Szlovénia területén 59 jelentős folyó halad át, melyek összesen 2 500 km hosszan kanyarognak. A legismertebb a Soca - vagyis az Isonzó - a legszebbnek tartott pedig a Kolpa folyó - ám ezzel a Soca imádok vitatkozhatnának. Mostani cikkünkben bemutatjuk az ország legszebb és legnépszerűbb folyóit, hiszen egy szlovén nyaralás alkalmával lehet, hogy ez alapján választjuk, hogy hová megyünk nyaralni.

Szlovéniában kivételesen sok a patak és folyó, hiszen ha az összes folyó hosszát összeszámoljuk, 27 000 km-t kapunk.

?
Tudtad, hogy Európában Szlovéniában a legmagasabb a folyók aránya - a felszín arányához viszonyítva? Ez azt jelenti, hogy bárhová mész, patakok fogják keresztezni az utadat.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

A patakok és folyók mellett a piknikezés, biciklizés és a túrázás is jobban esik, nem hiába hogy megannyi híres túraútvonal valamelyik folyó mentén halad.

Szlovénia folyóinak listája

A nyári turizmus melegágya a Soca, a Száva és a Kolpa folyó, ahol raftingolni, túrázni, kajakozni vagy épp SUP-ozni lehet. A kristálytiszta víz mágnesként vonz mindenkit, aki frissítő kalandra vágyik. A szlovén folyók különösen híresek gazdag hal állományukról. Az itt felsorolt folyók mindegyikében szabad engedéllyel horgászni.

Szlovénia folyói Terület Hossz Látnivalók Legjobb programok Népszerű városok
Soca (Isonzó) Triglav Nemzeti Park 138 km Velika Korita, Soca trail Vízi sportok, túrázás, fürdőzés, horgászás Bovec, Tolmin, Kobarid, Nova Gorica, Gorizia, Kanal ob Soci
Száva Triglav Nemzeti Park 940 km Bohinj tó, Zelenci Rezervátum Vízi sportok, túrázás, fürdőzés, horgászás Ukanc, Kranj, Radovljica
Savinja Északkelet Szlovénia 102 km Logár völgye, Solcava panoráma út, Celje vára Vízi sportok, kirándulás, horgászás Celje, Lasko
Kolpa Dél Szlovénia 297 km Bela Krajina, Kolpa forrás Vízi sportok, túrázás, biciklizés, fürdőzés, horgászás Kocevje, Metlika, Črnomelj
Krka Dél-Szlovénia 94,6 km Ototec kastély, Žužemberk kastély, Krka völgye, Kostanjevica na Krki Várnézés, kirándulás, fürdőzés, horgászás Žužemberk, Novo Mesto, Dolenjske Tolpice
Radovna Gorenjska 10 km Vintgar szurdok, Radovna völgy, Pocer Farm, Krma völgy Kirándulás, szurdoktúra, horgászás Bled, Zgornja Radovna
Ljubljanica Ljubljana 41 km Ljubljana, Ljubljanai mocsárvidék Városnézés, vízi sportok, kirándulás, túrázás Ljubljana
Reka Szlovén Karsztvidék 51 km + 38 km Skocjan barlangrendszer, Susec vízesés Barlang túra, kiránduláss Ilirska Bistrica, Divaca
Lepena Triglav Nemzeti Park 10 km Lepena völgy Kirándulás, horgászat Lepena
Idrijca Triglav Nemzeti Park 60 km Divje jezero (Vadtó), Most na Soci városa, Podselo gát, Jezernica folyó Kirándulás, túrázás, horgászás Idrija, Cerkno, Most na Soci
Dráva Kelet-Szlovénia, Dráva régió 117 km Roga lombkorona sétány, Pohorje borvidék, Ptuj vára, Lovrenska tóvidék Vízi sportok, városnézés, bortúra, kirándulás, biciklizés Maribor, Ptuj, Ruse
Mura Kelet-Szlovénia 95 km Mura-folyó Biorezervátum Kirándulás, safari Murska Sobota

A szlovén autópályáról és autópálya matricáról írt kisokost itt találod.

