A Széchényi család egykori otthona, vagyis a nagycenki Széchenyi-kastély 2016-ban vált nemzeti emlékhellyé. Azonban a palota már Széchényi Ferenc (István édesapja) életében is meghatározó volt – hiszen ő volt az, aki a család állandó lakhelyévé tette a nagycenki birtokot. Fia, Széchenyi István (ismert magyar politikus, író, közgazdász és később a Batthyány-kormány közlekedési minisztere), aki a „a legnagyobb magyar” címet érdemelte ki, részben itt töltötte gyermekkorát.
A Széchényi kastély eredetileg barokk stílusban épült fel, de csak később, gróf Széchenyi István idején nyerte el a ma látható stílusát, melyet az utóbbi években többször is restauráltak.
- Építés éve: 1741–1750
- Építész: Franz Anton Pilgram
- Stílus: klasszicista, késő barokk
Térkép – Hol van a Széchényi kastély?
A kastély Magyaroroszág északnyugati részén található, Sopron - Szombathely - Győr városok háromszögében, az osztrák határ mentén. Budapesttől 200 kilométerre található, amely forgalomtól függően körülbelül 2 óra utazás autóval. A hozzá tartozó múzeum és mauzóleum közigazgatásilag Nagycenk településén található. Elhelyezkedése igen szerencsés, hiszen két szomszédos országunk fővárosa – Bécs és Pozsony – is körülbelül másfél órás utazásra van tőle.
Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.
- Budapest táv: 200 km
- Győr táv: 80 km
- Szombathely táv: 60 km
- Sopron táv: 15 km
- Bécs táv: 90 km
- Pozsony táv: 90 km
👍 Facebook 👍
Kövess minket a Facebook-oldalunkon is, ahol az utazás találkozik az inspirációval! Tarts velünk a rengeteg látnivalóba. Öveket bekapcsolni, a virtuális kaland indul! 🌍 ✨
Képek
Bővebben a Széchenyi kastélyról
A kastély helyreállítását követően még ugyanabban az évben, (vagyis 1973-ban) meg is nyitották benne a Széchenyi István Emlékmúzeumot. A nyugati szárny végén, az úgynevezett „Vörös kastélyban” nyílt meg később a Kastély Szálló.
Az épület oromzatán restaurálták a hatalmas Széchenyi-Barkóczy családi címert is. A bejárati ajtók mögött a „sala terrena”,vagyis egy fogadóterem található. Az emlékmúzeum két részből áll: a földszint teremszobáiban korabeli berendezések között ismerhetjük meg a Széchényi család történetét, valamint Széchenyi István életét. Az emeleten tovább folytatódik gróf Széchenyi István munkásságának bemutatása, emellett egy ide kapcsolódó gazdasági kiállítás is helyet kapott. A kastélymúzeum idegenvezetés nélkül látogatható. Fontos azonban, hogy a termekben fotójegy váltása kötelező, ha meg szeretnénk valamit örökíteni kamerával vagy telefonnal.
A kastély kertje
Van a kastélynak egy szuper kertje is, amely Széchenyi Béla munkálkodásának eredménye. A parkban négy világrész fáit láthatjuk, például tulipánfát, himalájai fenyőt, kaukázusi jegenyefenyőt is megtekinthetünk, de van óriás mamutfenyő is. A park különlegessége a 150 éves platánfa sor. A nagy bejárattól indul még egy körülbelül 2,5 kilométer hosszú, védett hársfasor, amelyeket gróf Széchenyi Antal felesége (Barkóczy Zsuzsanna) ültetett a 18. század közepe táján.
További látnivalók
A kastélytól nem messze található a Széchenyi István Múzeumvasút nagycenki végállomása is, amelyet 1969 és 1972 között építettek, és menetrend szerint Fertőboz és Nagycenk között közlekedik. Nem messze van továbbá a Széchényi család mauzóleuma is, ami így természetesen gróf Széchenyi István végső nyughelye is.
Nyitvatartás
Téli szezon
- Szezon: október 1. – március 31.
- Nyitvatartás: 09:00-17:00 (hétfőnként zárva)
- Pénztár zárása: 16:30
Nyári szezon
- Nyári nyitva tartás: április 1. – október 30.
- Nyitvatartás: 10:00-18:00 (minden nap)
- Pénztár zárás: 17:30
(Az árak és a nyitvatartás változását nem minden esetben tudjuk nyomon követni, ezért azok időközben változhatnak!)
Belépők, jegyárak
- Széchenyi István Emlékmúzeum: 4000 - 2000 Ft
- Parklátogatói jegy: 500 Ft
- Nagycenk – Fertőd kombinált jegy: 11 900 Ft (Széchenyi István Emlékmúzeum, Széchenyi-mauzóleum, Fertőd: Esterházy kastély, Belvedere)
- Széchényi-mauzóleum: 1500 - 800 Ft
- Kombinált jegy (Széchenyi István Emlékmúzeum és Széchényi-mauzóleum): 5000 - 2500 Ft
Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️