Az átlag turistát meglepheti, hogy a szlovén borok milyen jó minőségűek, de akik jártasak az európai borkultúrában, jól tudják, hogy Szlovénia fontos helyet foglal el benne. Akik szeretnének mélyebb betekintést nyerni a szlovén borok világába, azokat az országban borutak várják.
Rajtuk keresztül az isztriai régió mélyvörös Teran boraitól kezdve a Goriska Brda pezsgő fehérboráig a szlovén nedűk széles palettáját lehet megismerni. A helyi borokat az üzletekben, éttermekben is kínálják, de ha nem ennyire felszínesen szeretnék átszaladni rajtuk, érdemes az irányt a szlovén borutak felé vennünk!
Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.
A szőlő Szlovéniában nagy becsben van tartva. Az itt élők már több mint ezer éve sok odafigyeléssel és szeretettel gondozzák a tőkéket, ez a szívből jövő gondoskodás pedig a borok ízében is érződik.
A szlovének mondhatják magukénak a világ legöregebb, ma is termő szőlőtőkéjét. Mariborban található és már több mint 400 éve terem. Bár nemzetközileg még nem annyira ismertek, világviszonylatban sincs miért szégyenkezniük a szlovén boroknak.
Térkép
Az ország délnyugati részén Primorski, a Dráva völgyében a Podravski, a Száva völgyében pedig a Posavski régió rendelkezik a legnagyobb borászati hagyományokkal. Ezek nagyrészt színvonalas és érdekes látnivalókkal várják a látogatókat, átfogó információkat nyújtva a vidékről.
Borvidékek
Szlovénia kicsi, de sokszínű bortermelő ország számos borvidékkel, ahol kiváló minőségű bort készítenek. Nevezetesebb borvidékei közé tartoznak:
Primorska régió
- Goriška Brda: A "Szlovénia Toszkánájaként" ismert régióban kiváló fehér- és vörösborok készülnek, köztük az őshonos Rebula és a nemzetközi fajták, mint a Chardonnay és a Merlot.
- Vipava-völgy: Az egyedülálló mikroklímájáról híres régióban számos bort termelnek, a ropogós fehértől a testes vörösig.
Posavje régió
- Bizeljsko-Sremič: Habzóborairól ismert, különösen a "Cviček"-ről, amely alacsony alkoholtartalmú és enyhén savas vörös-fehér keverék.
- Dolenjska: Cviček, valamint más vörös- és fehérborok előállításáról ismert.
Podravje régió
- Štajerska Slovenija (Stájerország): Fehérborairól ismert, különösen az olyan aromás fajtákról, mint a rizling, a sauvignon blanc és a muskotály.
- Pomurska: Ez a régió Szlovénia északkeleti részén található, és hagyományos bortípusairól ismert, köztük a Ljutomerčan és a Radgona.
Kelet-Szlovénia
- Prlekija: Ez a régió északkeleten található, és fehérborairól ismert, beleértve az őshonos Laski Riesling fajtát.
- Haloze: Dombos és változatos terroirjairól ismert, ahol a fehértől a vörösig mindent előállítanak.
Borutak
Bizeljsko - Sremiska borút
A Posavje régióban lévő út a Bizeljsko vártól keletre lévő völgytől indul és Sevnicaig halad. Sok látnivaló szegélyezi, pl. Bizeljsko szép borospincéi, Brestanica tekintélyes bazilikája vagy Senovo közelében Bohor négy káprázatos vízesése.
A borút végén elérkezünk Sevnica példaszerűen felújított várához. Ezen a tájon a talaj összetétele és az időjárás is szerencsés a szőlőtermesztés, a vörös- és fehérbor előállítása szempontjából.
Podgorjanska borút
A Grojanci-hegység lábainál kanyarog ez a borút, melyen keresztül Szlovénia ősi és kifejezetten erre a vidékre jellemző borát, a Cviceket ismerhetjük meg. Pleterje kolostorában fantasztikus környezetben kóstolhatunk, de a szerzetesek nemcsak ezt a fajta bort, hanem pezsgőbort, körtepálinkát és chardonney-t is készítenek.
Több borászat mellett haladunk el, ezekbe is érdemes betérni, mielőtt elérjük Mokrice várát. Sentjernejben egy hagyományos tanyán abba is belekóstolhatunk, hogyan éltek az itteniek évszázadokkal ezelőtt, Szlovénia legkisebb városában, Kostanjevica na Krkiben pedig egy szoborparkot nézhetünk meg, de a Krka-folyó látványa már önmagában élmény.
Gornjedolenjska borút
A 64 km hosszú borút az egyik leghosszabb szlovén borút és földrajzilag is az egyik legérdekesebb. Egyes szakaszain szőlők és gyümölcsösök mellett haladunk el, míg másutt lombhullató és fenyveserdők szegélyezik az utat. Ez az útvonal magában foglalja Gradisce és Rihpovec szőlővidékeit, egészen Trska gora-ig.
Haloze borút
Ptujból indul és Ptujska Gorában, Szlovénia egyik legszebb gótikus épületénél, a Mária templomnál ér véget az út, közben pedig Zetale szabadtéri múzeuma mellett is elhalad. Juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozó tanyákat nézhetünk meg, és az egyik legérdekesebb látnivaló a 11. századi Borl vár.
- Az úton végig megtalálható gazdaságokat is nézzük meg, ezek nyitva állnak a turisták előtt! Házi kenyérrel és más hagyományosan készített finomsággal fogadják a látogatókat.
- Haloze borospincéi híres fehérborokat rejtenek, mint a Laski Rizling, a Sivi Pinot, a Traminec vagy a Rumeni Muskat.
Maribor borút
Egy borúthoz leginkább méltó helyszínről indul ezt a borút: a világ legöregebb szőlőtőkéjétől. Nebováig vezet, közben érinti a Slovenske Gorice hegyeket, és átvezet Vuberk és Korena fantasztikus panorámákat tartogató tájain.
- Az út jó minőségű, szőlőültetvények és borospincék mellett halad el, melyekben kóstolót kaphatunk muskotályokból, zöldszilvániból és rajnai rizlingből.
- A pincéken kívül érdemes bemenni a gazdaságokba is, ahol meg is szállhatunk és a borokból is vásárolhatunk.
Jeruzsálami borút
A borúttól függetlenül és népszerűek a Ljutomer-Ormoz hegyek, melyek sokak szerint a világ legszebb vidékei közé tartoznak. A Jeruzsálemi borút tájai egész évben lenyűgözőek, a vendégszerető házigazdák és a finom borok pedig mindezt még teljesebbé teszik. Borkínálat tekintetében a Laski Rizling, a Sipon, a Pinot beli és a Sauvignon itt a legfőbb fajták.
Egykor a rómaiak, a keresztesek és a zarándokok is ezen az úton mentek a Szentföldre. A Jeruzsálemi borút nemcsak azok számára jó úti cél, akiket elsősorban a borászat érdekel, de pozitív energiái miatt is sokan keresik fel.
Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️