Ahogy Szentendrét és Visegrádot egyre több turista lepi el az elmúlt évtizedekben, a fővárosiak úgy fedezték fel lassacskán a többi Dunakanyar menti települést is. Egyik kiemelt kirándulóhely Zebegény lett, hiszen a bájos kis város nyugis hétvégére invitál mindenkit.

Zebegényt nem csak az teszi különlegessé, hogy közel van Budapesthez, hanem a hatalmas bükk, tölgy és kőrisfák, a szabadon termő málnabokrok, a halkan csordogáló Medres-patak és az ezek között rohangáló vaddisznók, őzikék és szarvasok.

Zebegény télen-nyáron népszerű a természetjárók körében. Nyáron a hatalmas erdők árnyékában, a tikkasztó hőség is elviselhetőbb, télen pedig a hófödte erdők és hegyek között sétálva is több nevezetessége, látnivalója elérhető.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Térkép - Hol található Zebegény?

Zebegény Budapesttől északra, a megye határában fekszik, nagyjából 70 kilométerre, a Duna jobb partján fekszik. Érdekesség, hogy a Duna túlpartján, Zebegénnyel szemben lévő Pilismarót azonban már Komárom-Esztergom megyéhez tartozik. Zebegényt még sokan a Börzsöny déli részének tartják. A Börzsönyről már egy másik cikkben bővebben írtunk, viszont itt most még több információt megtudhatsz arról, hogy milyen csodákat rejt a Malomvölgy patak partján fekvő település.

  • Budapest távolság: 75 km
  • Visegrád távolság: 45 km
  • Szentendre távolság: 60 km
  • Esztergom távolság: 25 km
Zebegény - Budapest távolság a térképen
Zebegény - Budapest távolság a térképen

Zebegény autóval

Zebegényt nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető Budapestről az M2-es autópályán. Egészen a 71-es kijáratig kell vezetned, ahonnan pedig a 12-es úton kel tovább haladnod.

Zebegény vonattal

Tömegközlekedéssel legegyszerűbben a Nyugati-pályaudvarról induló, Z70-es, Szobig közlekedő vonattal jutsz el a legkönnyebben. Az út 1 órát vesz igénybe, viszont napsütéses hétvégéken érdemes felkészülni, hogy sokan lesznek a vonaton.

👍 Facebook 👍

Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨

Megnézem

Képek

Zebegény ideális egy vasárnapi kiránduláshoz is

Mit érdemes tudni Zebegényről?

A Déli-Börzsöny üledékes kőzeteiből alakultak ki a börzsönyi kismedencék. A területet a Bözsöbi- és a Medres-patak, a Kispallagi és a Márianosztrai kismedencék, a Katalin-völgy és a Duna fogja közre. A Börzsöny, így Zebegény területe is nagyjából 15-18 millió évvel ezelőtt alakul ki.

Zebegény lakossága alig haladja meg az 1200 főt, azonban különösen magas a külföldiek, főleg a német lakosok száma. Attól függetlentől, hogy lakosainak száma nem túl sok, a város folyamatosan pezseg. Egész évben rengeteg szabadidős programmal és rendezvénnyel csalogatják a turistákat. A Duna menti kulturális élet egyik központja.

A fentiekből már sejtheted, hogy miért olyan híres és közkedvelt célpont, mind a természetjárók, mind pedig a városi turizmus kedvelő között. Ha azonban még mindig nem lennél meggyőzve róla, hogy neked is fel kell keresned, akkor elárulok még pár dolgot!

Zebegényben összeér a természet és a kultúra. A településen jól megfér egymás mellett az erdei kis szálló, és a modern, medencés vendégház is. Ugyanúgy, ahogy a vidéki kis kocsma és a "fine dining" étterem is. Itt biztosan te is megtalálod a kedvedre való éttermet, kávézót, büfét, szabadidős programok, minden alkalomhoz. Kétség sem fér hozzá, hogy a természet és az épületek mély harmóniában vannak egymással. Így biztos lehet benne, hogy nyugodt környezetben töltöd a nyaralást, anélkül, hogy a neked szükséges kényelemről lemondanál!

Családdal kirándulnátok? Akkor ezt is nézd meg: Gyerekbarát kirándulóhelyek

Látnivalók

Országzászló és trianoni emlékmű

A Kálváriahegyen találunk rá a zebegényi országzászló és hősi emlékműre, ahol minden évben megemlékezést is tartanak június 4-én, a trianoni döntés évfordulóján. Az 1930-as években épített emlékhely Maróti Géza tervei alapján valósult meg. Kevesen tudják, hogy az emlékmű igazából nem lett befejezve általa, csak jóval később, 56 után egészítették ki és nyerte el a mai formáját.

