Szlovénia neve hallatán nem valószínű, hogy a tengerpart, pálmafák és a mediterrán életérzés ugrik be először. Pedig az ország ezzel is rendelkezik! A szlovén Isztria központja pedig Koper, amit egyre több külföldi turista fedez fel. Turisztikai attrakcióként már elég régóta szerepel a világtérképen ahhoz, hogy a város fő bevételi forrását ma már az idegenforgalom jelentse.

Velencei stílusú házai, kis tereinek romantikája, a kikötőben ringatózó hajók és a mindenből áradó olaszos hangulat ékszerdobozzá teszik ezt az 50.000 fős várost, mely Szlovénia egyetlen kikötővárosa, ezen kívül fontos ipari és üzleti központ.

💡
A város évezredes múlttal rendelkezik, ahol Szlovénia legnagyobb katedrálisa, egy középkori városfal maradványa és sok kisebb-nagyobb tér is található.

Jelentkezz be, hogy reklámok nélkül olvashasd a cikket és hozzáférj egyéb jövőbeli funkciókhoz is.

Nyáron nagy itt a nyüzsgés, egymást követik a zenei rendezvények, fesztiválok, színi előadások, melyeknek közönségét különböző nemzetiségek alkotják.

Képek

Koper nem mindig ugyanezzel a névvel létezett. Egykor külön sziget volt, melyet a görögök Aegida, a rómaiak Capris, a bizánciak pedig Justinopolis névre kereszteltek el.

Koper, Szlovénia

Térkép - Hol van Koper?

Koper Szlovénia nyugati részén a tengerparton található az Adriai tengernél. A túloldalon Velence fekszik (Olaszország). A szlovén tengerpart 4 híres városa közül (Koper, Izola, Piran, Portoroz) Koper fekszik legészakabbra. Tőle északra Ankaran városába botlunk bele, majd a határon átlépve Triesztbe.

Piran, Izola és Portoroz kb. 20-25 perc alatt érhetőek el autóval.

  • Budapest táv: 5,5 óra / 570 km
  • Ljubljana táv: 1 óra / 100 km
  • Bled táv: 1,5 óra / 150 km
  • Trieszt táv: 20 perc / 20 km
Koper térkép - Budapest táv

A szlovén autópályáról és autópálya matricáról írt kisokost itt találod.

Történelem

A 13. században lett az aquileai pátriárkák tulajdona, akik itt alakították ki székhelyüket, és Caput Histriae, azaz Isztria fővárosa nevet adták neki. Ebből származik a későbbi Capodistria elnevezés. A várost megerősítették, Koper néhány legszebb épülete is ekkor készült el, mint a katedrális és a paloták.

  • A 15-16. századi velencei uralom hozta el Koper aranykorát. Kereskedelme megállíthatatlanul fejlődött, nemsokára az Isztria közigazgatási és bírósági központjának szerepét is betöltötte.
  • A só bányászatában és kereskedelmében monopolhelyzetet élvezett, ez pedig hatalmas bevételi forrást jelentett a városnak, hiszen állandó piacként ott volt neki a Habsburg Birodalom.
  • Ennek a virágzásnak a 18. század elején a tőle csupán 20 km-re fekvő Trieszt vetett véget, melynek kikötője vámmentes lett, így Koper jelentősége megszűnt.
  • A két világháború közötti időszakban Koper Olaszország irányítása alá került, megindult egy olaszosítási program is. 1954-ben a londoni egyezményben csatolták a várost Jugoszláviához. Ezután 25.000 olasz nyelvű isztriai menekült át Triesztbe és csak 3.000 maradt a partmenti településeken.

Napjainkban a Szlovéniában élő olasz közösség központja, lakóinak többsége ma is kétnyelvű.

Még többre vágysz? Olvass tovább: A szlovén tengerpart

Látnivalók

#1 Óváros

Koper legfőbb attrakciója a történelmi városmag, az Óváros, mely egy régi világba repít el. A város fordulatokban bővelkedő történelmének mindenütt ott vannak a kézzel fogható nyomai, úgy a velencei uralom időszakából, mint a reneszánsz és a barokk aranykorából, melynek Koper a legszebb építészeti emlékeit köszönheti.

