bónuszvirágok
A COVID után ez volt az első igazi bemelegítő túrám. Kb. 5 km, 260 m emelkedő, lankásabb irányból közelítve. Kimondhatatlanul élveztem, mert nagyon vártam már, hogy ismét a természetben lehessek.
Mivel a tavasz kezdetén vagyunk ezért az úton számos virágot láttam, a méhek porozták őket, illetve a fák is elkezdtek rügyezni. Igazi tavasznyitó bemelegítő élménytúra volt ez a számomra.
Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️
👍 Facebook 👍
Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