Hová ömlenek Szlovénia folyói?

Szlovénia folyói két csoportba oszthatóak - amik a Mediterrán tengerbe, és amik a Fekete tengerbe ömlenek.

  • Mediterrán-tengerbe és az Adriai-tengerbe ömlő ismertebb folyók: Soca, Nadiza, Vipava, Idrijca, Cerknica, Tolminka, Gadica, Reka, Rizana, Dragonja.
  • Fekete-tengerbe ömlő folyók: Száva, Kolpa, Krupa, Krka, Savinja, Ljubljanica, Sora, Kamnik Bistrica, Dráva, Mura.

Ha más szemszögből közelítjük meg, akkor ketté oszthatjuk turisztikailag fontosabb és kevésbé fontosabb vizekre is.

Mostani írásunkban azokat a folyókat mutatjuk be, amik turisztikai szempontból érdekesek. 

Szlovénia folyóinak térképe
Szlovénia folyóinak térképe 

#1 Soca folyó (magyarul az Isonzó)

A smaragdzöld, 138 km hosszú alpesi folyó a Bledi tóval együtt mára már Szlovénia jelképévé vált, és habár a kettő egymástól kb. 2 órára található, sokan meglátogatják egy utazás alkalmával mindkettőt. A környező erdőket, alpesi völgyeket és hegyeket az Isonzó folyója hűti folyamatosan.

Az Isonzó érdekessége, hogy annyira erős és bő a folyása, hogy télen sem fagy be soha. Ezért az itt élő élővilág is gazdag, hiszen folyamatosan tud a folyóban található halakból, és egyéb tápanyagból falatozgatni.

A folyó Szlovénia első számú úticélja nyáron. A Triglav Nemzeti Parkban, az ország nyugati felében található hatalmas folyó az aktívabb pihenés kedvelőit vonzza. Forrása a Trenta völgyben található.

Mik a Soca folyó városa?

A Soca mentén a következő városokat találod: Bovec, Kobarid, Tolmin (amik az úgynevezett Soca-völgy három legnépszerűbb települése), Kanal ob Soci, Nova Gorica, Gorizia (ahol a folyó belemegy az Adriai-tengerbe).

Lehet fürdeni a Soca folyóban?

Igen. Keresd a kijelölt fürdőhelyeket (például a Velika Korita Soce), vagy csak kérdezze meg a helyieket, hol a legbiztonságosabb a fürdőzés. Habár a folyón nyáron 10 percenként haladnak el a rafting csoportok, számos - kevésbé vad sodrású - szakasz található így is.  

Mit lehet csinálni a Soca folyón?

A fürdés mellett raftingolni, kajakozni, hydrospeed-ezni, SUP-ozni, sőt akár horgászni is lehet. a horgászat engedély köteles, így a legjobb, ha egy helyi túravezetővel megyünk, akinek van egész szezonra kiváltott engedélye. A legnépszerűbb az úgynevezett " flyfishing", amivel a híres Soca pisztrángot is ki lehet fogni.

A legtöbb aktív programot Bovecben találod, ahol a Velika Korita Soce, vagyis a Nagy Kanyon is fekszik.  

Kanyoning a Soca folyón: az egyre izgalmasabb kanyoning a Soca több mellékfolyóján is lehetséges. 

A smaragdzöld adrenalin központ - Soca folyó, Isonzó Szlovéniában

#2 Száva folyó (Sava)

A 940 km hosszú Száva Szlovénia leghosszabb folyója, és a Duna jobb oldali mellékfolyója. A folyó a Balkán félsziget északi határa. Szlovéniában a Triglav Nemzeti Parkból indul, majd halad szinte kettévágva az országot halad tovább Horvátország felé.  

A Száva két különálló folyó eggyé válásából jön létre.