#2 Főtér

A város csodás főtérrel büszkélkedhet, melynek ékessége a Szűz Mária Mennybemenetele székesegyház és annak harangtornya. A 12. században épült a román stílusú, háromhajós katedrális, melyhez később toldották hozzá a harangtornyot, 1392-ben pedig át is építették, immár gótikus stílusban.

Az 54 m magas torony már messziről jelzi, hogy közeledünk a város felé. Ez a torony rejti Szlovénia legrégebbi harangjait, melyeket 1333-ban készítettek.

A harangtorony jelenlegi külsejét a 15-17. században nyerte el, azóta is liturgikus feladatokat lát el. 204 lépcsőn keresztül juthatunk fel a torony tetejébe, némi belépődíjért, ha gyönyörködni szeretnénk a trieszti öböl látványában.

#3 Prétori Palota

Szintén a város főtere ad otthont Koper egyik jelképének, a Prétori Palotának, mely fontos szereplője volt a város történelmének.

A lenyűgözően szép épületből irányították ugyanis Kopert nyolc évszázadon át. Velencei gótikus stílusát az 1400-as évek közepén kapta, külső lépcsőjét és korlátját 50 évvel később építették hozzá.

1664-ben nagyszabású felújításon esett át, így alakult ki mai megjelenésének nagy része. A köztársaság bukása után többféle funkciót is betöltött, majd 1797-ben Napóleon szerezte meg. Az 1990-es években renoválták, azóta ismét az önkormányzat ülésezik benne, de itt kapott helyet a város idegenforgalmi irodája is.

#4 Armeria & Foresteria

Az Armeria, az egykori fegyvertár és a Foresteria, a vendégfogadó épületei zárják körbe a főteret. A fegyvertár emeletes épületében raktár volt, majd a 17. században hitelirodát nyitottak benne.

A második emeletet 1788-ban építették hozzá, ez kapcsolja össze a szomszédos fogadóval, melynek egyik szépséges eleme a Porta del Corte, a reneszánsz kőbejárat.

#5 Belgramoni-Tacco palota

Koper talán legszebb barokk épülete a 17. századból származó Belgramoni-Tacco palota, melyet a két tulajdonos családról neveztek el.

A II. világháború után itt volt a várost történeti és művészeti múzeuma, napjainkban a Regionális Múzeum működik benne, mely az Isztria kulturális örökségét mutatja be egészen az őskortól kezdve, különös hangsúlyt helyezve a velencei időszakra.

Tengerpart és strand

A legtöbb turistát a nyári hónapokban fogadja a város, ekkor a tengerparté lesz a főszerep. Kopernek egyetlen szabad strandja van, ez a kikötő mellett található, nagy területtel a napozáshoz, életmentőkkel, öltözőkkel, zuhanyzókkal, játszótérrel, étteremmel, kávézóval.

A város felkapottsága ellenére nem büszkélkedhet Szlovénia legjobb strandjaival sajnos. A fürdőhely a nagy hídon kívül a kikötő melletti betonpart. Aquapark itt is található, sőt a város partjainál szörfözni és búvárkodni is lehet. A kikötő melletti nagy bevásárlóközpontba a forróság elől is behúzódhatunk.

💡
Tipp: a legjobb strandért sokak szerint Portorozba érdemes menni.

Smarje nevű falu Kopertől pár percre

A környék

A városon kívülre is érdemes kitekintést tenni. Délre és keletre dombos-völgyes vidék várja az utazót régi falvakkal, római romokkal. Mivel ezek közel fekszenek egymáshoz, nem kell órákon át utaznunk! A városban van lehetőség kerékpárbérlésre, így ha szeretnénk, bátran hagyjuk a szálláson az autónkat.

Jó utat és jó pihenést kívánunk! Trekhunt csapat ❤️

➡️ ➡️ Facebook link 👍