A történetet úgy mesélik, hogy a művész zsidó származása miatt összetűzésbe került az akkori városvezetéssel, ami olyan vitává fajult, hogy már nem tudtak tovább együttműködni a felek. A kilátás ettől függetlenül páratlan az emlékmű tövéből és a cél is nemes volt, amivel építeni kezdték.

Kálvária templom

A klasszicista stílusú kápolna 1853 óta szenteli meg a Kálvária dombot és környékét. A hozzá vezető apró kis kápolnák egészen meseszerűen jelennek meg a domboldalban ,annál kevésbé mesés tartalommal. A kis, fülke szerű építményekben Jézus szenvedéstörténetének 1-9. jelenetét láthatjuk. Felfelé haladva és elmesélve a gyerekeknek pár ismertebb bibliai jelenetet, egyszercsak felérünk a Kálvária templomhoz. Picike, hangulatos kis templom, főleg nyári napokon kellemes lesz megpihenni és élvezni  a csendet és a jólesőhűvös levegőt. (ha épp szerencsénk van és nyitva van)

Havas Boldogasszony-templom

Igazán különleges érzetet keltő, sejtelmes hangulatú templomba lépünk, ha a Havas Boldogasszony templom látogatói vagyunk. A falakat véges végig beborítják a freskók, a gyönyörű, festett üvegablakokról nem is beszélve. Mára a falu jelképévé vált a plébánia és nagyon büszkék rá a helyiek. úgy emlékeznek róla, hogy anno nagyon fiatal, friss diplomás mesterek keze munkája által épült szépült, akik Kós Károly és Jánszky Béla voltak.

Hajózástörténeti múzeum

A Hajózástörténeti Múzeum és Gyűjtemény a Duna partjától nem messze, a Trianoni emlékmű és a Kós Károly kilátó között van. A dunai hajózás egyik állomása Zebegény, ezért nem véletlen, hogy magánhajózási múzeumot hozott létre a korábbi hajóskapitány, Farkas Vincze. A múzeumban a kapitány saját készítésű tárgyai mellett, távoli kultúrákból hazahozott emlékeken keresztül ismerkedhetsz meg a hajózás történetével.

  • Belépől: 2000 - 1000 Ft/fő (4 éves kor alatt ingyenes)
  • Szezon: Április - október vége
  • Nyitvatartás: Keddtől - vasárnapig (10:00-16:30). Hétfőnként zárva.

Szőnyi István Emlékmúzeum

Szőnyi István festőművészünk talán a Dunakanyarról készült képeiről a leghíresebb. Zebegényben élt és alkotott, saját elmondása szerint is óriási hatással volt rá mind a falu, mind az itt lakó emberek. Ma emlékmúzeum a valaha volt műterme és háza, ahol állandó kiállítás kapott helyet a festő alkotásaiból. Időszakosan olyan művek is jönnek ide látogatóba, amik már gyűjtőknél vannak. A művész technikái között voltak rézkarcok és táblaképek, de maradtak fent vázlatok is, melyeket szintén megcsodálhatunk.

A múzeum mondhatni aktív részese a településnek. A tárlatvezetések mellett sok sok gyerekprogramot szerveznek egész évben, tartanak közös sétákat a településen látogatóikkal, valamint rengeteg alkotótábort szerveznek több korosztály számára is.

Napraforgó házak

Egykor a falu főutcáján, a Napraforgó utcán alapították meg a Virágegyletet, aminek ugyan semmi köze nincs a Gittegylethez, de legalább olyan, ha nem nemesebb célt szolgált. Gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska nevéhez kötődik, aki 1920 körül költözött Zebegénybe. Megvett és felújított a Napraforgó utca házai közül jópárat, melyeket hasonló stílusban kért díszíteni. Fő motívumként a napraforgót határozta meg, ezért van, hogy az ajtókon, kerítéseken, házszámokon napraforgókat látni.

Ezt követően létrehozta a Virágegyletet, ahol a tagok, akik jobbára gyerekek voltak, együtt játszottak, alkottak és segítették egymást a mindennapokban. Minden egyesületi tag virágnévvel vett részt a foglalkozásokon, a grófnő magát Napraforgónak keresztelte. A nemesi hölgy korábban is sokat jótékonykodott, ő volt az első csecsemőotthon megalapítója és rászorulók számára készült falu is az adományaiból és közbenjárására.

💡
Ha manapság erre járunk, megszállhatunk valamelyik Napraforgó házban, ugyanis vendégházként működik. S ha így teszünk, este üljünk ki a tornácra és beszélgessünk a helyiekkel, sokan emlékeznek a grófnőre és sok kedves történetet őriznek róla.