  • Sava Dolinka: a Száva Dolinka a Júliai Alpokban ered (az olasz határhoz közel). A folyó felszínre törésénél alakult ki Szlovénia egyik legszebb helye a Zelenci Rezervátum - ami különleges ökoszisztémájáról híres.
  • Sava Bohinjka: a Száva Bohinjka a népszerű üdülőközponttól, a Bohinji-tóból ered.

Száva folyó - A horgászok álma

A Száva otthont ad a barna és a szivárványos pisztrángnak. A horgászat szerelmesei más országokból is felkeresik a halban gazdag folyót. Kavicságyai, mély medencéi és éles járatai tökéletesek, ha vadabb horgászélményre vágyik.

Mik a Száva mellékfolyói Szlovéniában?

  • Ljubljanica (Ljubljana folyója)
  • Savinja
  • Krka
  • Kulpa
Sava Bohinjka Ukanc mellett (kép 1 - 4), 5. kép Sava Dolinka, Zelenci Rezervátum

#3 Savinja folyó

A 102 kilométeres Savinja Északkelet-Szlovénia folyója, amely útjának nagy részét a Felső- és Alsó-Savinja-völgyben (szlovénül: Zgornja in Spodnja Savinjska dolina) teszi meg.  Olyan városokat érint mint Celje vagy épp Laško. A Savinja a fő vízfolyása a Savinja-Alpoknak (szlovénül Savinjske Alpe). Zidani Mostnál a Száva folyóba torkollik.

A folyó közvetlenül a Rinka vízesés felett ered, nem messze Szlovénia leghíresebb panorámás útjától, a Solcava panoráma úttól és a Logar völgyétől. A Rinka az ország egyik legszebb és legismertebb vízesése, amely egész évben sok turistát vonz. Télen a jégfalmászók körében is népszerű.

A Savinja fő mellékvízfolyásai a Solčavánál betorkolló Jušef és Klobaša, a Lučnica Lučénél, a Ljubnica Ljubnónál, a Dreta Nazarjénél, a Paka Šmartno ob Pakinál és a Ložnica, Voglajna és Hudinja, amelyek mind Celjénél érik el a folyót.

A Savinja folyó partjáról fotózott Celje vára

#4 Kolpa folyó (Kupa)

A 297 km hosszú Kolpa folyó hosszan, a horvát határon halad, Szlovénia déli részén. Jellemző, hogy a folyó környékére családosok és párok utaznak, hogy az egy vagy kéthetes nyaralást itt töltsék - hiszen annak vize nem olyan vad, mint a Soca. A folyó a Száva egyik jobb oldali mellékága. Érdekesség, hogy a folyót horvátul Kupának hívják.

?
Felkapottságának egyik oka, hogy 2010-ben az év üdülőhelyének választották a szlovének. 

A folyó különlegességéhez hozzájárul a mediterrán klíma behatása. A meleg áramlatnak köszönhetően nemcsak az itt található növényvilág érdekes, hanem az itt élő állatok sokszínűsége is.  A szlovén határon 118 km hosszan kanyarog a folyó, a maradék pedig már csak Horvátországhoz tartozik.

Olvass tovább: Kolpa folyó kisokos

Mit lehet csinálni a Kolpán?

Az Isonzóval ellentétben a Kupa (horvátul) sokkal nyugottabb érzést kölcsönöz. Lehet raftingolni, fürdeni, kirándulni és biciklizni is a környéken - és persze horgászni is, hiszen a folyónak nagyon gazdag a hal állománya.

Lehet fürdeni a Kolpa folyóban?

Igen, lehet számos helyen is. Ezekről érdemes a szállásunkon érdeklődni. A sokak által a legszebb szlovén folyónak tartott Kolpa egyébként az egyik legmelegebb vízű patak, így fürdésre is tökéletes. Nyáron a víz hőmérséklete eléri a 30 celsius fokot is.

