2022. március 29.
Habár az Alpok és a Kárpátok folyamatosan versenyeznek egymással a magyar túrázók és síelők kegyeiért, bátran kijelenthetjük, hogy a Kárpátok változatosabb és színesebb látványt kínál. Az aprólékos tagoltság és a domborzati sokszínűség nagyban hozzájárul ahhoz, hogy évről évre turisták ezrei keressék fel a gerinctúrázás királynőjét. Nem beszélhetünk hatalmas, kiépített látogatóközpontokról, felvonórendszerekről, vagy síterepekről; viszont a magyar történelmi vonatkozások mellett sem lehet elmen
2022. március 26.
A februári COVID-os megbetegedésemből kigyógyulva, úgy döntöttem, hogy kicsit lazábbra veszem az elkövetkező 6-8 hetet. Így habár nemrég érkezett meg a vadiúj montim, inkább a könnyebb túrázásokra fogok fókuszálni. Ezen a szép március végi napos hétvégén tehát úgy gondoltam, hogy ismét bejárom az egyik kedvenc útvonalamat, felbaktatok a Széchenyi-hegyre a Farkasvölgyből, majd pedig onnan meredeken leereszkedem egy jelöletlen útvonalon. Mindezt természetesen szigorúan Zóna 2-ben maradva, hogy a
2022. március 25.
A lillafüredi Szinva vízesés 20 méteres magasságával Magyarország legmagasabb függőleges esésű vízesése. A Palota Hotel mellett található zuhatag a Bükk egyik legszebb és leglátogatottabb látnivalója. Miskolcon vagy az üdülőfaluban járva kihagyhatatlan program. Trekhunt ?A vízesést a Lillafüredi Palotaszálló építésekor alakították ki, így tehát az nem természetes, hanem mesterséges zuhatag. Hazánk legmagasabb természetes vízesése a Mátrában található Ilona völgyi vízesés, ami nagyjából 10 m
2022. március 24.
A Börzsöny keleti szélén található Nógrádi vár a legidősebbek egyike Magyarországon melyet nem csak az idők nem kíméltek, hanem a török és az erdélyi seregek sem. A Kéktúra útvonala mellett (17. és 18. szakaszok) elhelyezkedő várrom tökéletes gyerekekkel is, akiknek bőven akad a romok között felfedezni való. A vár olyannyira fontos szerepet játszott a magyar történelemben, hogy a település is és a megye is a várról kapta nevét. Áttekintés Nógrádi vár Tudnivalók Szezon Jan - Dec
2022. március 22.
Az Olaszországban található, Lago di Braies - vagyis a Braies tó - Dél Tirol egyik legszebb természeti látnivalója. Az osztrák határhoz közeli tavat (németül Pragser Wildsee) a Dolomitok ékköveként tartják számon. Hírneve ugyan eltörpül a Garda tó, vagy a Comói tó mellett, ám szépsége közel sem. A gyerekekkel is tökéletes kiránduló hely egész évben vonzza a turistákat. Trekhunt A 31 hektáron elterülő olasz tó nagyjából fele akkora, mint a Balaton (59 hektár). A tó környékén lehet kirándulni, t
2022. március 21.
Hazánk egyik legszebb romvára, a Zemplén egyik ékköve a 2021-ben felújított Regéci vár. Az Aba nemzetség által épített, vulkanikus kúpon álló várnak csupán a romjai maradtak meg, mégis a környék egyik legközkedveltebb turisztikai helyszíne. Trekhunt Festői környezet, gyönyörű kilátás, friss levegő és a vár, mint a térség történelmének és kultúrájának egy régről megmaradt emléke várja a kíváncsi látogatókat. Áttekintés Regéci vár Tudnivalók Szezon Jan - Dec Nyitvatartás
Az ország déli részén található Siklósi vár már a 13. század óta gazdagítja Magyarország várainak sorát. A különböző családok keze-nyoma, a történelemben betöltött meghatározó szerepe, az építészeti változatosság megmaradt nyomai és a különböző etnikumok sokszínűsége miatt egy igazán különleges várról beszélünk, melyet érdemes meglátogatni. Trekhunt ?A várat többen onnan ismerik, hogy itt forgatták a Tenkes kapitánya c. híres magyar sorozatot. Áttekintés Siklósi vár Tudnivalók
2022. március 17.
A Gaja patak folyik abban a mesés szurdokvölgyben, amit állítólag már a rómaiak is ismertek és használtak. A hatalmas sziklafalak között ereszesen csörgedezik a folyó, kialakítva Magyarország egyik legérdekesebb vízesését, a Római fürdő vízesést. A Bakonyban keleti részén járunk, ami hazánk legnagyobb kiterjedésű középhegysége. A Bakony vadregényes, erdős - dombos és változatos vidék, amihez akár minden évben szívesen tér vissza az ember. A Dunántúli-hegység legnagyobb tagja, 4000 km2 kiterjedé
2022. március 16.
A Bakony - Balaton - Velencei tó háromszög egyik ékköve a Várpalotán található 15. századi Thury vár. A magyar várak között is kiemelkedő fontosságú Várpalotai vár tökéletes programja lehet egy családi napnak, vagy egy romantikus hétvégének. A környéken járva érdemes felkeresni. A Thury vár olyan, mint Magyarország történelme. Hosszú időkre nyúlik vissza, híres emberek sora fűződik hozzá. Sok viszontagságot kiállt, sebeit büszkén viseli, miközben büszkeséggel és egyfajta hazafias magányossággal
2022. március 15.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egyeztetve a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal az egész ország területén tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2022. március 10-től visszavonásig. ⚠️Tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében. A felsorolt területeken található tűzrakó helyeken, a vasút és közút menti fásításokon is tilos a tűzgyújtás, és a parlag- és gazégetés is.A szabadtéri tüzek mindös
Cikkek 561-től 570-ig összesen 1052 cikkből