Dőry kastély és villa

Zebegény legszebb kastélya. A Dőry kastélyt Zebegénytől kicsit visszább találod a Duna partján. Az épületet még 1917-ben építettek, és azóta is őrzi az építtető család nevét. A későbbiekben azonban állapota egyre csak romlott, később szakszervezeti üdülő lett belőle egészen 2001-ig, amikor felújították. A Sauska család birtokában lévő épület azóta rendezvények helyszíne. A kastélyt sajnos belül nem lehet bejárni, viszont kívül van egy gyönyörűen karbantartott, hangulatos parkja, ami bármikor látogatható. A Dőry villa különlegessége a Dunához levezető kacskaringós kőlépcsők, és a páratlan vízparti panoráma.

  • Cím: Zebegény, Dózsa György út 24, 2627
  • Távolság Zebegénytől gyalog: 20 perc / 1,4 km
  • Távolság Zebegénytől autóval: 5 perc / 1,7 km

Zebegényi szabadstrand

Pár évvel ezelőtt korszerűsítették a zebegényi szabadstrandot, ami így megújult környezettel várja a fürdőzőket.  Készült egy új épület is, ahol öltözők, raktárak kaptak helyet, és kialakítottak egy napozó tetőteraszt is. Ingyenesen használhatjuk a fürdőhelyet, ahol még wifi is van. Ha magasan áll épp a Duna, akkor vigyázzunk a sodrással! Ha viszont épp alacsony a vízállás akkor ne maradjanak otthon a homokozós kellékek, hiszen olyankor jót lehet dagonyázni a félig meddig kiszáradt részeken.

Látnivalók a környéken

Zebegény nem csak a kedves, hangulatos vendégházakkal és éttermekkel várja az odalátogatókat, hanem rengeteg más látnivaló is van a környéken! A Börzsöny bejárásához nem elég 1 nap, de lehet még egy hét sem, így ha teheted, akkor legalább 2-3 napot szánj a környékre. A területen több kilátópont, túraútvonal, kastély és múzeum is akad, így bőven tudsz válogatni. Ha kocsival érkezel, érdemes a vasútállomás környékén leparkolnod, és onnan gyalog bevenned a környéket!

Kós Károly kilátó

A Kós Károly kilátó a Zebegényi vasútállomástól és a hajóállomástól is kevesebb mint 10 perc sétára található. Ez a kilátó, ami eredetileg egy emlékhelynek indult. Még a második világháború előtt tervezték meg, hogy a hegytetőre egy emlékművet állítanak, amiből aztán nagyon kalandos történet kerekedett. A kilátó a mai formáját 2014-ben nyerte el, és azóta évente több ezrek gyönyörködnek róla a Dunakanyar panorámájában.

A Kós Károly kilátó leginkább egy őrtoronyra hasonlít, ami nem véletlen, hiszen korábban itt húzódott a római limes útvonal, és ennek a nyomát figyeli a jelenlegi Kós Károly kilátó.

Julianus kilátó

A Julianus kilátóról már részletesen írtunk, mivel az egyik legimpozánsabb kilátó a környéken, ami ráadásul panorámát tekintve is egyedi. A kilátó a 482 méter magas Hegyes-tetőn áll, amit akár kocsival is meg tudsz közelíteni, de egy bő órás gyalogtúrával is el tudsz ide jutni a vasútállomástól. Érdemes szép időben érkezni, mivel akkor tényleg messzi tájakig el lehet látni, de borús, ködös időben is nagyon hangulatos maga a kilátó.

Julianus kilátó, Zebegény látnivalók
Julianus kilátó, Zebegény látnivalók

Sárkánydomb

A Sárkánydomb, a sárkányeregetők egyik közkedvelt helyszíne. Nem véletlen, hiszen a domb tetején egy hatalmas rét terül el, ahonnan fantasztikus a látvány. Kifejezetten ajánlom, hogy a naplementét is töltsd itt! A Dunakanyar csúcsai mögött lebukó nap szemkápráztató színkavalkádot hagy maga után, amit szívesen nézeget az ember, akár órákig is.

Remete barlang (Nagymaros)

A Nagymaroshoz tartozó Remete barlang Zebegénytől csupán 4 km-re található a Szent-Mihály hegyen. A szabadon látogatható barlang a Visegrádi hegységhez tartozik és évek óta védett. Kialakulását tekintve vulkanikus, hossza pedig 29 méter. Közepes nehézségű túra mesés panorámákkal a Dunakanyarra. Túraútvonalakat találunk a Természetjáró oldalán is.

Csóványos hegy

A Börzsönyben található Magyarország harmadik legmagasabb csúcsa, a Csóványos, ami 938 méter magas. Zebegénytől ugyan 1 órára található - elég messze, mivel Csóványos a Magas-Börzsönyhöz tartozik, azért ha időd engedi, autózás után feltúrázhatsz a hegyre. Távolság Zebegénytől: 1 óra, 56 km

Túrázás a Csóványoshoz, a Börzsöny legmagasabb pontjára

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link ?