A Kolpa folyó városai

A szlovén oldal legnagyobb települései Kocevje, Metlika, Osilnica, Kostel, Semič és Črnomelj.

A legszebbnek tartott szlovén folyó - Kolpa 

#5 Krka folyó

A 94,6 km hosszú Krka a Száva jobb oldali mellékága. A patak Gradiček településnél ered Ljubljanától délre (25 km) a Krka völgyben. Innen halad tovább Horvátországba, majd ömlik bele a Kolpába. A folyó már az ókortól lakott volt, számos településsel, és utakkal, hídakkal a Krka-n át.

A Krka Nemzeti Park, vagy a Plitvicei tavakhoz hasonló, lépcsőzetes folyásra kell számítanunk a folyó bizonyos részein. A legnagyobb esést a Krka barlangnál (Krška jama) teszi meg a folyó.

  • Krka barlang címe: Gradiček 8, 1301 Krka, Slovenia

Krka völgy várai

A völgyben számos egykori várnak a romját is meg tudjuk nézni, hiszen egykor 65 vár és kastély épület és működött itt. A völgy éppen ezért régen a Kastélyok völgye nevet viselte. Sajnos ezek közül már csak egy - egy maradt fenn.

  • Az egyik legszebb látnivaló a Zuzemberk kastély.
  • Szintén itt található az Otocec kastélyhotel is.

Lehet fürdeni a Krka folyóban?

Mind a horvát, mind a szlovén oldalon számos helyen lehet fürdeni a folyóban. A vízisportoknak nagyobb múltja van a horvát oldalon, hiszen a folyó vize egyre melegszik ahogy halad a nemzeti park felé.

A Krka folyó városai

Nagyobb városok Žužemberk, Dolenjske Toplice, és Novo Mesto. Szeretném mindenki figyelmébe ajánlani a mesés Kostanjevica na Krki falvát. A település érdekessége, hogy egy szigetre épült, ezzel egyedülálló Szlovéniában.

Krka folyó, Szlovénia - Zuzemberk kastély, Otocec kastélyhotel, 

#6 Radovna folyó

Szlovénia egyik leglátogatottabb folyója a Radovna, még ha ezt nem is minden arra járó turista tudja. Ennek oka, hogy a Radovna található a híres Vintgar szurdokban. A folyó 10 km hosszú, és a Triglav Nemzeti Parkban ered.

A folyó az alpesi Radovna völgyön is áthalad, amit nem messze találunk a Krma és a Kot völgyektől, valamint a Pokljuka fennsíktól is. A völgyben található Szlovénia legrégebbi farm háza, a Pocar Farm is. Ezt érdemes meglátogatni, ha a környéken járunk. Aki horgászati céllal keresi fel a folyót, ide érdemes jönnie.

A szlovén patak innen megy tovább a Vintgar szurdokon keresztül, majd belefolyik a Száva Dolinkába Moste települése mellett.

Lehet fürdeni a Radovna folyóban?

Amennyire jól tudjuk, tiltva nincs (csak a Vintgar szurdokban), de nem jellemző, hogy fürdenének a folyóban, még nyáron sem. A Radovna völgyben túrázni és kirándulni lehet, illetve a horgászás a jellemző.

Legnépszerűbb városok

Zgornja Radovna a Radovna völgytől nem messze, valamint Bled a Vintgar szurdok mellett.

Radovna folyó a Vintgar szurdokban

#7 Ljubljanica folyó

A 41 km hosszú Ljubljanica Vrhnika település mellett ered, majd a Szávába ömlik Ljubljanatól 10 km-re északra. Legjelentősebb város amin áthalad maga a főváros, Ljubljana. A Ljubljanicába ömlik az úgynevezett Kis-Ljubljanica is 1 300 méter után.

