2024. november 7.
A Csórréti (vagy Csórréti) víztározó a Kékestető lábától nem messze helyezkedik el a Mátrában. A víztározó emberi kéz munkája, mesterségesen lett létrehozva. A helybéliek és a környék víztisztásának szolgálatában áll. Különlegessége, hogy vizét patakok táplálják, így nem csak egy egyszerű víztározó. Sőt, még azt is érdemes tudni róla, hogy Magyarország egyik legmagasabban fekvő tava. 1970-es években kapta meg a ma kialakított helyét. Területe közel 535 méteren helyezkedik el, vízhozamát pedig a
2024. június 7.
A várlátogatások igazi időutazásként hathatnak, ezzel könnyen a kirándulások fénypontjaivá válnak – főleg a gyerekeknél. Így ha családdal indulnánk útnak, akkor is remek választás a Kisnánai vár (várrom), hiszen a szomszédos Mátrában és Bükkben futó szuper túraútvonalak mellett itt kicsit el is mélyedhetünk a képzeletünkben, az egykori középkori mindennapokat megidézve. Térkép – Hol van a Kisnánai vár? Magyarország északi részén járunk, Budapestről keletre, Heves vármegyében. Az Eger mellett
2024. május 31.
Ki ne hallott volna már korábban a Mátráról és annak szépségeiről? Itt az idő azonban, hogy közelebbről is megismerkedjünk vele és felfedezzük környékének, tájainak különleges szépségét. Ideális választás erre Galyatető üdülőhely, ahol garantáltan nem lesz hiányunk sem természeti látnivalókból, sem ehhez tartozó kalandokról. Biztos, hogy a család minden tagja megtalálja számításait a környéken, akár túráznánk vagy csak gyönyörködnénk az erdős vidékben. A csúcs alatt található egy szinte azonos
2024. május 15.
Ha a gejzír szót halljuk, nem meglepő módon legtöbbször mindenkinek Izland természeti csodái jutnak eszébe. Sokan nem is tudják, de bizony Magyarországon is vannak ilyen kitörések – természetesen azért nem olyan és akkora mértékűek mint az említett szigeten – azonban kétségkívül fellelhetők a hasonlóságok. A leglátványosabb kétségkívül a Vörös-kői források alsóbb található tagja, ha a többihez nem is, ehhez mindenképpen el kell túráznunk a kitörési időszakában! Térkép – Hol vannak a Bükki gejz
2024. május 3.
A Milleniumi kilátó (sokszor csak Millenium Kilátó) nevéből is indulva elárulja nekünk építésének idejét, emlékét. A 2000. év államalapítási ünnepén átadott kilátóról a Bükkre elképesztő panoráma fog elénk tárulni. Lábánál van egy tanösvény is halad, amin végig ballaghatunk akár egy családi kirándulás keretein belül. Ez a tanösvény és a kilátó maga is az ország egyik legfelkapottabb látnivalói közé tartozik, és sokak szerint az egyik legszebb hazai építmény, amely ilyen funkciót lát el. Térkép
2024. január 18.
A Szilvásvárad kisvasút egy kalandos útvonalat bejáró kisvasút a Bükk-hegység szívében. A szerelény a csodálatos Szalajka völgyön keresztül zakatol, így maradandó élményt nyújt kicsiknek, és nagyoknak egyaránt. Az erdei vasút több mint 100 éves. Máig a nosztalgia jelképe, míg a környék látnivalói remek aktív programot kínálnak. Üzemeltetője az Egerdő Zrt., akik a 20. század második fele óta biztosítják a személyszállítást a vonalon. Magyarországon 21 kisvasút és erdei vasút vonalat találunk. Ez
Az Istállós-kői-barlang Szilvásvárad és a Szalajka-völgy egyik legszebb látnivalója. Az 546 méter magasságban fekvő barlang Magyarország egyik legfokozottabban védett, és egyben egyik legnépszerűbb barlangja. Az itt talált leletek miatt hívják Ősember-barlangnak is. A barlang többnyire mészkőből épül fel és korábban istállóként is funkcionált, innen kapta az Istállós-kői-barlang elnevezést. A barlang óriási szája 16 méterrel magasodik a föld fölé. * Hossza: 57 méter * Magassága: 16,3 méter
2024. január 4.
A Mátravasút (Gyöngyös Állami Erdei Vasút) Magyarország harmadik leghosszabb kisvasútja. Két szakaszon - Gyöngyös és Mátrafüred, valamint Gyöngyös és Lajosháza - között közlekedik. Az elmúlt években a pályát és a végállomásokat is korszerűsítették növekvő népszerűsége miatt. Áttekintés * Építése: 1906-1951 * Üzemeltető: Egererdő Kft. * Útvonal 1: Gyöngyös - Felsőújvár - Nyúmály - Farkasmály - Pipishegy- Mátrafüred alsó - Mátrafüred * Útvonal 2: Gyöngyös - Felsőújvár - Jánoska - Toppancsh
2022. július 29.
A Szalajka völgy jelképe, valamint Magyarország egyik legszebb és leghíresebb geológiai képződménye a 17 méter magas, és 17 lépcsőfokból álló Fátyol vízesés. Lépcsőit olyan mésztufák alkotják, melyek mészkiválás során jöttek étre. Általuk egyedi formát kap a vízesés. Szilvásváradon járva kihagyhatatlan látnivaló gyerekekkel is. A Bükk fennsíkra jellemző a karsztosodás, hiszen jelentős mészkőtakaró fedi. A mészkőre hulló csapadék járatokat vájt magának, amik forrásként folytatják útjukat. A Fáty
2022. július 8.
Magyarország egy újabb gyöngyszemét fedezhetjük fel ha Apcra látogatunk, és elsétálunk az Apc tengerszemhez. A Mátra ugyan több ismertebb tavat is rejt, nem szabad lemennünk az egykori bányató mellett anélkül, hogy megcsodálnánk. A parkolótól a tóhoz vezető túraútvonal nem nehéz, ezért gyerekekkel is bátran neki tudunk vágni. A Széleskő-bányató néven is ismert tengerszemet és a mellette fekvő erdőket 1995-ben természetvédelmi területnek nyilvánították. Képek Térkép - Hol van az Apc tengersz
Cikkek 1-től 10-ig összesen 20 cikkből