A folyóban az elmúlt években számos régészeti munka folyt. Számos ereklye található benne, például fahajók maradványai, kikötői szerkezetek, folyamszabályozó rendszerek, egykori épületek és ellenőrző pontok, amik valaha a folyó mentén álltak. Kiállítás

Karszt vidék

Vrhnika közelében találjuk többek között a Bistra várat, valamint azt a karszt vidéket, ami számos kisebb barlangnak ad otthont. Itt található a Močilnik és a Retovje források is, amik itt csatlakoznak a Ljubljanicához.

Mocsár vidék

Ezt követően halad a folyó északi irányba, majd eléri a Ljubljana mocsárvidéket. a különleges cölöpházairól ismert vidék igazi kuriózumnak számít egész Európában. A Ljubljanica ezután áthalad Ljubljanán és eléri a Szávát.

Lehet fürdeni a Ljubljanica folyóban?

Nem tudunk olyan részéről, amit kifejezetten fürdésre használnának. Ljubljanában lehet tutajozni és hajókázni a folyón, sőt még SUP-ozni is, ahol valljuk be őszintén, előfordulhat hogy az utóbbinál valaki úgy dönt, hogy megmártózik egyet.

(1-2) Mocilnik karszt vidék, (3) Ljubljana, (4) Bistra vára

#8 Reka folyó

A '"reka" szlovénul szó szerint folyót jelent, így a folyó jelentése elég beszédes. A Reka Szlovénia legérdekesebb folyója, hiszen teljes hosszának majd felét a föld alatt teszi meg. Így lehet vitatkozni, hogy a folyó valójában 51 km vagy 89 km hosszú - hiszen közel 38 km-t a föld alatt tesz meg láthatatlanul.

A folyó Horvátországból ered, nem messze a szlovén határhoz, majd az ország nyugati oldalán lép be. A folyót legtöbben a Skocjan barlangrendszert és a Rakov Skocjan-t kialakító munkája miatt ismerik. A szlovén karsztvidék legjelentősebb folyója, ami itt tűnik el a föld alatt, majd további 38 km-t tesz meg elrejtve az emberi szem elől.

A Reka folyó ezután a Timavo nevet veszi fel, és átzubog Olaszországba. Úgy tartják, hogy számos más patakot is táplálhat Trieszt és Monfalcone között.

Leghíresebb városok

A folyó elsőszámú városa Divača, ahol a nevezetes barlangrendszert is találjuk.

Ha a Soca a legsportosabb, a Kolpa a legszebb, akkor a Reka a legdolgosabb folyó, hiszen egész Európa legnagyobb barlangrendszerét hozta létre. 

Reka folyó és a Rakov Skocjan barlangrendszer

#9 Lepena folyó (Lepenca ali Lepenjica)

A 10 km hosszú Lepena a Soca egyik meseszép és talán leghíresebb mellékfolyója. Csakúgy mint maga az Isonzó, meseszép türkiz színével kápráztatja el az ide érkezőket - és persze gazdag hal állományával (pl. a márvány pisztráng), amit a lelkes horgászok az úgynevezett "flyfishing" keretén belül szoktak kipróbálni.

Amellett, hogy a folyó valóban idilli látványt nyújt, sokan kirándulni, túrázni jönnek ide. A folyó partjain járva a Júliai Alpokra nyílik kilátás, túrázni pedig a Triglav Nemzeti Park határain belül tudunk. Leghíresebb látnivalója a Sunik vízesés.

A Lepena folyó városai

Maga a folyó egyetlen városon halad át, méghozzá az azonos nevű ritkásan lakott Lepenán. A város Bovec megyében található, a Lepenjica völgyében. A völgy végén található a Klement Jug Turistaház - ami egyben a kiindulópontja szokott lenni a környék túráinak.

Lehet fürdeni a Lepena folyóban?

Igen, lehet. Arról, hogy vannak-e tiltott szakaszok, kérdezzük meg a helyieket. A folyónak vannak szélesebb, nagyobb szakaszai - ahol a Socaból kiválik, valamint keskeny, szűk, medencés szakaszai - lásd a három lenti kép. A fürdéssel érdemes a szélesebb szakaszokon próbálkozni.

A 10 km hosszú Lepena folyó és a Sunik vízesés

#10 Idrijca folyó

A 60 km hosszú Idrijca a Soca egyik mellékfolyója. Kicsivel a Triglav Nemzeti Parktól délre indul útjára, majd eléri Idrija települését, Zelin városánál belecsatlakozik a Cerknica mellékfolyója (Cerkno folyója).

Az Idrijca egyik érdekessége, hogy egyik mellékfolyója - a Jezernica; Szlovénia legrövidebb folyója. A rövid patak mindössze 55 méter, és a környék egyik legszebb látnivalójából, a Vad tóból (Divje jezero) ered. Nagyjából 45 - 60 percre találjuk az ország egyik legszebb borvidékét, a Vipava völgyét is.

Lehet fürdeni a folyóban?

Az arra alkalmas szakaszokon szabad a fürdés, de nem jellemző a tömeges strandolás. A fürdésre alkalmas helyekről kérdezzük a helyieket.

Legnépszerűbb városai

A folyóról elnevezett Idrijca település az egyik legközelebbi város a folyó elején. A legnagyobb közeli város Cerkno (és egyben síközpont is). Most na Soci-nál éri el az Isonzót.

Most na Soci

#11 Dráva folyó (Drava)

A Duna egyik mellékfolyója összesen 724 km hosszú, amiből 117 km halad át Szlovénián. A folyó Tirolban ered, és áthalad Klagenfurton és Villachon is. Szlovénia egyik statisztikai régiója is a Dráva körül alakult ki. Itt található Pohorje hegy és a Rogla csúcs, valamint Maribor.

A folyó jelentős szerepet vállal a környék mezőgazdasággát ellátó energiatermelésben. A terület érdekessége, hogy a régió az ország teljes turizmusának mindössze 3,2 %-át teszi ki, aminek ráadásul majdnem 70%-a külföldi országokból érkező turista.

Látnivalók

A vidéken érdemes kipróbálni a tutajozást, meglátogatni Ptuj várát, és kipróbálni a helyi borokat. Két természeti látnivalót is építsünk be az utazásba. Az egyik a Rogla lombkorona sétány, míg a másik a pazar mocsárvidék - a Lovrenska tó.

Jelentősebb városok

A folyó talán legismertebb városa a mesés síközpont, Maribor. Jelentősebb települések még Ruse és Ptuj. Ptujtól nem messze a folyó ki is lép Szlovéniából, és a horvát oldalon folytatja útját.

Ptuj vára (1), Maribor (2 -3), Lovrenska tóvidék (4), Rogla lombkorona sétány (5)

#12 Mura folyó

Az ország keleti csücskében található Mura folyó a Dráva egyik mellékfolyója, attól keletre fekszik, nagyon közel a magyar határhoz. A folyó és a magyar határ közötti rész neve Muravidék, egykor Magyarországhoz tartozott.

A folyó szlovén hossza 95 km, teljes hossza pedig 464 km. Érdekessége, hogy az osztrák Hohe Tauern Nemzeti Parkból ered, 1 898 méteres magasságból. A Lendava folyó a legjelentősebb mellékága Szlovéniában.

Mura folyó Biorezervátum

A Mura vidék által alakított fontos biorezervátum az UNESCO listájára is felkerült. A part teljes területe 28 652 hektár, a magja 7 847 hektáron terül el. A park az itt élő növények és állatokat szolgáltatott megőrizni az utókornak. Elsődleges feladata, hogy fenntartsa a kényes ökológiai egyensúlyt. A park Szlovénia legnagyobb árterét öleli fel.

Jelentősebb városok

A legnagyobb közeli város Murska Sobota, ám a település nem a folyó partján fekszik. A folyóhoz közelebbi, kisebb város Doklezvje, Radenci, Petanjci, és Bakovci.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link ?